KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/november
A 007-ES MODELL
• Huber Zoltán: A kém, akit szeretünk Bond-imázs
KRITIKA
• Alföldi Nóra: Nápoly felett az ég [FEBRUÁRTÓL] Matteo Garrone: Reality
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Bálint: Megtalálni a kulcsot [FEBRUÁRTÓL] Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Haneke poklai Michael Haneke: Szerelem
GENGSZTER-KÓD
• Varró Attila: Vad bandák [FEBRUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok [FEBRUÁRTÓL] Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
TONY SCOTT
• Varró Attila: Robotpilóták [FEBRUÁRTÓL] Kultuszmozi: Top Gun
KRITIKA
• Vincze Teréz: Vicces, de nem nevetünk [FEBRUÁRTÓL] Ulrich Seidl: Paradicsom: Szeretet
A 007-ES MODELL
• Szabó Ádám: Otthagyni a Nőt [FEBRUÁRTÓL] James Bond és a Kényelemhányados
CHRIS MARKER
• Bikácsy Gergely: Utópia-macskák [RÉSZLET] Chris Marker (1921-2012)
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok [FEBRUÁRTÓL] Vancsó Zoltán: Álomvölgy
PSZICHOTHRILLER
• Varga Zoltán: Lélekmélyi alvilág [RÉSZLET] A pszichothriller
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék [FEBRUÁRTÓL] urt Sutter: Kemény motorosok
A 007-ES MODELL
• Hirsch Tibor: Bond színeváltozásai A 007-es szabvány
• Hubai Gergely: Dum-di-di-dum-dum [FEBRUÁRTÓL] Bond-zenék
TONY SCOTT
• Sepsi László: Ellenőrzött vonatok Tony Scott (1944-2012)
CHRIS MARKER
• Bíró Yvette: Az idő spiráljában Chris Marker: Nap nélkül
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: A többi néma csend? Krúdy Gyula mozijában
PSZICHOTHRILLER
• Varró Attila: Kettős hatás Amíg alszol
• Csiger Ádám: A könyörtelen színház Az art-giallo
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A dózse rinocérosza Velence
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe 2. rész
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék Kemény motorosok
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok Álomvölgy

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Orosz média

Kino

Vígh Zoltán

Minden művészetek közül számunkra legfontosabb a film. Ezt ugyan a szovjet kisiskolásoknak is illett tudnia, pontos kötet- és lapszámmal a Lenin összesből. Ma azonban a hajdani évi százas szériák helyett jó kéttucatnyi, átlag költségvetésű film készül, már ha találnak elegendő szponzort, mert az államilag finanszírozott alkotás is a múlté.

Van helyette viszont orosz filmshowbiznisz, amelynek sztárjai és pénzeszsákjai évente kétszer sereglenek: egyszer az, egyre szegényedő moszkvai filmfesztiválon, másodjára pedig a hazai Oscar-pótló szemlén, a Niké-díj kiosztásán. Ezeken az eseményeken azonban sokkal nagyobb figyelem irányul a meghívottak öltözékére, partnerválasztására és csípős megjegyzéseikre, mint magukra a díjazottakra.

Pedig az orosz filmek nem rosszak. Mivel rendületlenül divatos a történelem, és akadnak rámenős producerek, nem gond kiállítani egy-két kozákszázadot vagy néhány elsőosztályúan konzervált Ferdinánd rohamlöveget. Eltűntek viszont a kötelező, egyébként teljesen felesleges betétdalok, amelyeket rendszerint a vászon közepén könnyben ázó hősnők adnak elő. Az általános filmhangulat inkább a kegyetlenség és az abszurditás felé hajlik.

Az 1996-os év nagy sikerének a Kaukázusi fogoly ígérkezik, ami nem azonos Tolsztoj azonos című művével. Bár a történet hasonló, most játszódik, és arról szól, hogy mi történik két orosz katonával – egy megkeseredett zászlóssal és egy tapasztalatlan újonccal –, akik harcias kaukázusi hegylakók (csecsenek? dagesztániak? abházok?) fogságába esnek. A kritikusok egy része legalább akkora szenzációnak jósolja, mint Mihalkov Csalóka napfényét (ezt ki fordíthatta így, amikor az Utomljonnije szolncem bágyasztó, őrjítő, perzselő szoláris tevékenységre utal?). A hasonlatosságot erősíti, hogy Mihalkov filmjének NKVD-ügynöke, Oleg Mensikov alakítja az öreg katonát, ami önmagában sikert ígér.

De akad figyelemreméltó a kevésbé körülreklámozott mozik között is. Ilyen A vadászat nemzeti sajátosságai című gonosz szatíra, amelyben tisztán fellelhetők a gogoli hagyományok. A sztori: finn történészhallgató disszertációt ír a vadászat kultúrtörténetéről, és Karéliában szeretné megnézni, milyen most az orosz hajsza. Álmaiban franciául beszélő arisztokraták, gárdatisztek, kozák atamánok űzik a vadat. A valóságban egy orosz tábornok sleppjévell együtt tanyázik le – természetvédelmi területen és vadászati idényen kívül –, hogy napokig tar vodkativornyát lásson. A film készítőinek maró nemzeti öngúnya számtalan képtelen szituációra ad muníciót, hogy végül reményvesztett apátiába torkolljon. Rövid idő alatt a normális finn, aki a film elején még a civilizáció reménysugara volt az oroszországi káoszban, hozzáidomul tehetetlen vendéglátóihoz.

Különben Moszkvában orosz filmet nézni meglehetősen nehéz – a mozik java részében friss hollywoodi produkciókat vetítenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/06 18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=313