KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/szeptember
CASABLANCA
• Vincze Teréz: Utak Casablancába Casablanca: Humphrey Bogart
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Krónika
CASABLANCA
• Takács Ferenc: „You must remember this” Hetvenéves a Casablanca
• Varró Attila: Utak Casablancába Casablanca: Howard Koch
• Hubai Gergely: Utak Casablancába Casablanca: Max Steiner
• Hahner Péter: Rick háborúba megy A Casablanca és a politika
MAGYAR MŰHELY
• Orosz Anna Ida: Folyamatos jelenidő Varga Csaba (1945-2012)
• Zalán Vince: A szellem visszavonul? Beszélgetés Sára Sándorral
• Bilsiczky Balázs: Elvarázsolt lelkek Zsigmond Dezső dokumentumfilmjei
BATMAN-LEGENDÁRIUM
• Sepsi László: Kötött pálya Batman-legendárium
• Pápai Zsolt: Denevér a fényben A sötét lovag – Felemelkedés
AKCIÓHŐSÖK
• Varró Attila: Halálos iramban Az akciófilm útjai
• Géczi Zoltán: Született harcosok A thai és indonéz akciófilm felemelkedése
DÉLKELET-ÁZSIA
• Szalay Dorottya: Minden mehet? Fülöp-szigeteki újhullám
• Nánay Bence: A felszín alatt Hotel Mekong
DÉLSZLÁV FILM
• Forgács Iván: A prágaiak visszatérnek Belgrádba Délszláv filmek 2000-2012
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Családi szennyes A gyanú árnyékában
• Kovács Gellért: Jönnek a részletekkel Híradósok
KÖNYV
• Gervai András: Ó, testvér, merre visz az utad? Kimberly Potts: George Clooney. Az utolsó filmcsillag
• Gelencsér Gábor: Pénz és politika Hamar Péter: Móricz Zsigmond művei a filmvásznon
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Nádas tavon Tüskevár
• Schubert Gusztáv: A remake bosszúja Az emlékmás
MOZI
• Margitházi Beja: Lazhar tanár úr
• Forgács Nóra Kinga: Havanna, szeretlek
• Kolozsi László: Párizs – Manhattan
• Varró Attila: Rómának szeretettel
• Zalán Márk: Titokzatos társulat
• Sepsi László: Babycall
• Roboz Gábor: Míg a világvége el nem választ
• Huber Zoltán: Édesnégyes
• Bayer Antal: Marsupilami nyomában
• Szabó Noémi: Amit még mindig tudni akarsz a szexről
• Horváth Eszter: Valaki más élete
• Baski Sándor: A Bourne-hagyaték
DVD
• Pápai Zsolt: A Pál utcai fiúk
• Tosoki Gyula: Tökéletlenek
• Sepsi László: Hírnök
• Géczi Zoltán: Pszichoszingli

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Aviátor

Legek ura

Schubert Gusztáv

Howard Hughes a különc milliárdos ideális Scorsese hős, a hírnév, a gazdagság és a hatalom kárvallottja.

 

Nincs kelendőbb árucikk manapság a legenda-piacon, mint a gazdagság. Hogyan legyünk milliomosok? Sztárok tizenöt percre (de ha egy mód van rá, sokkal-sokkal többre)? Ez izgat szinte mindenkit. Akit mégse, az boldog ember, feltéve, hogy marad elegendő pénze és ideje boldognak lenni. Gazdag és szép emberekről mesélni – egyenes út az Oscarhoz és Náncsi néni szívéhez.

De ne legyünk igazságtalanok: a gazdagságot ugyanúgy újra kell tanulnunk, mint a normális középosztályi létet vagy épp a tisztes szegénységet. Kényszerűségből átaludtunk negyven évet. Ha Amerikában tudják, hogyan kell csinálni, hát ide nekünk Amerikát.

Lehet-e jobb mesterünk Scorsesénél? Aligha. Legtöbb filmjét a siker, a hírnév a hatalom mardosó vágyáról forgatta. Feltörekvő hősökről, akik a csúcsra igyekeznek, hogy aztán zuhanórepülésben a mélybe hulljanak.

Legújabb hőse egyenesen a legek ura. Howard Hughes a texasi milliomos, mániákusan szomjazta a sikert, mondhatni semmi pénzt nem sajnált érte: ő volt az első, aki minden idők legdrágább filmjét akarta megcsinálni (1930-ban A pokol angyalaival nem csak filmezés iránti szenvedélyét elégítette ki, feltalálta a kasszasikert is), 1937 februárjában megdöntötte a gyorsasági repülés világrekordját (352 kilométer/órás sebességgel száguldott az önmagáról elnevezett H1-esével), 1939-ben 3 nap 19 óra és 8 perc alatt repülte körül az északi féltekét, 1947-ben pedig felépíttette a korszak leghatalmasabb repülő szerkezetét, a Spruce Goose-t (a „Luc Liba” 200 tonna volt, fából készült, mint egy lomha portugál gálya, és bármi hihetetlen, még el is evickélt úgy egy mérföldnyire a Long Beach-öböl fölött).

Mozi, repülőgép, pénz (HH minden csődjéből egyre gazdagabban jött ki), és persze nők minden mennyiségben, köztük Hollywood legragyogóbb csillagai, Jean Harlow, Ava Gardner, Jane Russell és mind közt, ha nem is legszebb, de a legokosabb és legszabadabb – Katherine Hepburn.

Merhet-e többet egy mohó desperado, aki minimum a fél világot kívánja uralma alá hajtani? Hollywood legendáriumában – és az életben, mely arrafelé utánozza leginkább a művészetet – az amerikai álom mögött mindig ott komorlik az amerikai rémálom is. Xanadu kísértetkastély, a Thatcher Library egyiptomi sírkamrára emlékeztet, Hughes pedig élete hosszú alkonyát, utolsó húsz évét a Las Vegas-i Desert Inn lakosztályába eleven befalazva töltötte. A gazdagság átok, a gazdagok élőhalottak: ha minden vágyunk teljesülhet, igazából egyik sem teljesül soha. „Ha nem lettem volna gazdag, talán nagy ember lett volna belőlem” – mondja Kane, az Aranypolgár. Hughes se jut messzebbre, ugyanúgy élete végéig kísérti a gyerekkori trauma (a Hustonon végigsöprő járvány), ahogy Kane-t korai kiűzetése a gyerekkor édenéből (anyja busás életjáradékért cserébe lényegében eladta egy banknak). Mindkettejük életének titka a gazdagság lerázhatatlan terhe: mindkét hős modern Mídász király, tékozolja bár két kézzel a pénzét, egyre gazdagabb lesz. Kane a gazdagság kedvéért idejekorán leszakított „Rózsabimbó”, mely sohasem tud kifesleni, Hughes beteges tisztaságmániája, a véresre sikált kéz, a vírusmentes magán-”karantén” (a félelmetes szó ugyanúgy a gyerekkorból visszhangzik, mint az Aranypolgárban a „Rosebud”), igazából menekülés a mídászi átok elől, semmihez sem érhet hozzá, mert minden arannyá változik.

Scorsese megcsinálhatta volna az Aranypolgár párdarabját, de nem tette, igazából meg sem kísérelte. Az Aranypolgár épp azzal törte át Hollywood konvencióit, hogy a stílus fontosabb benne, mint a zsáner, Scorsesénél nyoma sincs ennek a „szerzői” bátorságnak, az Aviátor jól adjusztált zsánerfilm, nem sok köze van a művészethez. Korhű és részletgazdag látványosság, kiváló színészekkel, emlékezetes jelenetekkel, amelyekből épp csak az aranypolgár legendája nem áll össze.

Hol van már a Taxisofőr, a Dühöngő bika ereje; Scorsese már jó ideje nem a művészettel, hanem a középszerrel flörtöl. Kár érte, de nem szidom a mesterembert sem. Scorsese a lektűrben is úr: minden és mindenki a helyén van, a színészek, a színek, kompjuter animálta látványos légi-trükkök. Di Caprio energikus és nervőz egyszerre tud lenni, Cate Blanchett pedig összehozza, amit színésznő ritkán tud elhitetni, a bölcsességet és az erotikát. Amúgy – nem mellékesen – a forgatás előtt hónapokig tanulmányozta Hepburn filmjeit és New England-i akcentusát. Hughes tányérján a borsószemek színe türkiz, mert a korai Technicolor technika még így látta a zöldet. Az Aviátor kényeztetés a szemnek, és minden ízében perfekt mestermunka. Az ördög persze most is a részletekben rejlik, a művészethez azonban a jelek szerint ennyi nem elég.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 26. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4841