KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/április
BERLIN
• Schubert Gusztáv: Fekete éjjel közepén Csak a szél
EMBER AZ ŰRBEN
• Géczi Zoltán: Hello, Spaceboy! Űrutazás és film
• Várkonyi Benedek: Ember az űrben Beszélgetés Almár Iván csillagásszal
• Barotányi Zoltán: Égből hullott mesék Kataklizmamozik és tudomány
TITANIC 100
• Hubai Gergely: Száz év ütközései Titanic-filmek
FILM ÉS EROTIKA
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 2. rész
• Harmat György: Előítélet a bőrünk alatt Pasolini, film, homoszexualitás
FILMISKOLA
• Benke Attila: A nagypapa mozijában A némafilm utóélete
• Margitházi Beja: Régi idők új mozija A némafilm utóélete (1990–2012) [RÉSZLET]
MESEFILMTERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyvvel, sorskönyvtelenül Meseterápia – 3.rész
• Varga Zoltán: Százszor volt, hol nem volt… Magyar népmesék 1-100.
MOZIPEST
• Sípos Júlia: „Ebből ismertem meg a Tabánt!” Ráday Mihály Budapestje
KÖNYV
• Bocsor Péter: Könnyűszerkezetes történetek Syd Field: Forgatókönyv
KRITIKA
• Kovács Bálint: Boldogság, gyere haza! Beszélgetés Szirmai Mártonnal
MOZI
• Roboz Gábor: A fekete ruhás nő
• Forgács Nóra Kinga: Bordélyház
• Huber Zoltán: Torrente 4­
• Barkóczi Janka: A vér és a méz földje
• Pálos Máté: A bosszú jogán
• Kovács Marcell: Fehér pokol
• Baski Sándor: Csempészek
• Horváth Eszter: Francia hétvége
• Vajda Judit: Járhatatlan út
• Parádi Orsolya: Szemünk fénye
• Szabó Noémi: A legszebb dolog
• Tüske Zsuzsanna: Lazacfogás Jemenben
DVD
• Bocsor Péter: Ne bántsátok a feketerigót!
• Baski Sándor: A vad gyerek
• Varga Zoltán: Susi és Tekergő
• Sepsi László: A vérdíj
• Géczi Zoltán: Isten haragja

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az őrület határán

Harmat György

 

A II. világháború egyik jelentős ütközete, a melanéziai Salamon-szigetek egyikéért, Guadalcanalért folytatott harc áll az új amerikai produkció cselekményének középpontjában. James Jones regényét 1964-ben már filmre vitte a tömegjelenetek mestere, Andrew Marton. A főhős – ha egyáltalán van ilyen, hiszen jónéhányszor szem elől tévesztjük – egy többször dezertált közlegény, aki büntetésből eleinte szanitécként segíti társai küzdelmét.

A húsz évvel ezelőtti Mennyei napok tehetséges rendezője, Terrence Malick azzal a megoldással, hogy a kamera nézőpontja jó ideig megegyezik az amerikai katonákéval, rendkívüli hatást ér el. Az egység partra száll a szigeten, ellenség egy szál se. Behatol a dzsungelbe, ellenfélnek nyoma sincs. Megrohamoz egy dombot, a japánok nem láthatók. Aztán hirtelen – ki tudja, honnan? – géppuskatűz, gránátrobbanás ritkítja a támadók sorait. Percek múltán feltűnnek a dombtetőről védekezők is, a néző pont akkor pillant meg közelről egy-egy japánt, amikor a vásznon az amerikai harcos. Aki esetleg rögtön meg is hal.

Nagy film lehetne Malické, ha nem locsogna annyit. E sommás vélemény pontosításra és árnyalásra szorul. Legalább két vonatkozásban hagyta cserben arányérzéke az adaptáló-rendezőt. Stílszerűen szólván: két órára való puskaporát lőtte el majd' három óra alatt. Bár gyenge pontjai kezdettől fogva szembetűnőek, kétharmadáig erőteljes a mű. Nem a vér látványával riaszt el, a szenvedést, a haláltusát többnyire az arcokon játszatja le. A csúcspont, a hegytető elfoglalása után azonban lecsökken az intenzitás, s teret nyer a filmre alkalmazás téves koncepciója. Azok a hosszas belső monológok, párbeszédek, amik egy regény kontextusában hatásosak lehetnek, itt közhelyes, patetikus, terjengős filozofálgatásnak, moralizálgatásnak bizonyulnak. „Méltóképpen” koronázza meg e vonulatot a zárókép: a vízbe hullott kókuszdióból friss hajtás nő ki. Sajnos túlságosan is lefordítható: „élet sarjad a halál után”.

Egyetlen mondat viszont jó, hogy elhangzott. Erről szól a film, maradéktalanul egyet is érthetünk vele: „A háború nem nemesít.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/04 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4435