Film / Regény

Rendíthetetlen

Testben mondom el

Simor Eszter

Angelina Jolie második rendezésében is háborúval szembesít.

Angelina Jolie hollywoodi színésznő, emberjogi aktivista és újabban filmrendező, 2012-ben debütált a kamera másik oldalán. A jugoszláv válságot bemutató A vér és méz földjén-t valószínűleg az ENSZ menekültügyi főbiztosának különmegbízottjaként végzett humanitárius munka inspirálta. A debütfilm az Othello-Desdemona példázattal próbálta érthetővé tenni a bosnyákok és szerbek között zajló keresztény-muszlim konfliktust. Bár a boszniai háborút szerelmi melodrámává egyszerűsítette le, az mindenképpen Jolie érdeme, hogy a nehezen befogadható témát eljuttatta az amerikai közönséghez. Már az első filmjénél egyértelmű volt, hogy Jolie humanitárius meggyőződésből rendez filmet. Most ismét a háború kegyetlenségéről és az ember túlélőképességéről van mondanivalója. Az emberi lélek összeomlását Louis Zamperini „igaz történet”-ében is a test fizikai megpróbáltatásain keresztül ábrázolta.

A Rendíthetetlen elején egy izgalmas és lendületesen megrendezett légi ütközet nyitójelenete után flashbackkel visszarepülünk Louis gyerekkorába. Bátyja tanácsára – „egy életen át tartó dicsőség megér egy perc fájdalmat” – haszontalan naplopóból kőkeményen edző sportolóvá válik, olyannyira, hogy az 1936-os berlini olimpián is indulhatott. Innentől lesz ez az életbölcsesség a film tételmondata és Louis minden megpróbáltatáskor ebből merít erőt a túléléshez. A történet eseményei e mottó egyfajta illusztrációjává válnak.

A kezdeti sportfilmes szakaszban Zamperini folyamatosan edz és feszegeti a saját határait. Félmeztelen teste folyton csillog az izzadságtól. Ahogy a teste épül, úgy halad előre a sikerben és az önmegbecsülésében. Az olimpiai jelenetek grandiózussága hátborzongatóan emlékeztet a Leni Riefenstahl filmekre. A lassított felvételek és a Louis-t éljenző tömeget megjelenítő köröző kameramozgás pedig olyannyira hősies képet vetítenek, hogy a nézőnek olyan érzése támad mintha Zamperini meg is nyerte volna az olimpiát.

A második részben Zamperini egy légi baleset következtében két társával a tengeren reked ivóvíz és élelem nélkül. Jolie az idő múlását a testük folyamatos elváltozásával érzékelteti: egyre soványabbak, a bőrük vörösre cserződik a tűző naptól, a szájuk felrepedt a kiszáradástól. A dialóg hiánya még jobban kiemeli ezeket az erős képeket.

A fogolytáborban (Jolie első filmjére rímelve) a háború fizikai megpróbáltatásai állnak a középpontban: az éhezés, a mentális és fizikai terror, a megaláztatás, az emberi tűrőképesség legvégső határáig feszített kényszermunka. Jolie itt az emberi kegyetlenséget ábrázolja a test fizikai sérülésein keresztül. Míg A vér és méz földjén a női szenvedésre koncentrált és azt mutatta be, hogy a háborúban egyes katonák számára az egyenruha felhatalmazást jelent a nők megerőszakolására, a Rendíthetetlen teljes mértékben a férfiak háborúja. A főszereplőt alakító Jack O’Connell (csak úgy mint az előzőben a női főhős Zana Marjanović) az emberi kegyetlenségnek kiszolgáltatott passzív tárgyként van jelen. A film harmadik részében a főhős teste nem saját akaratának vagy a természeti erőknek, hanem az ember általi erőszaknak válik áldozatává. Az egyik legerősebb jelenet, amikor a japán hadifogolytáborban Louis-t és társát a megalázás egy újabb eszközeként meztelenre vetkőztetik és a két véznára éheztetett testet letérdeltetik a sárba. A rendező a testi szenvedés ábrázolásában egy extrém Krisztusi párhuzamig megy el: egy szadista japán tiszt parancsára feje fölé kell emelnie egy nehéz fém gerendát.

Érthetetlen módon, amikor a karakterek vértől és koromtól koszosak, akkor is makulátlannak hatnak. Talán rendezői szándék, hogy a táj közömbös szépsége éles kontrasztban áll az emberi borzalmak szörnyűségével. Minden túl szép, túl steril, túl megrendezett. Annak ellenére, hogy színészből lett rendező jól ért a színészvezetéshez, O’Connell pedig (a szintén háborús tematikájú ’71-hez hasonlóan) lenyűgöző alakítást nyújt, mégsem hatolunk be a főhős belső világába. 137 perc lepergése után Jolie – mintha túlszaladt volna a játékidővel – feliratokban foglalja össze Zamperini életének végét, sőt a film „tanulságát”, miszerint végül megtanult megbocsátani az ellenségeinek.

A főhős megpróbáltatásainak hiteles ábrázolása ellenére nem születik valódi karakterdráma. A testi gyötrelmek láttán összerándul a gyomrunk, de mégsem jön létre a katarzis. Nem tudjuk meg, mit érzett, milyen ember volt Louis Zamperini, az azonosulás egyetlen eszköze a testi szenvedés.

RENDÍTHETELEN (Unbroken) – amerikai, 2014. Rendezte: Angelina Jolie. Írta: Laura Hillenbrand dokumentumregényéből Ethan és Joel Cohen. Kép: Roger Deakins. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Jack O’Connell (Louis Zamperini), Domhnall Gleeson (Phil), Garrett Hedlund (Fitzgerald), Takamasha Ishigara (Watanabe). Gyártó: 3 Arts /Jolie Pas/ Legendary Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 137 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 49-49. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12173

Cikk értékelése:

szavazat: 203 átlag: 5.5