KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/november
A 007-ES MODELL
• Huber Zoltán: A kém, akit szeretünk Bond-imázs
KRITIKA
• Alföldi Nóra: Nápoly felett az ég [FEBRUÁRTÓL] Matteo Garrone: Reality
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Bálint: Megtalálni a kulcsot [FEBRUÁRTÓL] Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Haneke poklai Michael Haneke: Szerelem
GENGSZTER-KÓD
• Varró Attila: Vad bandák [FEBRUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok [FEBRUÁRTÓL] Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
TONY SCOTT
• Varró Attila: Robotpilóták [FEBRUÁRTÓL] Kultuszmozi: Top Gun
KRITIKA
• Vincze Teréz: Vicces, de nem nevetünk [FEBRUÁRTÓL] Ulrich Seidl: Paradicsom: Szeretet
A 007-ES MODELL
• Szabó Ádám: Otthagyni a Nőt [FEBRUÁRTÓL] James Bond és a Kényelemhányados
CHRIS MARKER
• Bikácsy Gergely: Utópia-macskák [RÉSZLET] Chris Marker (1921-2012)
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok [FEBRUÁRTÓL] Vancsó Zoltán: Álomvölgy
PSZICHOTHRILLER
• Varga Zoltán: Lélekmélyi alvilág [RÉSZLET] A pszichothriller
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék [FEBRUÁRTÓL] urt Sutter: Kemény motorosok
A 007-ES MODELL
• Hirsch Tibor: Bond színeváltozásai A 007-es szabvány
• Hubai Gergely: Dum-di-di-dum-dum [FEBRUÁRTÓL] Bond-zenék
TONY SCOTT
• Sepsi László: Ellenőrzött vonatok Tony Scott (1944-2012)
CHRIS MARKER
• Bíró Yvette: Az idő spiráljában Chris Marker: Nap nélkül
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: A többi néma csend? Krúdy Gyula mozijában
PSZICHOTHRILLER
• Varró Attila: Kettős hatás Amíg alszol
• Csiger Ádám: A könyörtelen színház Az art-giallo
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A dózse rinocérosza Velence
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe 2. rész
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék Kemény motorosok
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok Álomvölgy

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rocky V.

Báron György

 

Sylvester Stallone, az acélizmú itáliai csődör szép lassan a nemzetközi filmélet kerti törpéjévé lett. A jobb ízlésűek körbeállják, röhögnek rajta, miközben értetlenkednek, hogyan tetszhet ez bárkinek. Mások pedig szorgosan beállítják kiskertjükbe, s büszkén nézegetik, milyen szép. Mit kezdhet az ítész a kerti törpével? Mutassa ki róla, hogy nem művészet? Nevetséges... Végigelemezze fontoskodón a Stallone-féle csihipuhik társadalmi gyökereit, szociálpszichológiai indítékait? Megtették ezt már jónéhányan, ráadásul nem is oly veszélyes démon ez, hogy ilyesfajta ördögűző tömjénfüstre nagy mennyiségben szükség volna. Kicsire, persze, mindenképp. A látszat kedvéért legalábbis. Hogy mi értjük, tudjuk, minket nem lehet átverni, mi mindent megtettünk, az ő lelkűk rajta, mossuk kezeinket. Mondható-e új a Rocky-sorozat immár ötödik darabjáról? A szériagyártású kerti törpéről?

A forgatókönyv szerzői ismét csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudják kitölteni a kötelező filmvégi ökölpárbajig vezető másfél órát. Bevágnak egy kicsit – álomképek gyanánt – a régebbi Rockykból, kisebb családi konfliktusokat produkálnak apa, feleség és gyerek között, oly erőltetetten, hogy ehhez képest a Dallas Strindberg-dráma, és ismét találnak egy igazi nagy ellenfelet, aki nemcsak jó bokszoló, hanem hűtlen és gonosz is, hogy kettejük ökölpárbajában ne csak a nyers erő, hanem maga az igazság győzedelmeskedjen, s Sly Stallone kellő erkölcsi fölénnyel verhesse laposra ellenfelét. E bunyók egy mészárlás és egy nyilvános kivégzés elegyére emlékeztetnek, inkább, mint bokszmeccsre. Mégis, ezek a legkevésbé kínos percek, mert ilyenkor Stallone nem beszél, nem gesztikulál, nem járkál, csak öklöz, s gondolom – talán mert az ökölvíváshoz kevésbé értek –, bokszolónak mégsem annyira tehetségtelen, mint színésznek. (Fölháborodott ökölvívók leveleit nem őrizzük meg és nem küldjük vissza – a szerk.) A Stallone-filmek legnagyobb tehertétele ugyanis maga Stallone. Pedig, ha emlékezetem nem csal, nem indult tehetségtelen aktornak – ritkán látni azonban filmsztárt, aki annyira belemerevedett volna egy suta és rossz figura szerepébe, mint ő. Sikerei csúcsán már ott tart, hogy egyetlen szava, mozdulata, gesztusa sem hiteles, még a hangszíne is hamis; abba az irányba sem lehet nézni, amerre ő van, ahogy mondani szokták. Bár most testhezálló szerephez jutott, mert a film elején közlik róla – pontosabban Rockyról –, hogy a sok üléstől maradandó agykárosodást szenvedett. Ebben lehet valami – s mindjárt visszamenőleg megvilágítja az előző Rockykat is. Méghozzá az orvos Rocky-Stallonénál nem csupán maradandó, hanem visszafordíthatatlan agykárosodást diagnosztizált. A legnagyobb érdeklődéssel nézhetünk tehát a Rocky VI. elébe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4100