KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/március
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Tükröm, tükröm Filmszemle után
• Várkonyi Benedek: Emerenc királynő Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Vincze Teréz: Ordítás és országimázs Magyarország 2011
• Pápai Zsolt: Júdás-napi fagy Drága besúgott barátaim
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Kolozsi László: Ede elment Garas Dezső (1934–2011)
NŐK A FELVEVŐGÉPPEL
• Vincze Teréz: Nők a felvevőgéppel A mozi neme
• Kovács Kata: Celluloid örökösnők Filmrendező-lányok
• Alföldi Nóra: Beszélő fejek Polisse
• Tüske Zsuzsanna: Nő a volánnál Ida Lupino
TESTKÉPEK
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 1. rész
• Pintér Judit Nóra: Test és tükör Cronenberg test-képei
MOZI
• Pálos Máté: Együtt az ég alatt
TESTKÉPEK
• Horváth Eszter: Beszéljünk a szexről? Veszélyes vágy
• Varró Attila: Kanossza Shame – A szégyentelen
ALEXANDER PAYNE
• Baski Sándor: Keserédes élet Alexander Payne filmjei
MESETERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyv-mesék Mesefilmterápia – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Varga Balázs: Családban marad Átok
• Schubert Gusztáv: Közös többszörös Társas/Játék
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Kirúgó mérkőzés Krízispont
• Huber Zoltán: Vissza az alapokhoz A némafilmes
• Gelencsér Gábor: Utazás Katatóniába Isztambul
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Grafománia és tipomágia Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
MOZI
• Margitházi Beja: Aurora
• Vajda Judit: Bor, tangó, kapufa
• Forgács Nóra Judit: Szex felsőfokon
• Kovács Kata: Családban marad
• Barkóczi Janka: Szilvás csirke
• Baski Sándor: Az erő krónikája
• Alföldi Nóra: Az ördög benned lakozik
• Parádi Orsolya: Szingli fejvadász
• Roboz Gábor: Védhetetlen
• Sepsi László: Borotvaélen
• Nevelős Zoltán: Tirannoszaurusz
• Kovács Marcell: A bűn hálójában
• Tüske Zsuzsanna: Egy hét Marilynnel
• Varró Attila: Warrior
DVD
• Lichter Péter: A nyugtalanság kora
• Pápai Zsolt: Adėle H. története
• Tosoki Gyula: Vasököl
• Sepsi László: A fegyver éve
• Géczi Zoltán: Nagy Sándor, a hódító
• Varga Zoltán: A rettegés mélye
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jöttmentek

Harmat György

 

Az elmúlt években Bertolucci (Huszadik század), Olmi (A facipő fája) és Mihalkov–Koncsalovszkij (Szibériáda) művészetének ereje által élhettük át, kísérhettük nyomon olasz és szibériai parasztcsaládok sorsát a századelőtől fogva. Most egy elsőfilmes rendezőnő jóvoltából a dzsungelek övezte dél-amerikai kávéültetvény földműveseinek élete tárul elénk. A hasonlóságok és a brazil fejlődésből adódó különbségek megfigyelése önmagában is nyújthatna izgalmat, a Jöttmentek témájának kivételes érdekességét azonban az adja, hogy a század elején Brazíliába vándorolt japán parasztok speciális problémáival foglalkozik.

1965-ben Brazília nyolcvanmillió lakosából kétszázötvenezer volt japán, a mostani százmillió feletti népességből nyilván még több. Mivel a film rendezője „japán-brazil”, aligha tévedek gyanúmban, hogy családtörténetében saját „gyökereit” kutatja. A filmet indító, de záró képek a mai São Paulót mutatják: a járókelők ősei tudhatólag Afrikából, Európából és Ázsiából érkeztek ide. A „kisebbségi gyökerekhez” való visszatérés a soknemzetiségű Brazília egységesülésének egy periódusára is fényt vet.

A film története 1908-ban kezdődik egy japán faluban, ahonnan hőseink azzal a reménnyel indulnak Latin-Amerikába, hogy nem túl hosszú tartózkodás után hazatérhetnek – megtakarított pénzükkel. Brazil alkalmazójuk persze minél olcsóbban, minél több munkát akar kisajtolni belőlük. Az ősi kultúrát tisztelő, tisztaság- és rendszerető japánokra emberhez nem méltó fogadtatás vár: penészes, üres, lerobbant épületekben helyezik el őket, fizetést évente csak egyszer kapnak, sokszoros és jogtalan levonásokkal. A nyelveket és a helyi körülményeket nem ismerő „jöttmentek” szokásaikból és neveltetésükből fakadóan nem csatlakoznak az ültetvényen élő olasz, spanyol földművesek agrárszocialista akcióihoz: nem sztrájkolnak. Tiltakozásuk egyénenkénti és ösztönös: hasonló A kopár sziget parasztasszonyáéhoz, aki elkeseredésében őrjöngve tépi ki a földből a saját maga ültette palántákat. Honvágy gyötri, betegség tizedeli a csoportot. A vendégmunkásból emigránssá válás fájdalmas krónikája a film.

Következetesen végigvitt a film egyik meghatározó formai és tartalmi jegye: az indokolatlannak tűnő csendekkel és meglepő kitörésekkel operáló sajátos japán színészi játékstílus idegen környezetbe helyezése. Érezteti a kettős szorítást, amelyben az idegenek élni kénytelenek: szembenállásukat a munkavezetőkkel éppúgy, mint sorstársaikkal. A film első félórájában a különleges összetételű feldolgozásmód (expresszivitás és visszafogottság, epikus érzelmesség és fel-felbukkanó irónia) még magával ragadja a nézőt. Később azonban lelassul a tempó, elszegényednek a filmeszközök, s így a didaktikusan leegyszerűsített alakok és helyzetek nem „tartják meg” a filmet. Jamaszaki Tizuka (még?) nem tud szokványmentes, a saját lehetőségeihez felnövő, jelentős művet létrehozni. Ígéretes viszont a Jöttmentek őszintesége és intenzitása – ez megmarad emlékezetünkben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 47-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6843