KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/március
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Tükröm, tükröm Filmszemle után
• Várkonyi Benedek: Emerenc királynő Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Vincze Teréz: Ordítás és országimázs Magyarország 2011
• Pápai Zsolt: Júdás-napi fagy Drága besúgott barátaim
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Kolozsi László: Ede elment Garas Dezső (1934–2011)
NŐK A FELVEVŐGÉPPEL
• Vincze Teréz: Nők a felvevőgéppel A mozi neme
• Kovács Kata: Celluloid örökösnők Filmrendező-lányok
• Alföldi Nóra: Beszélő fejek Polisse
• Tüske Zsuzsanna: Nő a volánnál Ida Lupino
TESTKÉPEK
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 1. rész
• Pintér Judit Nóra: Test és tükör Cronenberg test-képei
MOZI
• Pálos Máté: Együtt az ég alatt
TESTKÉPEK
• Horváth Eszter: Beszéljünk a szexről? Veszélyes vágy
• Varró Attila: Kanossza Shame – A szégyentelen
ALEXANDER PAYNE
• Baski Sándor: Keserédes élet Alexander Payne filmjei
MESETERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyv-mesék Mesefilmterápia – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Varga Balázs: Családban marad Átok
• Schubert Gusztáv: Közös többszörös Társas/Játék
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Kirúgó mérkőzés Krízispont
• Huber Zoltán: Vissza az alapokhoz A némafilmes
• Gelencsér Gábor: Utazás Katatóniába Isztambul
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Grafománia és tipomágia Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
MOZI
• Margitházi Beja: Aurora
• Vajda Judit: Bor, tangó, kapufa
• Forgács Nóra Judit: Szex felsőfokon
• Kovács Kata: Családban marad
• Barkóczi Janka: Szilvás csirke
• Baski Sándor: Az erő krónikája
• Alföldi Nóra: Az ördög benned lakozik
• Parádi Orsolya: Szingli fejvadász
• Roboz Gábor: Védhetetlen
• Sepsi László: Borotvaélen
• Nevelős Zoltán: Tirannoszaurusz
• Kovács Marcell: A bűn hálójában
• Tüske Zsuzsanna: Egy hét Marilynnel
• Varró Attila: Warrior
DVD
• Lichter Péter: A nyugtalanság kora
• Pápai Zsolt: Adėle H. története
• Tosoki Gyula: Vasököl
• Sepsi László: A fegyver éve
• Géczi Zoltán: Nagy Sándor, a hódító
• Varga Zoltán: A rettegés mélye
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Holly Woodi történet

Hirsch Tibor

 

Van egy rendező. Régi nagy név. Megöregedett Viszont mégis nagyon sóvárogja a Nagy Visszatérést. Évről évre halványul múlt idők Oscarjainak fénye, és a Woody-alteregóra többé filmet nem bíznak. Ha rábíznák, elszúrná. Innen indul a bonyodalom, kibontakozik, lezáródik. Mert amúgy egyszerű az egész: mégis rábízzák, és ő mégis elszúrja. Hogy hogyan szúrja el (nyilván mindig másképpen), ez lehet érdekes a kívülállónak, de nyilván nem érdekes a film producerének. A producer szempontjából színtiszta unalom. Mindig más, de mindig ugyanaz. Például a pszichoszomatikus vakság. Használhatatlan filmművésznél a biztos bukás okainak örökös érdekessége és eredetisége – papírforma.

Van egy rendező. Régi nagy név. Woody Allennek hívják. Sok filmet csinál: hogy mindig ugyanolyat, vagy egyre gyengébbeket – megoszlanak a vélemények. Témája szerint azért mindegyik érdekes, a rossz is, tehát az érdekesség nála papírforma. Az is papírforma, hogy mindegyiket úgy fogja megcsinálni – sikertelen mait és közepesen sikeres holnapit – mint aki nagyon sóvárogja a maga mindig érdekes témáival a Nagy Visszatérést.

Legújabb érdekes témája pedig egy rendező, aki nagyon sóvárogja. Egy régi nagy név. Aki még mindig érdekes, de éppen érdekességében unalmas, mert nála az érdekesség a papírforma. Akinek nem volna szabad filmet csinálni, hiszen megöregedett, és mégis csinál, és elrontja. És persze érdekes okból rontja el.

Ez volna az érdekes téma, érdekes üzenettel. Az érdekes üzenet: ezzel az érdekesség-hajhászó, modoros, hisztis, nárcisztikus lélekkel, ha az ember már úgyis öreg, ha az emberben már úgysem bíznak, csak tucat-filmet lehet alkotni.

És tessék: Woody Allen (az igazi) csinál egy újabb tucat-filmet. Vagyis a tételt bizonyítja. Vagyis nem bizonyítja: hiszen csak jó filmben mutathatná meg hitelesen, hogy a maga érdekességeibe belezavarodott öreg rendezőnek szükségszerűen rossz filmet kell csinálnia. Vagyis mégis bizonyítja: ezzel a paradoxonnal. Hogy a személyesség sem garancia a jó filmre, az önsajnálat sem, a téma bizarr érdekessége sem, az őszinteség sem.

Jó, mondjuk az őszinteség – az igazi – garancia volna. Az igazi őszinteséget azonban az önszeretet képes agyonnyomni. Ha legalább ez a nagyon öreg ember egyszer kevésbé dekoratív hölgyekkel szerettetné meg magát történetei végére. Ha legalább egyszer nem tenne úgy, mint akinek ez még mindig kijár. Ha legalább a happy end külön kis sugallatával, miszerint, ami Amerikában blöff, azt Európában beveszik a sznobok, mint filmművészetet – nem sértene meg engem, minket személyesen.

Mert hogy megsért. Húszegynéhány esztendeje, az Annie Hall idején, még pontosan tudta, hogy ez a filmművészeti kettős mérce másképpen van. Harminc esztendeje gondolta ugyanígy, de akkor még megilletődve. Akkor még igazi Európa-komplexusai voltak. Most pedig tessék, egy gyenge záró-poén kedvéért elárul bennünket.

Szóval van egy rendező. Nagy név. Megöregedett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2244