KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/április
BERLIN
• Schubert Gusztáv: Fekete éjjel közepén Csak a szél
EMBER AZ ŰRBEN
• Géczi Zoltán: Hello, Spaceboy! Űrutazás és film
• Várkonyi Benedek: Ember az űrben Beszélgetés Almár Iván csillagásszal
• Barotányi Zoltán: Égből hullott mesék Kataklizmamozik és tudomány
TITANIC 100
• Hubai Gergely: Száz év ütközései Titanic-filmek
FILM ÉS EROTIKA
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 2. rész
• Harmat György: Előítélet a bőrünk alatt Pasolini, film, homoszexualitás
FILMISKOLA
• Benke Attila: A nagypapa mozijában A némafilm utóélete
• Margitházi Beja: Régi idők új mozija A némafilm utóélete (1990–2012) [RÉSZLET]
MESEFILMTERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyvvel, sorskönyvtelenül Meseterápia – 3.rész
• Varga Zoltán: Százszor volt, hol nem volt… Magyar népmesék 1-100.
MOZIPEST
• Sípos Júlia: „Ebből ismertem meg a Tabánt!” Ráday Mihály Budapestje
KÖNYV
• Bocsor Péter: Könnyűszerkezetes történetek Syd Field: Forgatókönyv
KRITIKA
• Kovács Bálint: Boldogság, gyere haza! Beszélgetés Szirmai Mártonnal
MOZI
• Roboz Gábor: A fekete ruhás nő
• Forgács Nóra Kinga: Bordélyház
• Huber Zoltán: Torrente 4­
• Barkóczi Janka: A vér és a méz földje
• Pálos Máté: A bosszú jogán
• Kovács Marcell: Fehér pokol
• Baski Sándor: Csempészek
• Horváth Eszter: Francia hétvége
• Vajda Judit: Járhatatlan út
• Parádi Orsolya: Szemünk fénye
• Szabó Noémi: A legszebb dolog
• Tüske Zsuzsanna: Lazacfogás Jemenben
DVD
• Bocsor Péter: Ne bántsátok a feketerigót!
• Baski Sándor: A vad gyerek
• Varga Zoltán: Susi és Tekergő
• Sepsi László: A vérdíj
• Géczi Zoltán: Isten haragja

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A púpos

Turcsányi Sándor

 

A púpos meghalt, de Lagardere él! – kiáltott egykoron Jean Marais, és kardélre hányta a rosszat. Persze tévedett. Tudatom ezúton, a görbe hátú köszöni, jól van, bár léte úgyszólván búvópatak, mely most ismét előtör.

Jean Marais nekem persze tévedhetetlen volt. Vesztemre. Egy hónapig gyakoroltam a nevers-i vágást, mire a függönyhúzóval rá mertem törni Gonzague-ra, az alacsony származású ebre, ki Pörkölt fedőnév alá rejtezve a tömbbizalmi tulajdonát képezte. A vívócsel fényesen bejött, úgyhogy rögtön megismertem egy másik szúrást is. Tetanusnak hívták, ugyancsak nemes testrészre irányult, minek következtében egy hét alatt hasonfekve elolvastam Févalt. Ebből látszik, hogy nem ma kezdtem, de most újra láthattam kiskorom némiképp hendikepes lovagját, immár tehát kétpúpú vagyok, sőt több, ha hozzácsapom az 1934-es és ’44-es adaptációkat.

Persze Philippe de Broca sem ma kezdte. ’61-ben megcsinálta a Cartouche-t, ami csak hagyján, de azóta megnézte az összes lehetséges kosztümös filmet. Különös tekintettel a kizárólagosnak hitt francúz terrénumra betolakodó amerikai martalócok munkáira. Lett is foganatja. Noha jószerivel egy időben készültek, Broca Púposa bízvást tekinthető az amerikai Vasálarcosra adott francia ellenvágásnak. Philippe, a nyugdíjkorhatárt csendesen megkerülő hentes és mészáros virtigli fradikolbászt készített. Beledarált mindent, mit hosszú és kalandos pályája során magáévá bírt tenni. Fenn a vásznon lóra mászom, kiáltja Scaramouche, a különös komédiás, a király nem várja nagyon Fracasse kapitányt, D’Artagnan kiváltja az ékszereket egy londoni zaciból, Quasimodo álmában csenget egy kicsit, de nem ettől megy a villamos.

Jean Marais színészkirály, mellesleg az amerikai Vasálarcos öt színészkirályt tudott fölmutatni, akik közül csak kettő volt francia, egyikük ráadásul királynő. Daniel Auteuil viszont, bár kétségtelenül lokális kedvenc, César a legjobb férfialakításért, Arany Pálma dettó, de messze nem király, kisnemes inkább. Nevers sem herceg, a Holló 2. nem a főrendek csatája volt.

Ám ez mind potomság. Le van szúrva, sajna kicsit el is, de ez se számít, ha ön nem megy Lagardere-hez, Lagardere megtalálja önt. S ez így szép.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3999