Magyar MűhelyNagyi ProjectSors-játékSoós Tamás Dénes
A Nagyi projekt a fiatalok nyelvén faggatja a történelmet.
A Nagyi projekt (Granny Project)
friss, szellemes és megrázó dokumentumfilm. Hihetetlen életöröm sugárzik belőle
– pedig a holokausztról szól, és azokról a traumákról, amiket a XX. század
tartogatott Európának. A Nagyi projekt vállalása,
hogy ezt a közbeékelt „pedig”-et kiradírozza. Hogy ne gondoljuk többé úgy, hogy
a történelemről csak pátosszal szabad beszélni, mert az irónia, a játékosság, a
kíváncsiság többet ér, mint a kötelező megrendülés. Legalábbis akkor, ha meg
akarjuk szólítani a fiatal generációt, aminek a II. világháború már nem
személyes tragédia, csupán egy fejezet a történelemkönyvből.
Három fiatal, az angol Meredith
Colchester, a német Ruben Woodin-Dechamps és a magyar Révész Bálint faggatja a
nagymamáját arról, hogyan élte meg a II. világháborút. Az angol nagymama (Rozanne Colchester) kódfejtőként dolgozott
a hírszerzésben, munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a britek kilőjenek egy
német repülő-köteléket, ami katonák feleségeit és gyerekeit szállította haza. A
német nagymama (Gudrun Dechamps) táncosnak készült, de korán elvesztette apját, mert az
önkéntesnek jelentkezett a háborúba, férje pedig hosszú évekig szovjet
munkatáborban raboskodott. A magyar nagyi (Révész Lívia) pedig a dachaui lágert
élte túl, hazatérve kommunista lett és filozófiatanár, aki a 80-as évekig hitt
abban, hogy emberarcú lehet a szocializmus. Történetükben ott van minden, amit
a holokausztról, a világháborúról, és az azt követő diktatúrákról másfél órában
elmondani érdemes. Hogy a győzelem, amiért az angol unoka nemzeti büszkeséget
érez, a nagymamának kitörölhetetlen trauma, mert jól végzett munkája miatt tucatnyi
ember haláláért felelős. Hogy a nácizmus még az ártatlanokat is örökös
szorongással és bűntudattal töltötte el, amit generációról generációra adnak
tovább a németek, és ez még a mostani menekültpolitikájukat is befolyásolja. A
legérdekesebb mégis az, ami a három eltérő habitusú nagymama sorsában közös:
ahogyan elcsábultak, majd kiábrándultak egy ideológiából. A németet kislányként
a nemzetiszocialista felvonulások eufóriája legyintette meg, az angol a brit
gyarmatbirodalom világjobbító szándékában hitt, a magyar pedig a
kommunizmusban, amíg egy veszteség mindegyikőjüket meg nem ingatta a
meggyőződésében. Ha valamit, hát ezt tudják hasznosítani történetükből az
unokák: a bizalmatlanságot az egyszerű, fekete-fehér válaszok iránt, amit a
bonyolult problémákra kínálnak az erőskezű vezetők, és ezzel a leegyszerűsítéssel
újra meg újra elismétlik a történelem hibáit.
A Nagyi projektben végig ott lüktet ez a kérdés: mit tudnak kezdeni a
21. századi fiatalok a 20. század örökségével? Hogyan tudják megőrizni a
múltat, amit a nagymamák is inkább elfojtanának? Révész Bálinték válasza
meglepően egyszerű, és hatásos: játékkal, méghozzá szerepjátékkal, mert így
kerülhet közel mindenkihez a tabusított múlt. A Nagyi projekt tiszteletlen film, de épp ezért lehet felkavaróan
őszinte. A háború, a zsidók kilakoltatása például lövöldözős videójátékként elevenedik
meg a pesti gangon, mert a mai fiatalok leggyakrabban így találkoznak vele, a
párhuzamban pedig sokkal több a keserű irónia, mint gondolnánk, hiszen a náci
propaganda ugyanúgy dehumanizálta az ellenségeit, ahogy a számítógépes játékban
sincs tétje annak, ha kiolt valaki egy életet, hiszen nem egy embert lőtt le. A
szerepjátékban pedig részt vesznek a nagymamák is, akiket visszautaztatnak a fiatalságuk
helyszíneire, hogy eljátsszák a kamerának, hogyan fejtettek kódot, hogyan
balettoztak, hol raboskodtak, és közben felszakadnak az emlékeik, amiket
annyira eltávolítottak maguktól, hogy már egy másik emberről szóló filmként
peregtek a szemük előtt. A Nagyi projekt az
emlékezés és az elmúlás szívszorító mementója: ahogy a tolószékes német
nagymama táncmozdulatra emeli a kezét, abban ott van minden keserűsége annak,
hogy az apja miatt nem lehetett táncos, és minden öröm, amit ez a gáláns mozdulat
jelent neki – és az, hogy még egyszer, talán utoljára, átélheti. És ott van az
is, ahogy kibontakozik és elmélyül a kapcsolat unoka és nagymama között, és
megszületik az az őszinteség, ami a köztes generációval nem tudott a szülői
felelősség és az össztársadalmi elfojtás miatt.
A Nagyi projekt ben végre eufória hatja át az idősekkel tartott
kapcsolatainkat, mert nem a generációs szakadék, hanem a közös nevező
domborodik ki benne. Az a felszabadultság, az a játékosság, amivel a mai
fiatalok és az elmúlás kapujában álló öregek az élethez viszonyulnak. A
felütésben kerekesszékkel futnak nagymamák és unokák, alatta pörgős elektronika
dübörög, az arcokon mosoly feszül. Ebből a megregulázhatatlan életörömből önfeledt,
humoros, eklektikus (film)nyelv születik, amin kötöttségek nélkül lehet
beszélgetni a történelemről. Egy olyan nyelv, amin a leginkább érdemes.
Nagyi projekt (Granny Project) – magyar-angol-német dokumentumfilm, 2018.
Rendezte: Révész Bálint, Meredith Colchester, Ruben
Woodin-Dechamps. Kép: Ruben Woodin-Dechamps. Zene: Márkos Albert. Hang: Erdélyi
Gábor Vágó: Szalai Károly. Producer: Kántor László, Révész Bálint. Gyártó:
Gallivant Film / Új Budapest Filmstúdió. 89 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
