KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/augusztus
KORTÁRSUNK, SHAKESPEARE
• Takács Ferenc: A zseni és a stróman Shakespeare a filmvásznon
• Schubert Gusztáv: Rögtön jövök S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve
• Varró Attila: Shakespeare-zsánerek
• Hubai Gergely: Shakespeare-zsánerek
• Szabó Noémi: Shakespeare-zsánerek
• Bocsor Péter: High-tech gyűlölet Coriolanus
MARSBÉLI KRÓNIKÁK
• Orosdy Dániel: „Mesemondó volt” Ray Bradbury
• Várkonyi Benedek: Földönkívüli képmásaink Beszélgetés Lukács Bélával
CHRISTOPHER NOLAN
• Huber Zoltán: Privát Batman Nolan avagy a szerzőiség
PUNKFILMEK
• Ardai Zoltán: Nyitott smink Last Call – Dresden Dolls
• Szőnyei Tamás: Pogo a könyvespolc előtt A film és a magyar punk
MAGYAR PANTHEON
• Kelecsényi László: Becs és dics Az Örkény-mozi
KÖNYV
• Forgách András: Visszaigazulás Kővári Orsolya: Árnyékvilág – Tarr Béla-retrospektív
FILMISKOLA
• Gelencsér Gábor: Az emlék: más Történelmi múlt idők
FRANCIA ÚJ RAJ
• Ruprech Dániel: Fáradhatatlan szerelmeskedők Az új francia film
• Horváth Eszter: Mintapolgárok és lázadók Titanic: Francia zátonyok
FILM / REGÉNY
• Bayer Antal: Szenvedély, gyengédség, unalom Beigbeder, a regényíró
• Sepsi László: Gyógyír szívfájdalomra Frédéric Beigbeder: A szerelem három évig tart
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Tengermelléki filmhelyzet Gdynia 2012
MOZIPEST
• Sípos Júlia: Város a részletekben Beszélgetés Finta Sándor építésszel
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Ha nincs dráma, akkor csinálunk Foci EB
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

1895–1995

Mindennapi káprázataink

Lukácsy Sándor

Epinalt, a kedves lotharingiai városkát egy kép miatt kerestem föl. Ott őrzik Georges de La Tour kései remekét, melyet Jób és felesége címmel tart számon a művészettörténet. A múzeumban, ahol főhelyen várja látogatóit, kevés festmény van, annál több azokból a színezett, népies metszetekből, melyeket – sokáig divatos vásári portékát – jórészt itt, Epinalban állítottak elő, ezért a franciák images d’ Epinalnak mondják őket. A művészetek fennkölt historikusai nemigen fordítanak figyelmet erre a populáris műfajra, noha a köznépnek, a templomok freskóin és oltárképein kívül, évszázadokig ez volt az egyetlen artisztikus látványa.

Rimbaud – egy nem szakmabeli – az első, aki méltányolta a szemnek ezeket a primitív örömeit. Az elátkozott költő hátat fordított a magas művészet és irodalom ünnepeltjeinek, másutt kereste szelleme táplálékát. „Szerettem az együgyű festményeket, szemöldökfa-díszeket, bohóc-vásznakat, cégéreket, népies metszeteket” – írta az Egy évad a pokolban híressé vált mondatát (Rónay György fordítása). Lázadó esztétikát alapított.

Csaknem száz évvel később, különös helyen, különös alkalommal hangzottak el újra szavai. 1960-ban tartotta René Clair, a kitűnő rendező akadémiai székfoglalóját. A film lelkéről, a képről, a látvány „káprázatairól” beszélt, és Rimbaud-t idézte, a népies pingálások rajongóját, „mintha a filmvászon beszélne első személyben”.

René Clair ihletetten mutatott rá a film genezisére. Az új művészet szegényes ágy szalmazsákján született; rokonai vásári kikiáltók és képmutogatók, akikről Arany János verset írt; pártfogója az egyszerű emberek gyermekded kíváncsisága. Amit ad, közös élmény. Stendhal regényei olvasók híján is kibírták a történelmi inkubátor-időt; film nincs közönség nélkül. A párizsi Grand Café alagsora, ahol az első vetített képeket bemutatták, a tömegművészet Betleheme.

Alacsony származását nem kell szégyenlenie. Trágár kecskejátékokból nőtt nagyra az ógörög dráma; a reneszánsz festészet a katakombák fapofájú szentjeit öltöztette színpompába; a lelocsolt locsoló vize táplálta a Patyomkin cirkáló és a Szindbád diadalmas képszekvenciáit.

Száz esztendő alatt hosszú utat járt be a film, kalandok és veszélyek útját. Naponta elvesztette ártatlanságát, de újra meg újra volt ereje felkapaszkodni szűz magaslatokra. És ha Georges de La Tour, Jóbjával kezdtem el ezt a kis írást, az ótestamentomi Jób könyvének szavaival fejezem is be, az isteni erőről (ilyen démoni erő a filmé): „A setétségből kijelenti a mélységes dolgokat, és világosságra hozza a halál árnyékát.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/12 10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1006