KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/március
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Tükröm, tükröm Filmszemle után
• Várkonyi Benedek: Emerenc királynő Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Vincze Teréz: Ordítás és országimázs Magyarország 2011
• Pápai Zsolt: Júdás-napi fagy Drága besúgott barátaim
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Kolozsi László: Ede elment Garas Dezső (1934–2011)
NŐK A FELVEVŐGÉPPEL
• Vincze Teréz: Nők a felvevőgéppel A mozi neme
• Kovács Kata: Celluloid örökösnők Filmrendező-lányok
• Alföldi Nóra: Beszélő fejek Polisse
• Tüske Zsuzsanna: Nő a volánnál Ida Lupino
TESTKÉPEK
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 1. rész
• Pintér Judit Nóra: Test és tükör Cronenberg test-képei
MOZI
• Pálos Máté: Együtt az ég alatt
TESTKÉPEK
• Horváth Eszter: Beszéljünk a szexről? Veszélyes vágy
• Varró Attila: Kanossza Shame – A szégyentelen
ALEXANDER PAYNE
• Baski Sándor: Keserédes élet Alexander Payne filmjei
MESETERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyv-mesék Mesefilmterápia – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Varga Balázs: Családban marad Átok
• Schubert Gusztáv: Közös többszörös Társas/Játék
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Kirúgó mérkőzés Krízispont
• Huber Zoltán: Vissza az alapokhoz A némafilmes
• Gelencsér Gábor: Utazás Katatóniába Isztambul
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Grafománia és tipomágia Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
MOZI
• Margitházi Beja: Aurora
• Vajda Judit: Bor, tangó, kapufa
• Forgács Nóra Judit: Szex felsőfokon
• Kovács Kata: Családban marad
• Barkóczi Janka: Szilvás csirke
• Baski Sándor: Az erő krónikája
• Alföldi Nóra: Az ördög benned lakozik
• Parádi Orsolya: Szingli fejvadász
• Roboz Gábor: Védhetetlen
• Sepsi László: Borotvaélen
• Nevelős Zoltán: Tirannoszaurusz
• Kovács Marcell: A bűn hálójában
• Tüske Zsuzsanna: Egy hét Marilynnel
• Varró Attila: Warrior
DVD
• Lichter Péter: A nyugtalanság kora
• Pápai Zsolt: Adėle H. története
• Tosoki Gyula: Vasököl
• Sepsi László: A fegyver éve
• Géczi Zoltán: Nagy Sándor, a hódító
• Varga Zoltán: A rettegés mélye
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Afroamerikai filmek

Ha a Beale utca mesélni tudna

Hétköznapi rasszizmus

Benke Attila

Az Oscar-díjas Barry Jenkins új filmje szerelemről, fajgyűlöletről.

 

Az utóbbi években látványosan sok színesbőrű filmrendező elemezte az afro-amerikaiakat érintő történelmi és társadalmi problémákat (Steve McQueen: 12 év rabszolgaság, 2013, Ava DuVernay: Selma, 2014, Ryan Coogler: Creed, 2015, Nate Parker: Egy nemzet születése, 2016, Raoul Peck: Nem vagyok a rabszolgád, 2016, Spike Lee: Csuklyások, 2018, Jordan Peele: Tűnj el!, 2017, Mi, 2019). Különösen nagy hatású volt Barry Jenkins a legjobb filmnek járó Oscar-díjjal jutalmazott Holdfénye (2016), ami a feketék körében is általában szőnyeg alá sepert témával, a homoszexualitással foglalkozott.

Barry Jenkins új filmje az ötvenes-hatvanas évek polgárjogi mozgalmaiban aktív szerepet vállaló író, James Baldwin azonos című 1974-es regényének adaptációja. A történet szerint Tish egyszerű körülmények között, de boldogságban él a New York-i Harlemben szobrászként tevékenykedő kedvesével, Fonnyval. Ám a férfi egy Puerto Ricó-i lány megerőszakolásának vádjával ártatlanul börtönbe kerül. Ezért a közös gyermeküket váró Tish és a lány édesanyja, Sharon megkezdik az elkeseredett küzdelmet a férfi kiszabadításáért, ami az intézményesült rasszizmussal szemben szélmalomharcnak bizonyul.

„Minden fekete, aki Amerikában született, a Beale utcában született, valamelyik amerikai nagyváros feketenegyedében látta meg a napvilágot.” – olvashatjuk a film elején a James Baldwintól vett idézetet. A memphisi Beale utca ugyan hivatalosan is a blues zene otthona, azonban Memphisen kívül egészen más jelentéssel bír. Baldwin és Barry Jenkins műveiben a Beale Street a szegregáció, a gettósítás jelképe. Ugyan a polgárjogi mozgalmak nyomására Amerikában felszámolták a törvényesített szegregációt, ám a feketék diszkriminációja mai napig jelen van a társadalomban. A Ha a Beale utca mesélni tudna cselekményében a szerelmeseket ez a „hétköznapi rasszizmus” mint nagyobb erő szakítja szét. Erős jelenet a filmben, amikor Tisht egy fehérek lakta kerület egyik boltjában zaklatja egy férfi, Fonny közbelép, kidobja, ám a környéken járó rendőr mégis a fekete férfit fenyegeti letartóztatással. Ennél is erősebb jelenet, amelyben Fonny barátja, Daniel csupán monológjában idézi meg börtönéveit, de szinte látható az afro-amerikaiak kiszolgáltatottsága, a fegyőri brutalitás, amelynek az elítéltek bőrszínük miatt válnak elszenvedőivé. A tetőpont Sharon és Victoria találkozása, amelynek során kiderül, hogy kihasználva zaklatott lelki állapotát, a rendőrségen gyakorlatilag hamis tanúzásra vették rá a Puerto Ricó-i lányt.

Habár a feketék hátrányos megkülönböztetését hasonló kontextusban már sokan tárgyalták Barry Jenkins előtt, a Ha a Beale utca mesélni tudna szinte hipnotikus erejű jelenetei és James Laxton operatőr szuggesztív hosszú beállításai miatt izgalmas és magával ragadó. Az időrendfelbontás történetmesélési módszere eleinte hatásvadásznak tűnik, ám a cselekmény végére megérthetjük, hogy miért volt szükség a nem lineáris szerkesztésre. Mivel a főhősnő Tish egyben narrátor is, így gyakorlatilag az ő kétségbeesett, kavargó gondolatai elevenednek meg az érzelmileg felfokozott helyzetnek megfelelően. Barry Jenkins sajnos elnagyolja a fiatalok családjainak a regényben nagyon fontos történetszálát, és a filmben a főszereplők is tiszta lelkű áldozatokként bemutatott melodrámai típusfigurákká egyszerűsödnek. Pedig Baldwin regényének nagy erénye, hogy a rasszizmus pusztító mételyét egy szépséges szerelmi történet tükrében mutatja meg. És épp ezzel haladja meg a fajgyűlölet sztereotip ábrázolását. Jenkinsnél viszont a hatalom fehér képviselői, különösen a rendőrök mind negatív figurák, és a Puerto Ricó-i mellékszereplők is inkább a hősök ellenlábasaiként tűnnek fel. Holott manapság a Trump-adminisztráció a latin-amerikai bevándorlók ellen is uszítja a társadalmat. Hibái ellenére azonban a Ha a Beale utca mesélni tudna fontos, aktuális film, mert a feketékkel szembeni rendőri túlkapások és az alternatív szélsőjobboldali mozgalmak fajgyűlöletet szító felvonulásai a 2019-ben is létező hétköznapi rasszizmusról tanúskodnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/06 17-18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14105