KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/szeptember
CASABLANCA
• Vincze Teréz: Utak Casablancába Casablanca: Humphrey Bogart
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Krónika
CASABLANCA
• Takács Ferenc: „You must remember this” Hetvenéves a Casablanca
• Varró Attila: Utak Casablancába Casablanca: Howard Koch
• Hubai Gergely: Utak Casablancába Casablanca: Max Steiner
• Hahner Péter: Rick háborúba megy A Casablanca és a politika
MAGYAR MŰHELY
• Orosz Anna Ida: Folyamatos jelenidő Varga Csaba (1945-2012)
• Zalán Vince: A szellem visszavonul? Beszélgetés Sára Sándorral
• Bilsiczky Balázs: Elvarázsolt lelkek Zsigmond Dezső dokumentumfilmjei
BATMAN-LEGENDÁRIUM
• Sepsi László: Kötött pálya Batman-legendárium
• Pápai Zsolt: Denevér a fényben A sötét lovag – Felemelkedés
AKCIÓHŐSÖK
• Varró Attila: Halálos iramban Az akciófilm útjai
• Géczi Zoltán: Született harcosok A thai és indonéz akciófilm felemelkedése
DÉLKELET-ÁZSIA
• Szalay Dorottya: Minden mehet? Fülöp-szigeteki újhullám
• Nánay Bence: A felszín alatt Hotel Mekong
DÉLSZLÁV FILM
• Forgács Iván: A prágaiak visszatérnek Belgrádba Délszláv filmek 2000-2012
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Családi szennyes A gyanú árnyékában
• Kovács Gellért: Jönnek a részletekkel Híradósok
KÖNYV
• Gervai András: Ó, testvér, merre visz az utad? Kimberly Potts: George Clooney. Az utolsó filmcsillag
• Gelencsér Gábor: Pénz és politika Hamar Péter: Móricz Zsigmond művei a filmvásznon
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Nádas tavon Tüskevár
• Schubert Gusztáv: A remake bosszúja Az emlékmás
MOZI
• Margitházi Beja: Lazhar tanár úr
• Forgács Nóra Kinga: Havanna, szeretlek
• Kolozsi László: Párizs – Manhattan
• Varró Attila: Rómának szeretettel
• Zalán Márk: Titokzatos társulat
• Sepsi László: Babycall
• Roboz Gábor: Míg a világvége el nem választ
• Huber Zoltán: Édesnégyes
• Bayer Antal: Marsupilami nyomában
• Szabó Noémi: Amit még mindig tudni akarsz a szexről
• Horváth Eszter: Valaki más élete
• Baski Sándor: A Bourne-hagyaték
DVD
• Pápai Zsolt: A Pál utcai fiúk
• Tosoki Gyula: Tökéletlenek
• Sepsi László: Hírnök
• Géczi Zoltán: Pszichoszingli

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

60 éves az államosított szovjet filmgyártás

Az állami filmgyártás feladatai Szovjet-Oroszországban

Lunacsarszkij A. V.

 

Az állami filmgyártás ma Oroszországban egészen sajátos feladatok előtt áll. Amikor ezt mondom, akkor nem csupán a termelés államosítására, a filmforgalmazásra és a mozik közvetlen állami irányítására gondolok, hanem arra is, hogy a művészeteknek és a közművelődésnek ebben a sajátos ágazatában egészen új, a korábbiaktól teljesen elütő szellemet kell meghonosítanunk.

Jelenlegi helyzetünkben, amikor az oroszországi gazdasági élet úgyszólván a teljes csőd szélén áll, még csak gondolni sem gondolhatunk arra, hogy a külföldi cégekkel versenyre kelve, vagy az orosz magánfilmgyártás helyébe lépve, tisztán művészi, irodalmi vagy akár objektív-tudományos jellegű filmekkel álljunk elő. Ezt az anyagot végső soron alighanem a már kész vagy másutt éppen most készülő filmtermésből fogjuk pótolni; mert ha a kereskedelem most meglehetősen korlátozott is, ez a korlátozottság nyilvánvalóan nem fog örökké tartani.

A mi feladatunk, hogy olyasmit csináljunk, amit senki más nem képes és nem is kíván megcsinálni helyettünk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szocialista államnak a filmbeli látványosságokat is szocialista szellemiségűvé kell formálnia.

Az, hogy a filmhíradót az eddiginél is színesebbé, gazdagabbá kell tenni, vitán felül áll, így nem is fogok most erre több szót vesztegetni.

Továbbá, ami a film tudományos és művészi szféráját illeti, a filmkészítés fő feladata végső soron nem más, mint a propaganda.

Egészen általánosan szólva, miként arra már Tolsztoj is rámutatott, a művészet alapjában véve nem más, mint eszköz, amelynek segítségével a művész a maga érzelmeit átadja a tömegeknek. A felvilágosítás viszont, egészen tág értelemben véve a szót, eszmék terjesztése olyan emberek között, akik addig távol álltak ezektől az eszméktől. A film olyasvalami, amely mind a kettőre képes, méghozzá nem csekély intenzitással: egyrészt érzékletes kihívásként hat az eszmék terjesztése közben, másrészt, ha a szép, a költői. a patetikus stb. vonásaival ruházzuk fel, képes az érzelmekre is hatni, s ily módon az agitáció eszközévé válni. A fő figyelmet tehát elsődlegesen ezekre a mozzanatokra kell fordítani. Ha valahol, hát a filmművészet terén különösen élesen szembetűnik a tendenciózusságtól való ostoba félelem értelmetlensége. Általában véve az irányzatosság csak abban az esetben káros, ha kisszerű; igazán csak valamely vallási eszme vagy a hozzá közelítő, grandiózus szocialista eszme fennkölt irányzatossága képes a művészi alkotásokat átlényegíteni. Nemhiába kesergett Csehov amiatt, hogy a modern művészet távol került az istentől, s bármilyen tehetséges legyen is a művész, a puszta mesterségbeli tudás még véletlenül sem pótolhatja a hiányzó éltető eszmét.

A kommunista állam elmondhatja magáról: van ilyen éltető eszméje, amelyhez, ha csak valamennyire is figyelmesen és értő módon végezzük dolgunkat, hihetetlenül könnyen találhatunk megfelelő művészi öltözéket.

Továbbá: véleményem szerint a főhelyre a művelődéstörténeti filmet kell helyeznünk. A filmművészet szempontjából aligha képzelhető el még egy olyan gazdag témaforrás, mint éppen az emberiség kultúrtörténete általában. Kimeríthetetlen kútfő ez a szó szoros értelmében, melyből elég, ha csak találomra merítünk, kezdve az „özönvízelőtti” ember életétől, s fejünk máris tökéletesen beleszédül abba a képgazdagságba, amelyet mintha egyenesen a mozi számára teremtettek volna.

Arra persze semmi szükség, hogy hirtelen fellobbanó lelkesedésünktől hajtva, a történelmi hétköznapoknak ezt a világát a maga teljességében feldolgozzuk. Elég, ha csak azokra a körülményekre összpontosítunk, amelyeknek agitációs és propagandaszempontból jelentőségük lehet. Az állam keletkezés- és fejlődéstörténetét úgy kell érzékeltetni, hogy nézők világos képet kapjanak a minden egyes állam bűnös jellegét s egyszersmind elkerülhetetlen voltát hangsúlyozó, az ember s egyes formáinak átalakulásáról, valamint az állam egy sajátos formájáról, a szegénység, illetve a proletariátus diktatúrájáról szóló alapvető kommunista eszmékről.

Legalább ennyire fontos az egyház története is. Ennek keretében ábrázolni lehetne a különböző, kegyetlennél kegyetlenebb és értelmetlennél értelmetlenebb kultuszokat, és a keresztény egyház csalárd, az emberek hitével visszaélő ténykedését – oly módon persze, hogy történelmileg hiteles módon az egyház demokratikus, pozitív vonásai is egyértelműen kifejezésre jussanak benne. Végeredményben ugyanis egyáltalán nem nehéz dolog, hogy a kereszténység pozitív és eszményi vonásait annak rendje, s módja szerint értékelve mutassuk be azt, hogyan is torzították el módszeresen ezeket a vonásokat az állam és a tehetős osztályok szolgálatában álló egyházi személyek.

Ugyancsak részletes, kimerítő feldolgozásra vár még a politikai küzdelmek, ezen belül is különösen a Nagy Francia Forradalom története, egyáltalán minden jelentősebb esemény, s végül, de nem utolsósorban, forradalmi történelmünk egész közelmúltja is, a dekabristáktól egészen az 1917-es októberi forradalomig.

Noha egyáltalán nem tagadom az ennél átfogóbb tematika óriási jelentőségét – ilyen (egyébként hallatlanul gazdag) témát kínál például a felfedezések és találmányok történetét, vagy mondjuk, a magasabb rendű életforma és kultúra történetét is magában foglaló tudománytörténet –, mégis amondó vagyok, hogy a jelenlegi körülmények között, amikor mind az anyagi eszközöknek, mind az időnek meglehetősen szűkében vagyunk, nem szabad túlságosan sok fába vágnunk a fejszénket, és két, megközelítően azonos jelentőségű és értékű filmterv közül végső soron azt valósítsuk meg, amely a forradalmi propaganda szempontjából elevenebben és frissebben képes szólni az emberek értelméhez és szívéhez.

 

1919. október

(Szüszmann György)

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/09 24-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8145