KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/november
A 007-ES MODELL
• Huber Zoltán: A kém, akit szeretünk Bond-imázs
KRITIKA
• Alföldi Nóra: Nápoly felett az ég [FEBRUÁRTÓL] Matteo Garrone: Reality
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Bálint: Megtalálni a kulcsot [FEBRUÁRTÓL] Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Haneke poklai Michael Haneke: Szerelem
GENGSZTER-KÓD
• Varró Attila: Vad bandák [FEBRUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok [FEBRUÁRTÓL] Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
TONY SCOTT
• Varró Attila: Robotpilóták [FEBRUÁRTÓL] Kultuszmozi: Top Gun
KRITIKA
• Vincze Teréz: Vicces, de nem nevetünk [FEBRUÁRTÓL] Ulrich Seidl: Paradicsom: Szeretet
A 007-ES MODELL
• Szabó Ádám: Otthagyni a Nőt [FEBRUÁRTÓL] James Bond és a Kényelemhányados
CHRIS MARKER
• Bikácsy Gergely: Utópia-macskák [RÉSZLET] Chris Marker (1921-2012)
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok [FEBRUÁRTÓL] Vancsó Zoltán: Álomvölgy
PSZICHOTHRILLER
• Varga Zoltán: Lélekmélyi alvilág [RÉSZLET] A pszichothriller
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék [FEBRUÁRTÓL] urt Sutter: Kemény motorosok
A 007-ES MODELL
• Hirsch Tibor: Bond színeváltozásai A 007-es szabvány
• Hubai Gergely: Dum-di-di-dum-dum [FEBRUÁRTÓL] Bond-zenék
TONY SCOTT
• Sepsi László: Ellenőrzött vonatok Tony Scott (1944-2012)
CHRIS MARKER
• Bíró Yvette: Az idő spiráljában Chris Marker: Nap nélkül
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: A többi néma csend? Krúdy Gyula mozijában
PSZICHOTHRILLER
• Varró Attila: Kettős hatás Amíg alszol
• Csiger Ádám: A könyörtelen színház Az art-giallo
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A dózse rinocérosza Velence
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe 2. rész
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék Kemény motorosok
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok Álomvölgy

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Othello

Schubert Gusztáv

Shakespearrel nehéz nagyot bukni. Az Othello pedáns, betűhív olvasatában is több a szellemi és érzéki izgalom, mint a mai színpadi művek legjavában. Kedvünket legfeljebb az szegi, ha az eminens Shakespeare-színész, Shakespeare-rendező tisztes produkciója szabálytalan nagy játékokkal mérhető össze. Orson Welles Othellója mellett Oliver Parker velencei mórja igencsak sápatag. Welles annak idején nem annyira színészként jeleskedett, Othello-adaptációját rendezői telitalálatai tették maradandóvá. A sodró tempójú vágás, fény és árnyék drámai használata, a tökéletesen megválasztott színhelyek. Mindez nem pusztán ráadás volt az eredeti drámához, annak belső titkait vetítette ki a Trauner építette díszletekbe. Welles történetében nem Othello vagy Jago a főszereplő, hanem a labirintussá bonyolódott világ. Velence, majd a ciprusi erőd áttekinthetetlen sikátorai, a csalóka víztükrök, a sehová nem vezető árnyékkapuk. És a lépcsők, melyeken a szereplők le-föl lépdelnek szüntelen, mint egy három dimenziós Escher-útvesztőben, hol parányok, hol óriások, hol a nemes mór magasodik a cselszövő Jago fölé, hol a bajkeverő tekint le megvetően a mit sem sejtő Othellóra.

Othello története Oliver Parker olvasatában egy sértett intrikus és egy gyanútlan hősszerelmes párbaja, magánügy. Shakespeare-nél, Wellesnél a világfelfordulásból következik a féltékenységi dráma. A régi erkölcsi rendet, melyben eszme és erény kormányozott, épp most váltja föl a praktikum, a célszerűség elve. Jago, hiába berzenkedünk ellene, ősapánk, a modem kor embere, Machiavelli legjobb velencei tanítványa. Othello nem féltékenysége, hanem tudatlansága miatt bukik el, nem veszi észre, hogy a kettős könyvelés világában a lovagi romantikának bealkonyult. Minél tökéletesebb foglalata a régi erénynek, annál kiszolgáltatottabb. „Való és látszat egy legyen!” Micsoda sebezhető perfekció. Jagónak nyert ügye van, ha a legkisebb rést tudja ütni ezen a szép illúzión. Don Quijote, a másik megkésett lovag, alvajáró. Othello nem ily szerencsés, Jago kiveri szeméből az álmot. A nyíltszívű mór új világban ébred, ahol minden és minden ki más, mint aminek látszik. Az erénynek, őszinteségnek itt már nincs helye. Ha Desdemona ártatlan is, a világ megcsalta Othellót, Jago ebben nem hazudott. Igazsága halálos, nem praktikái. Kenneth Branagh „becsületes Jagója” ezért hitelesebb, mint Welles filmjében MacLiammoir intrikusa, akiből csak úgy süt a kisstílű gonoszság. Elmennünk az új Othellóra leginkább ezért a kerekképű Jagóért érdemes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=243