KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/október
HATÁRSÁV
• Baski Sándor: „Hamarosan a könyvesboltokban” Irodalmi trailerek
FILMKÁNON
• Varga Balázs: Csak egy lista A 10 legjobb film
• Schubert Gusztáv: Mozimatek Mire jó a filmlista?
ANTONIONI
• Báron György: Michelangelo tekintete Antonioni töredékek
• Kelecsényi László: Magyar kapcsolat [JANUÁRTÓL] Antonioni Pesten
GENGSZTER-KÓD
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
• Varró Attila: Vad bandák [JANUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe – 1. rész
NABOKOV
• Kulcsár Géza: A Nabokov-négyszög H. és H. – bűn és kétségbeesés
• Ardai Zoltán: Utazás a nimfával Lolita-adaptációk
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: 738 perc Déry Tibor életéből Egy film-nagyregény lapjai
• Bán Zsófia: A jó banalitása Amerikai monográfia Forgács Péterről
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Pest nagytotálban Beszélgetés Nagy Bálinttal
TELEVÍZÓ
• Pintér Judit Nóra: Forró szék Enyedi Ildikó – Gigor Attila: Terápia-sorozat
• Kovács Kata: Lelki Columbo Beszélgetés Gigor Attilával
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Betyár, becsület Don Winslow: Barbár állatok
• Sepsi László: Zöld MacGuffin Oliver Stone: Vadállatok
KRITIKA
• Kovács Kata: Sosem fogok a hajamon lógni Deák Krisztina: Aglaja
• Kovács Marcell: Szemtanú nélkül Peter Strickland: Berberian Sound Studio
MOZI
• Pápai Zsolt: Temetésem szervezem
• Baski Sándor: Szesztolvajok
• Roboz Gábor: Pardon
• Forgács Nóra Kinga: Toszkán szépség
• Kovács Kata: Hétszer lenn, nyolcszor fenn
• Csiger Ádám: Gázos
• Huber Zoltán: Kertvárosi kommandó
• Varga Zoltán: Lorax
• Barkóczi Janka: A második feleség
• Sepsi László: Démoni doboz
• Varró Attila: Üss vagy fuss
DVD
• Pápai Zsolt: Barátom, Harvey
• Sepsi László: Ház az erdő mélyén
• Varga Zoltán: Top Secret!
• Tosoki Gyula: Vad évad
• Géczi Zoltán: Lockout – A titok nyitja
• Bata Norbert: Maraton életre-halálra
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

YouTuberek vonzásában

FOMO

Kránicz Bence

Tényleg ilyen viszolyogtatóak lennének a „mai fiatalok”? Hartung Attila klipesített moralitásjátéka nem kínál megnyugvást.

 

Nehéz nem öregember-stílusú kritikát írni Hartung Attila első nagyjátékfilmjéről. A FOMO ugyanis leginkább a hüledező szülő vagy hasonló felelős felnőtt pozícióját kínálja fel nézőjének. Valóban ennyire erkölcstelenek, értékrelativisták, csordaszelleműek, szexisták, képmutatóak és ostobák lennének a mai fiatalok, mint a FOMO érettségi előtt álló hősei? Hartung filmjének egyszerre erénye és hibája, hogy ilyennek látjuk őket: erénye, mert találó és leleplező erejű helyzeteken keresztül győz meg arról, hogy senkiháziak kezében van a jövőnk, és hibája, mert tételei óhatatlanul didaktikusnak tűnnek. Hol vannak a rendes gyerekek?

Az emblémaszerű cím a „fear of missing out” kifejezésre utal, vagyis a szorongásra, nehogy kimaradjunk a buliból. A FOMO hőse, Gergő (Jorgosz Golecász) sem szeretné, ha barátai gyáva nyúlnak és ünneprontónak tartanák, ezért némi győzködés hatására egy házibuliban megerőszakolja kába iskolatársukat, mellesleg a történelemtanár lányát. Az elkövetett bűn ősöreg, a felbujtó atyafiak indítéka viszont igazán korszerű: a szexuális erőszak – az ő szótárukban és gondolkodásuk szerint jópofa hecc – telefonra rögzítve nagyszerű tartalom, alaposan fel fogja pörgetni a falka YouTube-csatornájának látogatottságát. A FOMO szereplőinek jobb a szimata, mint akárhány oknyomozó újságírónak. Amerre járnak, megérzik a sztorit, és már gyártják is a tartalmat, legyen bár a kényszerű főszereplő az aluljáróban kétezer forintért táncra perdített koldus, vagy lerántott szoknyájú tinilány. Ezek az enyhébb esetek. 

Az utóbbi években remek kisfilmekkel (Ischler, Mindig csak) bizonyító Hartung és forgatókönyvíró-társa, Kerékgyártó Yvonne nem elszigetelt alakokként, deviánsokként ábrázolják Gergő társaságát, hanem átlagos, sőt iskolai berkekben nagyra becsült fiatalokként. Vagyis a háttérben kirajzolódik egy olyan társadalom képe, amely teli szájjal röhög a szolidaritás és a könyörület eszméjén, dühöngő őrültet csinál az emberség normáihoz ragaszkodó, tehát szükségszerűen peremre sodródott figurákból (Hajduk Károly hátborzongató epizódalakítása), és a másik ember elemi integritását seperc alatt beáldozza az azonnali öröm- vagy haszonszerzésért. Az elkorcsosulás általános, de itt és most, a kétezertízes évek végének Magyarországán penetráns a bűze. Ezt állítják Hartungék, víziójuk pedig olyan sötétre sikerül, hogy kiveti magából a rendszerellenes hősöket, jelesül a megerőszakolt lányt, aki a bűncselekmény után eltűnik. A történet java részében Gergőék utána nyomoznak, maguk sem tudják, hogy végképp el akarják-e hallgattatni Lillát, vagy inkább bocsánatot kérnének tőle. A keresés csúcspontja túlságosan patetikus, és emiatt közegében hiteltelen: az igazság nyílt kimondása, a drámai szembesítés egyszerűen nem illik a FOMO sutyorgó alkukra és félrenézésekre épülő, kétszínű világához.

Ugyancsak megoldatlan a film kétféle vizuális nyelve közötti stiláris átmenet. Az első harmad jobbára „talált felvételekből”, a fiúfalka által készített csínyvideókból áll, mintha a Project X hazai változatát látnánk. A bűntény és a rejtélyes eltűnés után viszont a Gergő elbizonytalanodását és fel-feltörő lelkiismeretét jelző, kézikamerás, kis mélységélességű látványvilág válik dominánssá, feldíszítve néhány, a szétcsúszó főhős érzékelését megmutató képi és hangi ötlettel. A markánsan különböző stílusok között éles a váltás, emiatt kissé darabos, tanmeseszerű lesz az összkép is.

A budapesti éjszakában folyó nyomozás ugyanakkor alkalmat ad rá a rendezőnek, hogy az alternatív zenei színtér aktuális kedvenceit is felvonultassa, és a Fran Palermo, a Csaknekedkislány vagy az (ide kissé túlkoros) 30Y zenekarok frontembereinek képbe hozásával „nemzedéki közérzetfilmként” is értelmezhetővé tegye a FOMO-t. A főszerepet alakító Golecász – szintén zenész, a Deep Glaze énekese – kellően karizmatikus és sokarcú ahhoz, hogy Gergő szolid pokoljárását mindvégig izgalmassá tegye, a feszültséget pedig fokozza, hogy éppen a haveri kör legnyájasabbnak tűnő, kedves arcú tagjából lesz erőszaktevő. Barátainak viszont nincs önálló karaktere, mindannyian visszataszítóak. Szerencsés, hogy a főhős árnyaltabb, szürkébb figura tud maradni ebben a vastag feketével festett vízióban. Csak reménykedhetünk, hogy legközelebb más színekkel is érdemes lesz ábrázolni ezeket a mai fiatalokat.

 

 

FOMO – magyar, 2019. Rendezte: Hartung Attila. Írta: Hartung Attila és Kerékgyártó Yvonne. Kép: Deák Kristóf. Zene: Konsiczky Dávid. Vágó: Duszka Péter Gábor. Szereplők: Yorgosz Goletsas (Gergő), László Panna (Lilla), Bouquet Gergely (Patrik), Pokorni Ábel (Bandi), Sipőcz András (Ábris), Stohl András (Apa). Gyártó: FilmTeam. Forgalmazó: Mozinet. 98 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14277