KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/augusztus
KORTÁRSUNK, SHAKESPEARE
• Takács Ferenc: A zseni és a stróman Shakespeare a filmvásznon
• Schubert Gusztáv: Rögtön jövök S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve
• Varró Attila: Shakespeare-zsánerek
• Hubai Gergely: Shakespeare-zsánerek
• Szabó Noémi: Shakespeare-zsánerek
• Bocsor Péter: High-tech gyűlölet Coriolanus
MARSBÉLI KRÓNIKÁK
• Orosdy Dániel: „Mesemondó volt” Ray Bradbury
• Várkonyi Benedek: Földönkívüli képmásaink Beszélgetés Lukács Bélával
CHRISTOPHER NOLAN
• Huber Zoltán: Privát Batman Nolan avagy a szerzőiség
PUNKFILMEK
• Ardai Zoltán: Nyitott smink Last Call – Dresden Dolls
• Szőnyei Tamás: Pogo a könyvespolc előtt A film és a magyar punk
MAGYAR PANTHEON
• Kelecsényi László: Becs és dics Az Örkény-mozi
KÖNYV
• Forgách András: Visszaigazulás Kővári Orsolya: Árnyékvilág – Tarr Béla-retrospektív
FILMISKOLA
• Gelencsér Gábor: Az emlék: más Történelmi múlt idők
FRANCIA ÚJ RAJ
• Ruprech Dániel: Fáradhatatlan szerelmeskedők Az új francia film
• Horváth Eszter: Mintapolgárok és lázadók Titanic: Francia zátonyok
FILM / REGÉNY
• Bayer Antal: Szenvedély, gyengédség, unalom Beigbeder, a regényíró
• Sepsi László: Gyógyír szívfájdalomra Frédéric Beigbeder: A szerelem három évig tart
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Tengermelléki filmhelyzet Gdynia 2012
MOZIPEST
• Sípos Júlia: Város a részletekben Beszélgetés Finta Sándor építésszel
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Ha nincs dráma, akkor csinálunk Foci EB
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szomorú vasárnap

Bori Erzsébet

 

A hazai mezőnyt nézve ki gondolná, hogy ilyen nagy történeteink vannak nekünk, magyaroknak. Seres Rezső világslágerének közismertsége az aranycsapatéval vetekszik, azt is tudja mindenki, hogy a magyar egy búvalbélelt nép, de gyanítom, hogy a magyar bánat mint olyan hallatán nem történelmünk zaklatottsága képzik meg az idegen előtt, hanem a Szomorú vasárnap, amely statisztikailag is mérhetően igazolja, hogy házi készítésű világfájdalmunkból még exportra is jutott.

De mit tudtunk mi idehaza Seres Rezsőről? Úgy képzeltem, hogy a siker szele Párizsba vagy Hollywoodba röpítette, és leesett az állam, amikor nemrégiben kiderült, hogy itt zongorázott a szomszéd kerület egyik presszójában, szegény maradt, mint a templom egere, miközben a vasfüggöny túloldalán mások zsebébe dőltek a busás jogdíjak. Mindezt egy izgalmas, bár kissé bő lére eresztett magyar dokumentumfilmből tudtam meg, ezek után érthető kíváncsisággal néztem, mit hoznak ki a szürke kisemberi életből a német játékfilmesek. Nem hoztak ki semmit. A Szomorú vasárnap ugyanis nem Seres Rezsőről szól, hanem a dal romantikus története köré kitalált emberek szerelmi háromszögéről, a sivár szocializmus helyett pedig a háború mozgalmas éveibe helyezi el a cselekményt. A filmet Magyarországon forgatták, a negyvenes évek Budapestje gyönyörűséges, mondén városként jelenik meg a képeken, a magyarok egyszerűen imádnivalóak, szépek, tehetségesek, nagyvonalúak, azt már mondanom sem kell, hogy dalból van a lelkük. Ilyennek látni magunkat, már ez bőven megéri a jegy árát. A történethez nélkülözhetetlen negatív hősöket egytől egyig hazulról hozták a németek, akik csak azzal vigasztalódhatnak, ha megnéznek néhány új magyar filmet, amelyben sokkal rokonszenvesebb színben tűnnek fel.

A női főszerepet Marozsán Erika kapta, aki az alacsony költségvetésű hazai darabok után látható élvezettel veti bele magát a fényben úszó, kosztümös világba, alakítása igazi felfedezés.

Minden a legnagyobb rendben van – mondjuk, az csalódás, hogy a Szomorú vasárnapot nem a Billie Holiday énekelte feldolgozásban halljuk –, csak a Rudi bácsival szúrtak ki már megint, a világszáma után a sorsát is elorozták tőle (hogy mást ne mondjak, a filmben nem ő a zsidó, hanem a főnöke), mert ezentúl mindenki ilyennek képzeli majd Seres Rezsőt és életét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2902