KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/június
ANGELOPULOSZ
• Zalán Vince: Meddig tart a holnap? Theo Angelopulosz
AMERIKAI GÓTIKA
• Sepsi László: Edgar Allan utolsó csapdája Poe-mozi
• Varga Zoltán: A szörnymaszk mögött Tim Burton monstrumai
• Pápai Zsolt: Régi csibészek Tim Burton: Éjsötét árnyék
HOOVER-DOSSZIÉ
• Hahner Péter: Rend a lelke Hoover-dosszié
• Géczi Zoltán: A Hoover-Hollywood paktum FBI-filmek
• Huber Zoltán: Az ellentmondások embere J. Edgar
MAMOULIAN
• Varró Attila: Művész és nyelvújító Rouben Mamoulian – 2. rész
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Mozivarázs Final Cut – Hölgyeim és Uraim!
• Kovács Kata: Nem marad dobozban Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Kornis Anna: Hozott anyagból A Final Cut-montázs
• Durst György: Kockára tett jövő Magyar rövidfilmek
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Lélekmetszetek Graz – Diagonale
• Baski Sándor: Csellengők Titanic
TELEVÍZÓ
• Pintér Judit Nóra: Harc a sötétséggel Fehér kard
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Régi villák, modern háztartási gépek Beszélgetés Saly Noémivel
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Benne vagyunk Jo Nesbø: Fejvadászok
• Tüske Zsuzsanna: Véresen nagyszerű Morten Tyldum: Fejvadászok
KRITIKA
• Géczi Zoltán: Nem élhetek Franco tábornok nélkül Joss Whedon: Egy őrült szerelem balladája

• Kovács Marcell: Szolgál és véd Bosszúállók
DVD
• Bocsor Péter: Zorba, a görög
• Pápai Zsolt: A tél foglyai
• Dombai Dóra: Ondine
• Tosoki Gyula: Mata Hari
• Géczi Zoltán: A hetedik mennyország
• Varga Zoltán: Bankcsapda
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Emlékeim a régi Pekingről

Ardai Zoltán

 

A kínai filmek egzotikumát hosszú éveken át a politikai-kultúrpolitikai egzotikum jelentette az európai nézőnek, s a mi hírből szerzett előítéleteinket a hazai filmátvétel jószerivel háborítatlanul is hagyta. Mostantól másképp lesz: a Mao utáni, megélénkült és megújult kínai filmgyártás hat produkcióját láthatjuk rövidesen; elsőként az Emlékeim a régi Pekingről címűt, amely egy tajvani származású írónő, Lin Haj-jin Amerikában megjelent könyvének adaptációja.

Akciószegény, lassú film ez, de olykori, viszonylagos monotóniája is üdítően mesterkéletlen. Telített monotónia: finom, rejtett mozgások szövik át, s azok számára, akik fogékonyak az ilyesmire, szuggesztívvé is teszik.

A színteret, a húszas évek Pekingjét egy-két naptól csíkozott vagy esőtől csatakos utca, egy elhagyott kert, néhány földszintes ház udvara és szobái, és annak az iskolának a termei jelenítik meg, ahová a főszereplő hatéves kislányt, Jinget a szülei beíratják. Ezt a városrészt tisztes jómódban élő polgárok lakják. Jing apja egyetemi tanár, és szolgálót tart, aki familiáris jóviszonyban áll a család tagjaival. A napok áldott tempóban telnek. Az utcai árusok és „szolgáltatók” órák hosszat csak békésen mocorognak, üres rocskáikkal is csak ballagnak a vízhordók.

Jinget bóbitás manóként, pendelyben látjuk először, amint az iskolás kora előtti utolsó nyáron szülei házának környékén kószál és szerez barátokat az érdeklődő jóindulat merészségével. Úgy látszik, minden és mindenki jó körülötte, s ő úgy ringatózik a világ felé, mint ismeretlen birtoka felé. Baráti kapcsolatai azonban mindinkább fájdalmas élményekkel telítődnek. (Ezek a barátságok epizodikusan kapcsolódó történetecskékben jelennek meg a filmen, köztük a lány apja által is támogatott „Új ifjúság”-mozgalom egyik bujkáló tagja elfogatásának epizódjával.) Jing megébredt sejtelme, miszerint a világ rosszul, tarthatatlanul van berendezve, az élet első szakaszának elmúltát jelenti, amelyet egy másfajta bánat, a súlyosan beteg apa halála tesz végérvényessé. Az Emlékeim a régi Pekingről mégsem „fejlődési film”. Éppen bizonyos állandósága, a mű kezdő- és végpontját is (a búcsúzó képek az őszi temető képei) magábazáró homogenitása révén válik a gyerekkor elégiájává. A kislány – felnőtt szemmel nézve – fölöttébb titokzatos integritásának hatalma hatja át az egész történetet. A játékoskedvű öntudat nem töredezik, hanem teljesebb tudássá válik, a fájdalmak csak nagyobb mélységet adnak neki. A filmbeli csendek nem a feszültség, hanem a megérzés, a felfogás csendjei, s hasonlítanak a szieszta hangulatához – minden álmagasztos idegen tőlük. Visszafogott, néha szinte suttogó stílusú filmet látunk, de erő van benne: sugárzó nyugalom. Az alkotóknak felróhatunk néhány, a kelleténél szerényebb (laposabb) vagy ügyetlenebb képi megoldást, dialógust, talán kifejezéstelenül játszik egyik-másik színész – a főszerepet alakító Sen Csie semmiképpen – de mindez nem töri meg a gyengéd varázst.

„Későbbre halasztottam annak az oknak a kutatását, hogy egy ily jelentéktelen kép emléke mint adhat ekkora nagy boldogságot.” Proust e gyerekkorhoz fűződő problémájának megoldása talán ott keresendő, ahol arra is választ kapunk, mint készíthetett az Emlékeim a régi Pekingről rendezője ennyire átszellemült békéjű filmet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/10 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6303