KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/április
BERLIN
• Schubert Gusztáv: Fekete éjjel közepén Csak a szél
EMBER AZ ŰRBEN
• Géczi Zoltán: Hello, Spaceboy! Űrutazás és film
• Várkonyi Benedek: Ember az űrben Beszélgetés Almár Iván csillagásszal
• Barotányi Zoltán: Égből hullott mesék Kataklizmamozik és tudomány
TITANIC 100
• Hubai Gergely: Száz év ütközései Titanic-filmek
FILM ÉS EROTIKA
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 2. rész
• Harmat György: Előítélet a bőrünk alatt Pasolini, film, homoszexualitás
FILMISKOLA
• Benke Attila: A nagypapa mozijában A némafilm utóélete
• Margitházi Beja: Régi idők új mozija A némafilm utóélete (1990–2012) [RÉSZLET]
MESEFILMTERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyvvel, sorskönyvtelenül Meseterápia – 3.rész
• Varga Zoltán: Százszor volt, hol nem volt… Magyar népmesék 1-100.
MOZIPEST
• Sípos Júlia: „Ebből ismertem meg a Tabánt!” Ráday Mihály Budapestje
KÖNYV
• Bocsor Péter: Könnyűszerkezetes történetek Syd Field: Forgatókönyv
KRITIKA
• Kovács Bálint: Boldogság, gyere haza! Beszélgetés Szirmai Mártonnal
MOZI
• Roboz Gábor: A fekete ruhás nő
• Forgács Nóra Kinga: Bordélyház
• Huber Zoltán: Torrente 4­
• Barkóczi Janka: A vér és a méz földje
• Pálos Máté: A bosszú jogán
• Kovács Marcell: Fehér pokol
• Baski Sándor: Csempészek
• Horváth Eszter: Francia hétvége
• Vajda Judit: Járhatatlan út
• Parádi Orsolya: Szemünk fénye
• Szabó Noémi: A legszebb dolog
• Tüske Zsuzsanna: Lazacfogás Jemenben
DVD
• Bocsor Péter: Ne bántsátok a feketerigót!
• Baski Sándor: A vad gyerek
• Varga Zoltán: Susi és Tekergő
• Sepsi László: A vérdíj
• Géczi Zoltán: Isten haragja

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kontra-Hollywood

The Fighter – A harcos

A gonosz iker

Sepsi László

David O. Russell mintha Wes Anderson filmjeit forgatná újra kiábrándultabb, karcosabb sötétebb verzióban.

A család, illetve a család intézményének rogyadozása az utóbbi húsz évben állandó ihletforrást jelentett az amerikai függetlenfilm számára, mindinkább arra a kérdésre helyezve a hangsúlyt, hogy a társadalom mikroegységének széthullása miképp egyeztethető össze az amerikai álommal. Wes Anderson munkássága bizonyult az ördöglakat egyik legkézenfekvőbb feloldásának, de felstilizált, jellegzetesen eszképista univerzumára azóta már megérkeztek az adekvát filmes válaszok. Míg Európában Anders Thomas Jensen családként funkcionáló kisközösségeinek önámításból szőtt védőburkait rendszerint a hétköznapok abszurd erőszakkitörésekben csúcsosodó prózaisága ostromolja, úgy az amerikai függetlenfilm esetében az Anderson-recept ellenszerét, miképp azt például a 2006-os A család kicsi kincsének Oscar-díjai is mutatják, szintén az intellektuális máztól megfosztott kisrealizmus jelenti.

David O. Russell 1994-es indulásától markáns ellenpontját nyújtja a nagyjátékfilmmel két évvel később debütált Wes Andersonnak. Miközben tematikai szempontból a párhuzamos életművek jelentős átfedéseket mutatnak – kiváltképp a család motívumának használatában, lásd a Gyagyás család illetve az Utazás Darjeelingbe identitáskereső road movie-jainak, vagy a gunyoros Anderson-paródiaként is felfogható Multik haza! példáját – Russell már a pályaindító Spanking the Monkeyban (kb. „kiverni a répát”) jóval kiábrándultabb világképet mutatott fel, ahol a család már A harcost előrevetítő fojtogató közelsége vérfertőzésben és öngyilkossági kísérletekben csúcsosodik. Russell kezdettől fogva a vérségi kötelékek árnyoldalának krónikása, az andersoni világlátással polemizáló gonosz ikertestvér: hősei kollektív egymásra találás helyett inkább az országutat választják (Spanking the Monkey), az eredeti szülők kutatása során felbukkanó működésképtelen családkezdemények lényegében felcserélhetővé válnak (Gyagyás család), az életük értelmét kereső lézengő késő-huszonéveseket pedig zavaros filozófiai iskolák szimbolikus anya-és apafigurái manipulálják (Multik haza!).

A John Ridley ötlete alapján készült Sivatagi cápák a banalitásig elvitt realizmusával jelölte ki Russell pályájának további irányát, és a Multik haza! kitérője után A harcos újfent egy jellegzetesen amerikai történetséma kiforgatásával tüntet. A családjának – kiváltképp zsarnoki anyjának és crackfüggő bátyjának – szorításában vergődő Micky Ward boxoló karrierindító áttörésének „igaz történetként” felcímkézett feldolgozása távol áll attól, hogy Russell kezei között ámító amerikai sikersztorivá váljék. Habár A harcos kisrealizmusának, az executive producerként feltűnő Darren Aronofskynak és a drogos báty szerepében újabb brutális testi átalakuláson keresztülment Christian Bale-nek köszönhetően óhatatlanul kihívja A pankrátorral való összevetéseket, Russell még a Sivatagi cápáknál is kevésbé merészkedett távol megszokott fixációitól, így tesztoszterondús férfimelodráma helyett a kanapéba ivódott dohányfüst és a mosogató alatt erjedő tartalmú szemeteszsák bukéját árasztó újabb családfilmet rendezett, melyet csak néha pörget fel a ringbeli adrenalinfröccs. A harcos számára az A pankrátor, ami a Multik haza! számára a Tenenbaum, a háziátok volt: a megkettőzött főhősön keresztül is reflektált, legyőzendő idősebb testvér, akit hazai pályán – ott: felstilizált-átintellektualizált fogalmazásmód, itt: karcos realizmus – kell földre kényszerítenie. A hírhedten nehéz természetű Russell A harcossal került eddig a legközelebb a családi kötelékek elfogadásához – habár filmjének végkifejlete még így távol esik A család kicsi kincsének kollektív diadalélményétől –, ami sajátos párhuzamban áll azzal, hogy Aronofskyt munkájának közelébe engedte. Mintha végül beletörődne, hogy bizonyos értelemben minden kollektíva, így a kilencvenes években indult amerikai függetlenfilmesek is, valahol csak egyetlen, viszályokkal terhelt, nagy család.

A HARCOS (Fighter) – amerikai, 2010. Rendezte: David O. Russell. Írta: Scott Silver, Paul Tamasy, Eric Johnson. Kép: Hoyte Van Hoytema. Zene: Michael Brook. Szereplők: Mark Wahlberg (Mickey Ward), Christian Bale (Dicky Eklund),

Amy Adams (Charlene), Melissa Leo (Alice). Gyártó: The Weinstein Company. Forgalmazó: Palace Pictures. Feliratos. 115 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 23-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10539