KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/augusztus
KORTÁRSUNK, SHAKESPEARE
• Takács Ferenc: A zseni és a stróman Shakespeare a filmvásznon
• Schubert Gusztáv: Rögtön jövök S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve
• Varró Attila: Shakespeare-zsánerek
• Hubai Gergely: Shakespeare-zsánerek
• Szabó Noémi: Shakespeare-zsánerek
• Bocsor Péter: High-tech gyűlölet Coriolanus
MARSBÉLI KRÓNIKÁK
• Orosdy Dániel: „Mesemondó volt” Ray Bradbury
• Várkonyi Benedek: Földönkívüli képmásaink Beszélgetés Lukács Bélával
CHRISTOPHER NOLAN
• Huber Zoltán: Privát Batman Nolan avagy a szerzőiség
PUNKFILMEK
• Ardai Zoltán: Nyitott smink Last Call – Dresden Dolls
• Szőnyei Tamás: Pogo a könyvespolc előtt A film és a magyar punk
MAGYAR PANTHEON
• Kelecsényi László: Becs és dics Az Örkény-mozi
KÖNYV
• Forgách András: Visszaigazulás Kővári Orsolya: Árnyékvilág – Tarr Béla-retrospektív
FILMISKOLA
• Gelencsér Gábor: Az emlék: más Történelmi múlt idők
FRANCIA ÚJ RAJ
• Ruprech Dániel: Fáradhatatlan szerelmeskedők Az új francia film
• Horváth Eszter: Mintapolgárok és lázadók Titanic: Francia zátonyok
FILM / REGÉNY
• Bayer Antal: Szenvedély, gyengédség, unalom Beigbeder, a regényíró
• Sepsi László: Gyógyír szívfájdalomra Frédéric Beigbeder: A szerelem három évig tart
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Tengermelléki filmhelyzet Gdynia 2012
MOZIPEST
• Sípos Júlia: Város a részletekben Beszélgetés Finta Sándor építésszel
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Ha nincs dráma, akkor csinálunk Foci EB
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

M:I-1 Mission: Impossible

Hegedüs Márk Sebestyén

Mission: Impossible – amerikai, 1996. Rendezte: Brian De Palma. Szereplők: Tom Cruise, Jon Voight, Emmanuelle Béart. Forgalmazó: Gamma Home Entertainment. 106 perc.

 

Ma már egyértelmű, hogy a Mission: Impossible-franchise valódi szerzője maga Tom Cruise, a filmek producere és sztárja, a most bemutatott hatodik epizód, a Mission: Impossible – Utóhatás kapcsán mégis érdemes felidézni, hogy a sorozat egykor éppen az egymást folyamatosan váltó rendezők eltérő látásmódjának köszönhette frissességét és életképességét. Cruise ugyan a kezdetektől fogva személyes ügyként tekintett a klasszikus tévésorozat megfilmesítésére – a CBS-en 1966 és 1973 között futó Mission: Impossible már hátulgombolós korában a kedvence volt –, de a sorozatot eleinte erőskezű szerzők (Brian De Palma, John Woo) és határozott hangú mesteremberek (J.J. Abrams, Brad Bird) tolmácsolásában képzelte el. Ez a megközelítés nem vezetett mindig sikerre – gondoljunk csak a sorozat mélypontjaként tételezhető második részre –, legalább egy esetben azonban kisebbfajta remekművet eredményezett. Történt ugyanis, hogy Cruise 1996-ban a Hitchcock-epigonnak csúfolt, a suspense mesterének örökségét szisztematikusan kizsákmányoló, felforgató és továbbgondoló szerző-rendezőt, a zseniális Brian De Palmát szemelte ki az adaptáció elkészítéséhez.

Az egykori mozi-fenegyerek korábban is vállalt bérmunkákat, hogy megvalósíthassa személyesebb hangvételű opusait (az 1980-as években ilyen „bérmunka” volt a szédítő erejű A sebhelyesarcú), a Mission: Impossible azonban annyiban kiemelkedik a De Palma-életmű hasonló tételei közül, hogy ez volt a rendező első és talán egyetlen spielbergi értelemben vett blockbustere. A 80 millió dolláros – akkoriban nagyon magasnak számító – költségvetés és Cruise határozott produceri jelenléte mégsem fojtotta el De Palma hangját, amit részben a problémamentes közös munkának, részben pedig az alapanyag jellegének köszönhettünk.

A Mission: Impossible izgalmakkal, átverésekkel, megtévesztésekkel teli kémthriller-világa ideális táptalajnak bizonyult a hitchcocki thrillereken tanult rendezőnek, David Koepp és Robert Towne forgatókönyve pedig csak úgy hemzseg az olyan motívumoktól és narratív megoldásoktól, amelyek meghatározó részét képezték Brian De Palma szerzőiségének is. A megfigyelés, a voyeurizmus, valamint a szerepjátszás, a megtévesztés tematizálása, sőt: az állandó manipuláció leleplezése már a film legelső, hangsúlyosan önreflexív jelenetében markáns, amikor a gumimaszkok álcája mögé bújt IMF-ügynökök egy kamerákkal felszerelt díszletben csalnak ki információt az ellenséges kémből. A film stílusa is magán viseli De Palma keze nyomát: az általa annyira kedvelt vizuális megoldások – lassítások, osztott képernyős beállítások – itt is megjelennek, ahogyan a hosszú, dialógusoktól mentes suspense-jelenetek is fontos szerephez jutnak (lásd a CIA főhadiszállásán végrehajtott betörés pattanásig feszült, máig sokat imitált jelenetsorát).

A Mission: Impossible nem mérhető ugyan a rendező olyan mesterműveihez, mint a Carrie, a Gyilkossághoz öltözve vagy az Alibi test, toronymagasan kiemelkedik azonban a kilencvenes évek hasonló filmjeinek sorából, és – talán mondanunk sem kell – a franchise-nak is ez a későbbi epizódokhoz mérten lassú sodrású, végletekig bonyolított kémthriller a legsikerültebb darabja.

Extrák: Előzetes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/09 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13805