Magyar Műhely

Beszélgetés Traub Viktóriával

Sellők és rinocéroszok

Szivák Bernadett

Vágyainkban hableányként vagy orrszarvúként játszunk.

Szenvedély és bánat, múlt és jelen szürreális képsorokon elevenednek meg Traub Viktória új animációs rövidfilmjében. A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjában támogatott Sellők és rinocéroszok hetente képviselteti magát a világ rangos, Oscar-kvalifikáló fesztiváljain, szerepelt az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjában, Indiában elnyerte a Bangalore Rövidfilm Fesztivál, az Egyesült Államokban pedig a California Women’s Film Festival legjobb animációs rövidfilmnek járó díját is. A rendezővel a film sikereiről és elkészítéséről beszélgettünk.

*

Mikor diákként Annecy-ben jártál, gondoltad volna, hogy egyszer egy filmed a versenyprogramban fog szerepelni? Ráadásul utoljára kilenc éve versenyzett magyar rövidfilm a fesztiválon.

Nagyon örültem, hogy bekerültünk a versenyprogramba, és persze mindig vágytam erre. Minden alkotónak az a célja, hogy minél több nagy és neves fesztiválra jussanak el a filmjei.

Melyik fesztiválon fog még szerepelni a film?

Többek között Kanadában az Ottawa Animációs Film Fesztiválon és Atlantában a Dragon Con rövidfilm fesztiválon. Szinte minden héten kapunk újabb hírt, hogy hol fog versenyezni a film, nemrég vetítették Brazíliában az Anima Mundi Fesztiválon, mexikói Guanajuato Fesztiválon, Európában pedig számos helyen, például Olaszországban, Portugáliában, Bulgáriában, Svájcban és Ukrajnában. Valahova meghívtak minket, valahova pedig mi pályáztunk.

Rengeteg szimbólummal dolgozik az animáció. Hárman írtátok a forgatókönyvet, milyen volt a munkamegosztás, hogyan tudtátok hármótok elképzeléseit véglegesíteni?

Dus Polettel és Gergely Dorkával közösen fejlesztettük a forgatókönyvet, és eléggé ki volt centizve, hogy mi minden kerüljön bele a végleges változatba. Én alapból kötődöm a metamorfózisokhoz, szeretek szürreális képekkel dolgozni, és ebben a filmben nagyon ki tudtam teljesedni. Rengeteg ötletem és rajzom volt, nagyon precízen kidolgoztam a metamorfózisokat, míg Dorka és Polett remek szerkezeti vázat tudtak kialakítani, és a racionalitás oldaláról közelítették meg a történetet. Biztos volt, hogy megjelenítjük az érzelmi dinamikák változását és azok szürreális ábrázolását. Ezért is olyan sűrű a film, és akkor lehet a legjobban élvezni, ha nem folyamatosan azon gondolkodsz, hogy mit látsz, hanem engeded magad érzelmileg sodródni benne. Ez a visszajelzések alapján is jól működik.

A jelenben játszódó történet lineáris, azt szövik át a múlt eseményei. A múltbéli jelenetek vizionáriusabbak: van egy szerelmi szál, ami aztán egy szerelmi háromszöggé alakul, mindezt a kislány – akit mi, alkotók Tildának hívunk – emlékképei adják. A jelenben a kislány a körülötte lévő világban megtalálja ugyanazokat az érzelmi katarzisokat és harcokat, amelyeket ő már átélt egyszer a családja felbomlásakor. A múlt eseményei sokkal töredezettebbek, mint ahogyan az emlékképek is azok.

A színekről is beszéljünk, hiszen remekül elválasztják a jelent és a jövőt. Hogyan választottátok ki az uralkodó színeket?

Az elejétől elterveztük, hogy a múltat és a jelent élesen el akarjuk választani egymástól. Szóba került, hogy akár úgy is megoldhatnánk, hogy a karakterek formai megjelenése lesz más a két idősíkban, de aztán a színek mellett döntöttünk. A jelen egy visszafogottabb, majdnem monokróm színvilág, a múlt pedig sok narancssárgából, vörösből, főleg meleg színekből áll, ahol minden karakter szinte vibrálóan élénk színű. Zágrábban megkérdezték, hogy miért ezt a kivitelezést választottuk, hiszen a legtöbb ábrázolásban a múlt fekete-fehér. De azon túl, hogy szerintem ez egy klisé, pont azért lett a múlt élénk színű, mert az érzelmi intenzitást szerettük volna hangsúlyosan ábrázolni.

Bevallom, engem kicsit összezavart, hogy a történetben két teljesen különböző karakter, az anya és a nagymama is sellőként van ábrázolva.

Az volt a célom, hogy a sellők és a rinocéroszok, mint a kapcsolatban, a vágyban betöltött szerepeket ábrázolják. A sellőségnek végül is három életkora jelenik meg a filmben. A kislány még a szexuális érés előtt áll, belőle még bármi válhat, ő még csak a felnőttek szerelmi játszmáinak nézője és szenvedő alanya. Az anyuka a kiteljesedett sellő-lét, aki arra vágyik, hogy szeressék, és kizárólag a szexualitása által határozódik meg. A nagyinál már háttérbe szorult a szexuális orientáltság, de ez sosem múlik el, és azért lássuk be, ő is az érzékek embere, hiszen folyton fürdik. (nevet) Neki már más jellegű emberi kapcsolatai vannak, ő az, aki a kislánnyal marad.

A stáblistából kitűnik, hogy rengeteg munkafázisban részt vettél.

Nem tudom, hogy ez a gyengeségem vagy az erősségem, de szeretek mindenhol ott lenni egy projektben, meglehetősen fanatikusan dolgozom. A forgatókönyv-fejlesztéstől a figuratervezésen, animáláson át egészen a vágásig. Akkor tudom jól érezni magam a rendező szerepében, ha mindenhol ott vagyok. Vagyis nem csak jóváhagyok, hanem valóban részt is veszek a munkában, de ez persze nem azt jelenti, hogy mindenhez értek. Ezért olyan emberekkel igyekszem magam körülvenni, akik hajlandóak elviselni ezt az attitűdöt, és akik az én hiányosságaimmal együtt elfogadják, hogy mindenhol ott akarok lenni. Igyekszem az összes munkafázisban tanulni.

A hang volt számomra a legnagyobb kihívás, de a zeneszerző, Chris Allan Tod, és a sound designer, Vadon Zoltán közös munkájában is igyekeztem minél jobban részt venni. Az animátorok közül sokáig szinte senkivel sem találkoztam személyesen, mert az ország különböző pontjain dolgoztak, de napi telefonos kapcsolatban voltunk. A kreatív emberek sokszor éjszaka aktívak, én viszont inkább hajnalban dolgozom, így a többség éjfél környékén küldte az anyagot, amire én reggel 5-6 körül válaszoltam mindenkinek. Mindig tudtam, ha valakinél csőrepedés volt, vagy szakított a párjával, mert az ilyen élethelyzetek kihatottak a munkafolyamatra.

A film a mecenatúraprogram támogatásával készült. Mit gondolsz a pályázatról?

Amikor lediplomáztam 2008-ban, kicsit azt éreztem, hogy nincs körülöttem lehetőség arra, hogy filmet csináljak. A mecenatúraprogram tökéletes lehetőség az alkotóknak, hogy filmet készíthessenek. Nagyon jó a program, nagyon sokat köszönhetünk neki. Az, hogy szigorúan tartott határidőkkel kellett dolgozni, bár nehéz volt, de mégis sokat segített. Én is és szerintem sok más filmkészítő is nehezen találja meg az alkotási folyamatban azt a pontot, amikor kimondja: kész van. Hiszen minden fejleszthető, a végtelenségig dolgozhatnék valamin, egy animáció mindig lehetne részletesebb, vagy bővülhetne új jelenetekkel. Hozzáteszem, nagyon elégedett vagyok a Sellők és rinocéroszokkal, mindent beletettünk és mindenki a maximumot hozta a munka során, de mégis borzasztóan nehéz volt kimondani, hogy befejeztük.

Hogyan látod a mai magyar animáció helyzetét?

Szerintem fantasztikusan ambiciózus és tehetséges animációs rendezőink vannak. Nagyon jó ezt látni, rengeteg a fesztiválszereplés és -siker, szinte folyamatosan. Örülök, és büszke vagyok arra, hogy sokakat személyesen is ismerek a rendezők közül. Nagyon örülök, hogy akárhová megyek a világban, a magyar animációról mint sikeres, erős alkotói műfajról kérdeznek és beszélhetek.

Hogyan tovább a Sellők és rinocéroszok után?

Szeretnék csinálni egy rövidebb, 4-5 perces filmet ritmusváltásként. Emellett Polettel közös tervünk egy egész estés animáció, de ez még fejlesztés és tárgyalás alatt áll. Az biztos, hogy a női tematikát szeretnénk folytatni.

Az alkotóról röviden

Traub Viktória rendező, 2008-ban végzett a MOME animációs szakán. Az Eső és a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán támogatott Vastojás című alkotásai számos fesztiválon szerepeltek, utóbbi a San Diegó-i Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon nyerte el a legjobb rövidfilm kategória díját. Legújabb, Sellők és rinocéroszok című animációja jelenleg folyamatosan szerepel nemzetközi fesztiválok versenyprogramjaiban.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/09 10-13. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13797

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -