KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/szeptember
CASABLANCA
• Vincze Teréz: Utak Casablancába Casablanca: Humphrey Bogart
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Krónika
CASABLANCA
• Takács Ferenc: „You must remember this” Hetvenéves a Casablanca
• Varró Attila: Utak Casablancába Casablanca: Howard Koch
• Hubai Gergely: Utak Casablancába Casablanca: Max Steiner
• Hahner Péter: Rick háborúba megy A Casablanca és a politika
MAGYAR MŰHELY
• Orosz Anna Ida: Folyamatos jelenidő Varga Csaba (1945-2012)
• Zalán Vince: A szellem visszavonul? Beszélgetés Sára Sándorral
• Bilsiczky Balázs: Elvarázsolt lelkek Zsigmond Dezső dokumentumfilmjei
BATMAN-LEGENDÁRIUM
• Sepsi László: Kötött pálya Batman-legendárium
• Pápai Zsolt: Denevér a fényben A sötét lovag – Felemelkedés
AKCIÓHŐSÖK
• Varró Attila: Halálos iramban Az akciófilm útjai
• Géczi Zoltán: Született harcosok A thai és indonéz akciófilm felemelkedése
DÉLKELET-ÁZSIA
• Szalay Dorottya: Minden mehet? Fülöp-szigeteki újhullám
• Nánay Bence: A felszín alatt Hotel Mekong
DÉLSZLÁV FILM
• Forgács Iván: A prágaiak visszatérnek Belgrádba Délszláv filmek 2000-2012
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Családi szennyes A gyanú árnyékában
• Kovács Gellért: Jönnek a részletekkel Híradósok
KÖNYV
• Gervai András: Ó, testvér, merre visz az utad? Kimberly Potts: George Clooney. Az utolsó filmcsillag
• Gelencsér Gábor: Pénz és politika Hamar Péter: Móricz Zsigmond művei a filmvásznon
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Nádas tavon Tüskevár
• Schubert Gusztáv: A remake bosszúja Az emlékmás
MOZI
• Margitházi Beja: Lazhar tanár úr
• Forgács Nóra Kinga: Havanna, szeretlek
• Kolozsi László: Párizs – Manhattan
• Varró Attila: Rómának szeretettel
• Zalán Márk: Titokzatos társulat
• Sepsi László: Babycall
• Roboz Gábor: Míg a világvége el nem választ
• Huber Zoltán: Édesnégyes
• Bayer Antal: Marsupilami nyomában
• Szabó Noémi: Amit még mindig tudni akarsz a szexről
• Horváth Eszter: Valaki más élete
• Baski Sándor: A Bourne-hagyaték
DVD
• Pápai Zsolt: A Pál utcai fiúk
• Tosoki Gyula: Tökéletlenek
• Sepsi László: Hírnök
• Géczi Zoltán: Pszichoszingli

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Egy nő fogságban

Ameddig bírod

Margitházi Beja

Tuza-Ritter Bernadett Magyar Filmdíjas dokumentumfilmje az eltagadott modern rabszolgaság mellett buborékkultúránkat is megmutatja.

 

 

Buborékban élni a közösségi médiában, a lakás–munkahely–bolt háromszögben, tévénézőként vagy más médiát fogyasztóként, fővárosban vagy vidéken, szegényként vagy gazdagként, értelmiségiként vagy szakmunkásként – igen, ez a szűkösség lehet otthonosan megnyugtató. Friss, 21. század eleji trauma, hogy mennyire fals és félrevezető a kellemes izoláció; akiket zavar, gyakran firtatják, hogyan és meddig lehet kilátni, netán kitörni belőle. Az Egy nő fogságban ilyen kilátásokkal kecsegtető, legtöbbünk buborékjából kimutató, egy másik, zárt világot megnyitó film, amitől újrakeretezhetjük mindazt, amit munkáról, kizsákmányolásról, szabadságról, emberi viszonyokról képzelünk vagy tudni vélünk. Az Egy nő fogságban története ezen túl négy nagyon különböző ember életéről és döntéseiről is tudósít: egy filmrendező, a rabszolgatartó Eta, a szolga Maris és kamaszlánya, Vivi mind ma, itt, Budapesten közöttünk élő nők.

Az élénk tekintetű, ötven fölött is karcsú Maris – nevezzük mi is most így – nikotinfüggő, egy kanapén alszik és megállás nélkül dolgozik. Hosszú, vöröses haja szabadon lobog utána, amint hajnalban megeteti az állatokat, és copfba kötve simul hátra, mikor nap közben főz, mosogat, pakol vagy éjszaka a gyárban takarít. Nehéz, mégis hétköznapi sors rajzolódik, de Tuza-Ritter dokumentumfilmjében már az első perctől van valami elementárisan nyugtalanító. Elsőként ott van ez a kortalanul öreg, ráncokkal telebarázdált, beesett arc, melyre Maris egész ellentmondásos élete rá van írva, de amelyet csak a teljes film ismeretében lehet értelmezni. A másik különös körülmény: a tisztaság. A fehér és rózsaszínű pulóverek, a rendezett felszín, a civilizált környezet, a Marisnak látszólag felkínált komfort, amely lényegében egy vállalhatatlan, méltatlan élet formális díszlete. Amitől Maris sorsa különbözik ugyanis sok százezer magyar nőétől, ugyanakkor hasonlít másik, húszezer körülire becsült, adósrabszolgaságban vagy kényszermunkában tengődő emberére Magyaroszágon, az a szabadság teljes hiánya. Saját idő, pénz és szabad mozgási lehetőség nélkül szolgálja ki azt a családot, ahol 53 évesen (!), tíz éve lakik, akiknek a fizetését havonta leadja, és akik őt, a nevére felvett hitellel is sakkban tartva, fizikailag és lelkileg kizsákmányolják és bántalmazzák.

A család feje, Eta három ilyen szolgát is tart, nyíltan és büszkén, mert megengedheti magának. A filmben, a forgatási szerződéshez hűen, sohasem látjuk szemtől szembe, de arca, nehéz teste, melírozott haja, festett körme, konkrét személye valójában érdektelen is, mivel ennél sokkal lényegesebb az a zsarnokmentalitás, amellyel nemcsak dolgoztat, de szünet nélkül megaláz és inzultál. A hatalmi kontroll elvont, arctalan, mégis nagyon konkrét jelenlétét tökéletesen leképezi az a rekedt, parancsolgató hang, mely folyamatosan firtat, fenyeget, sőt néha leereszkedően humorizál („Bírod? ... Bírsz te mindent. Atom Anti vagy...”). A forgatás nem jöhetett volna létre Eta nélkül, aki fizetség fejében engedte meg, hogy Maris munkáját felvegyék – a film nem róla szól, de dokumentált jelenléte és közelsége fontos hozadék, egyszerre hihetetlen és sokkoló, ugyanakkor elsöprő erővel érezteti az „oroszlán barlangjában” filmezés tétjét.

Az elsőfilmes Tuza-Ritter Bernadett, egyszemélyes stábként, majd másfél évig állt kapcsolatban ezzel a két emberrel. Az elkészült dokumentumfilm az ő felismeréseinek, alkotói beérésének a szolga Maris (valódi nevén: Edit) sorsával összefonódó története is egyben, miután fokozatosan döbben rá, hogy mit is dokumentál. Az Egy nő fogságban a kamera sorsfordító jelenlétének, a támogató követés dokumentumfilmes módszerének a sikertörténete, amennyiben pontosan elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy a kellően intelligens főszereplőt túllendítse a mélyponton, és ráébressze: nem kell mindent kibírnia. Tuza-Ritter ezzel hangolja össze az önreflexív filmformát is: a disszonáns (az atmoszférát néha kissé szét is szétziláló) zenével, de érzékeny vágással formált, happy endig vezető elbeszélési ívben fontos helye van a kitartott csöndeknek, melyben a szolgalét hétköznapisága, banalitása ugyanúgy meg tud mutatkozni, mint Maris belső egyensúlya és önironikus humora. Ennek a folyamatnak a része az is, ahogyan az állásfoglalással felérő közelképek eleinte klausztrofóbiát, majd intimitást, végül már-már azonosulást képesek megfogalmazni – merthogy ilyenkor indul meg a közlekedés a különféle buborékok között.

 

Egy nő fogságban – magyar dokumentumfilm, 2017. Rendező-operatőr: Tuza-Ritter Bernadett. Írta: Moll Zoltán és Tuza-Ritter Bernadett. Zene: Kalotás Csaba. Producer: Ugrin Julianna, Kiss Viki Réka. Gyártó: Éclipse Film. 89 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/07 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13722