KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/november
A 007-ES MODELL
• Huber Zoltán: A kém, akit szeretünk Bond-imázs
KRITIKA
• Alföldi Nóra: Nápoly felett az ég [FEBRUÁRTÓL] Matteo Garrone: Reality
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Bálint: Megtalálni a kulcsot [FEBRUÁRTÓL] Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Haneke poklai Michael Haneke: Szerelem
GENGSZTER-KÓD
• Varró Attila: Vad bandák [FEBRUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok [FEBRUÁRTÓL] Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
TONY SCOTT
• Varró Attila: Robotpilóták [FEBRUÁRTÓL] Kultuszmozi: Top Gun
KRITIKA
• Vincze Teréz: Vicces, de nem nevetünk [FEBRUÁRTÓL] Ulrich Seidl: Paradicsom: Szeretet
A 007-ES MODELL
• Szabó Ádám: Otthagyni a Nőt [FEBRUÁRTÓL] James Bond és a Kényelemhányados
CHRIS MARKER
• Bikácsy Gergely: Utópia-macskák [RÉSZLET] Chris Marker (1921-2012)
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok [FEBRUÁRTÓL] Vancsó Zoltán: Álomvölgy
PSZICHOTHRILLER
• Varga Zoltán: Lélekmélyi alvilág [RÉSZLET] A pszichothriller
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék [FEBRUÁRTÓL] urt Sutter: Kemény motorosok
A 007-ES MODELL
• Hirsch Tibor: Bond színeváltozásai A 007-es szabvány
• Hubai Gergely: Dum-di-di-dum-dum [FEBRUÁRTÓL] Bond-zenék
TONY SCOTT
• Sepsi László: Ellenőrzött vonatok Tony Scott (1944-2012)
CHRIS MARKER
• Bíró Yvette: Az idő spiráljában Chris Marker: Nap nélkül
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: A többi néma csend? Krúdy Gyula mozijában
PSZICHOTHRILLER
• Varró Attila: Kettős hatás Amíg alszol
• Csiger Ádám: A könyörtelen színház Az art-giallo
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A dózse rinocérosza Velence
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe 2. rész
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék Kemény motorosok
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok Álomvölgy

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gosford Park

Kis Anna

 

Annyi nyomvonal találkozik Robert Altman nagylélegzetű, ugyanakkor kellemesen könnyed társadalmi-társasági nagyfilmjében, hogy az már szinte gyanús: ha ilyen sok mindent aggatott rá a rendező, egyik elem sem lehet több, mint dísz a karácsonyfán.

Ahogy Weissman, hollywoodi filmproducer a vidéki angol kúrián megrendezett vadászparti kakukktojás-vendége leskelődik a 30-as évekbeli angol arisztokrácia finomkodó társasági életében, úgy vendégeskedik Altman is a szigetország kultúrájában. Brit kultúrközhelyekre céloz, csupa sztárból álló színészgárdája nagyrészt brit neveket jegyez, brit esőben ázik a brit atmoszféra. Tucatnyi előkelőség élvezi Mr. McCordle vendégszeretetét egy novemberi hétvégén, legalább kétszer annyi szobalányuk, komornyikjuk társaságában. Esznek, isznak, élcelődnek, ármánykodnak, lelkük mélyén pedig súlyos titkokat hordoznak – a pazar ebédlőben éppúgy, mint a cselédségi alagsorban. Párhuzamosan szemlélődünk az alsó és a felső, hierarchia, kíméletlenség és képmutatás tekintetében azonban ugyancsak hasonló világban. Nagyjából ennyi a film történése. Azaz mégsem. Hiszen a pénzes házigazdát valaki – bárki, hiszen indítéka mindenkinek volna – megöli. Sok gyanús elem egy fedél alatt. Kibontakozik egy Agatha Christie történeteit idéző krimivonal, felbukkan egy botcsinálta Sherlock Holmes, de mindez nem különösebben érdekes. A megoldás parodisztikus: a brazil szappanoperák legfőbb jellegzetességeivel dolgozik, ábrázolása viszont helyenként szinte bergmani. Tudomásul vesszük, de ezzel sem törődünk túl sokat. Mindez csupán létjogosultságot ad a filmnek, és felhatalmazza, hogy kedvére időzhessen a ladyk és lordok igéző miliőjében. Mert a Gosford Park leginkább miliőfilm, és mint ilyen, remek. Nekünk pedig nincs egyéb dolgunk, mint hogy belefeledkezzünk és kedvünkre kukkoljunk. És tekintve, hogy a parádés színészek szinte minden rezdülése érdekes, erre – akár 137 percben is – alapos okunk van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2685