KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/november
A 007-ES MODELL
• Huber Zoltán: A kém, akit szeretünk Bond-imázs
KRITIKA
• Alföldi Nóra: Nápoly felett az ég [FEBRUÁRTÓL] Matteo Garrone: Reality
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Bálint: Megtalálni a kulcsot [FEBRUÁRTÓL] Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Haneke poklai Michael Haneke: Szerelem
GENGSZTER-KÓD
• Varró Attila: Vad bandák [FEBRUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok [FEBRUÁRTÓL] Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
TONY SCOTT
• Varró Attila: Robotpilóták [FEBRUÁRTÓL] Kultuszmozi: Top Gun
KRITIKA
• Vincze Teréz: Vicces, de nem nevetünk [FEBRUÁRTÓL] Ulrich Seidl: Paradicsom: Szeretet
A 007-ES MODELL
• Szabó Ádám: Otthagyni a Nőt [FEBRUÁRTÓL] James Bond és a Kényelemhányados
CHRIS MARKER
• Bikácsy Gergely: Utópia-macskák [RÉSZLET] Chris Marker (1921-2012)
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok [FEBRUÁRTÓL] Vancsó Zoltán: Álomvölgy
PSZICHOTHRILLER
• Varga Zoltán: Lélekmélyi alvilág [RÉSZLET] A pszichothriller
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék [FEBRUÁRTÓL] urt Sutter: Kemény motorosok
A 007-ES MODELL
• Hirsch Tibor: Bond színeváltozásai A 007-es szabvány
• Hubai Gergely: Dum-di-di-dum-dum [FEBRUÁRTÓL] Bond-zenék
TONY SCOTT
• Sepsi László: Ellenőrzött vonatok Tony Scott (1944-2012)
CHRIS MARKER
• Bíró Yvette: Az idő spiráljában Chris Marker: Nap nélkül
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: A többi néma csend? Krúdy Gyula mozijában
PSZICHOTHRILLER
• Varró Attila: Kettős hatás Amíg alszol
• Csiger Ádám: A könyörtelen színház Az art-giallo
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A dózse rinocérosza Velence
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe 2. rész
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék Kemény motorosok
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok Álomvölgy

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy hulla, egy falafel és a többiek

Kolozsi László

 

Az Ember, aki falafellel a kezében halt meg (maradjunk az eredeti címnél, ami sokkal inkább illik a film stílusához) főhőse, Danny (Noah Taylor) Nick Cave-re hasonlít. Mivel ausztrál filmről van szó, talán nem véletlenül. Elvégre Nick Cave lúzer-kinézetű, nem megalkuvó ausztrál sztár. Danny léhűtő, igazi semmittevő, súlyos ezrekkel tartozik minden szolgáltatónak, évek óta keresik fizetési meghagyásokkal ausztrál városok bíróságai. De az Ember, aki falafellel a kezében halt meg hősei közül még ő a legnormálisabb. Danny albérletről albérletre költözik idióta barátaival. Normális kapcsolat kialakítására képtelen, igazi vesztes, annyi erkölcsösség sincs benne, mint egy békában, nem tud és nem is akar a jólfésült ausztrál társadalom polgára lenni.

Az ausztrál film nem csak Mel Gibsont és Nicole Kidmant adta a világnak, hanem – annak köszönhetően, hogy enyhült az egyébként könyörtelen ausztrál filmcenzorok szigora – a hetvenes években az ocker filmeket is. Az Ember, aki falafellel a kezében halt meg tipikus ocker film. Ennek az Ausztráliában divatos filmtípusnak (amely egyébként előzménye a Farelly testvérek nehezen minősíthető munkásságának) a jeles képviselője volt, bármilyen hihetetlen, A Gyűrűk ura trilógiát alkotó Peter Jackson ugyanúgy, mint a Zöld kártya alkotója, Peter Weir. Az ocker filmek hősei lenézik az átlagos, langymeleg ausztrálokat, és legfőképpen az értelmiségieket. Közönségesek, és az egyetlen vágyuk, hogy minél több szexuális aktust folytassanak, minél több emberrel. Az ocker filmek olyan filmszatírák, amelyek az átlagpolgárt, a füvet nyíró, teniszező, martinit kortyolgató kertvárosiakat teszik nevetségessé. Sajnos hazánkban – tudomásom szerint – mindössze kettőt mutattak be. Holott viccesebbek, és urambocsá, kedvesebbek, mint a népszerű Torrente-filmek, vagy az említett Farrelly testvérek végtermékei. Richard LowensteinJohn Birmingham kultregényéből készült – filmje, sajnos nem a legjobbak közül való; kései darab. Azoknak, akik viccesnek találják, ha valaki egy békával golfozik, vagy hogy annyit maszturbált, hogy szerelmes lett a kezébe, nyugodtan lehet ajánlani ezeket a filmeket, ahogy azoknak is, akik azt hitték, hogy az ausztrál filmek és a Mad Max-filmek közé egyenlőségjelet lehet tenni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4831