KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/február
PSZICHOMOZI
• Hirsch Tibor: Kalandok a Sors Könyvében Mesefilmterápia – 1. rész
• Margitházi Beja: Egy asszony meg a fia Beszélnünk kell Kevinről
• Pintér Judit Nóra: A sötét érzelmek iskolája Iskolai ámokfutók
KÉMHÁBORÚ
• Sepsi László: Kémek a Köröndön John le Carré ügynökei
• Nevelős Zoltán: Figurák a táblán Suszter, szabó, baka, kém
• Ardai Zoltán: A szochaza védelmében K-európai kémtörténetek
• Ruprech Dániel: Kémek, akik Bogárral jártak NDK spionok
KEROUAC
• Szalay Dorottya: Az élet lüktetése Jack Kerouac filmen
SHERLOCK HOLMES
• Varró Attila: A bűn hálójában Korunk Sherlock Holmes-a
• Roboz Gábor: Az eltűnt álmok nyomában Sherlock Holmes nevében
KEN RUSSELL
• Varga Zoltán: A zenerajongó látnok Ken Russell paradoxonai
• Hubai Gergely: Szabad adaptáció Ken Russell zeneszerző-trilógiája
SKOLIMOWSKI
• Nagy V. Gergő: Ezerarcú kívülálló Jerzy Skolimowski
FILMEMLÉKEZET
• Kóbori Sarolta: Brazil magyarok Adalberto Kemény és Rodolfo Rex Lustig
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 3. rész
ANIMÁCIÓ
• Lovas Anna: Animált gyászterápia Anilogue
• Varga Zoltán: A macska tudja csak… Macskanimációk
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Álmodni fényes nappal Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret
• Hlavaty Tamás: Méliès utolsó megkísértése Martin Scorsese: A leleményes Hugo
KRITIKA
• Baski Sándor: Kesztyűs kézzel A Vaslady
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
KRITIKA
• Kolozsi László: Ez itt a Fincher helye A tetovált lány
MOZI
• Kolozsi László: Aztán mindennek vége
• Vincze Teréz: Üvöltő szelek
• Pintér Judit: Az élet négyszer
• Vajda Judit: Életrevalók
• Sepsi László: Géppisztolyos prédikátor
• Pápai Zsolt: Vörös Hadsereg Frakció
• Tüske Zsuzsanna: Muppetek
• Varró Attila: Hadak útján
• Pálos Máté: A szerelem művészete
• Baski Sándor: A legsötétebb óra
DVD
• Nagy V. Gergő: Felettünk a föld
• Pápai Zsolt: Szalmakutyák
• Tosoki Gyula: Bárcsak
• Pápai Zsolt: 30 perc, vagy annyi se
• Czirják Pál: Mephisto
• Géczi Zoltán: Az erdő foglyai
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Latcho Drom

Jó utak

Bojár Iván András

Átalakulóban a cigány kultúráról élő kép, zenéjük mind kevésbé azonos azzal, amit a Mátyás Pince piros posztómellényes, huncut bajuszú prímása húz. – Történelmi tabló a cigánysorsról.

Ahogy a múlt század közepén Lola Montez regényes müncheni szökése kötötte le a párizsi publikum figyelmét, ma ugyanazzal a rácsodálkozással nézi cigányait a művelt középosztály. Lola Montez akkor valóságos spanyol-mániát indított el. A lapok minden lépéséről részletesen tudósítottak. A nálunk épp ekkor zajló Habsburg-ellenes szabadságharcról csak nagyritkán fért be egy-egy szűkszavú híradás a terjengős pletykák közé. Manet ecsetet ragadott és egész alakos portréval hódolt a dívának. Spanyol témájú sorozatának talán legjelentősebb darabja ez. Európa akkori szívében megváltozott az ijesztő, vad egzotikumok szemlélete. Hirtelen azt kezdték el szeretni a tarka spanyolokban, indulatos zenéjükben, amit korábban lenéztek. Valami hasonló zajlik le most a cigány kultúrával is. Hosszú miniszterkedése során Jacques Lang a nemzetiségek, afrikai és dél-amerikai bevándorlók kultúráinak tartalékait mozgósította. Az európai hegemóniára igényt tartó francia kultúra fölpezsdítésére integrálta azokat a hatásokat, amelyek kezdetben egzotikumuk, romantikus „barbarizmusuk” miatt váltak vonzóvá. Hogy maga írta-e, vagy csupán elsőként figyelt föl az új idők új dalaira, ki tudja? Mégis erre a periódusra tehető az első nem francia nyelvű zenész csillagok feltűnése, az arab hagyományok, már-már a nemzeti tradíció rangjára emelése.

Ekkoriban tűnt föl az első olyan cigány filmrendező, Tony Gatlif is, aki 1983-ban készített kiváló filmjével, a Hercegekkel rést tudott ütni az idegenség és közöny falán. A film kisebb divatot teremtett a francia értelmiség és a kritikusok körében. A kíváncsi elragadtatás ezen formája pedig most, a Latcho Drom bemutatása körül, terjedt ki a nagyközönség és az őt kiszolgáló sajtó szélesebb köreire. És itthon is divatjuk van a cigányoknak. Átalakulóban a cigány kultúráról élő kép, zenéjük mind kevésbé azonos azzal, amit a Mátyás Pince piros posztómellényes, huncut bajuszú prímása húz. Kalyi Jag, Ando Drom, Lindri group; a nagyecsedi, autentikus roma népzene itthon is lassan előrearaszol a kisebbségek iránt lojális értelmiség házi toplistáján.

Gatlif átütő remeke, a Hercegek, a tavaly forgatott Latcho Drom diaporamikus kép- és jelenetfűzésű zenés filmjével szemben hagyományos játékfilm. A szokásos dramaturgiai megoldásokat elhagyva, Gatlif olyan szétcsúszó epikai szerkezetet hozott létre, amellyel felidézhette a nagyvárosok peremén élő, letelepülőben lévő félnomád cigányok strukturálatlan életét. A még éppen érvényes, íratlan szabályok szervezte mély tradicionalizmuson alapuló életforma, és az európai polgárság érték- és jogrendje között feszülő ellentéteket. Olyan, mindaddig föloldhatatlan konfliktusok ezek, amelyek mindkét nép előítéleteit és félelmeit konzerválják, amíg a többségi társadalom és a cigányok kultúrája átfedésbe nem kerül. Ezért van jelentősége annak, hogy a divat felnyitja a publikum szemét.

Latcho Drom jó utat jelent cigányul, s a film a vándorlása során messzire jutott, szétszóródó cigány népet mutatja be, az exodus útvonalát követve Észak-India kies tájaitól az elnéptelenedő spanyol falvakig. Szubjektív történelmi tabló, ahogy minden cigányban egyénre szabott a múlt, tudatos s a múltból fakadó a hagyomány parancsa is. Megbékélve sorakoznak fel itt a K und K-Európa, amúgy egymással is gyakran feszült viszonyban álló cigány csoportjai. A szenvedés szorítja össze őket, dalokba formált jajszavait mostanig elnyomta iz európai kataklizmákat követő általános jajveszékelés. Egy Auschwitzot megjárt szlovákiai asszony Havel-képes gyufát számmal jelölt kezében szorongatva ugyanazon a hangon szólal meg, mint a romániai öregember, aki Ceauşescuról írott dalát húzza el repedt hegedűjén. Unokái már ismét útrakelnek, a távoli peremvidék vasútjának rideg acélpályái szállítják őket még tovább, még messzebb sosemvolt hazájuktól, hogy ezúttal Hodász állomásán leszállva pihenjenek meg egy rövid időre. A Jó utat! talán egyetlen játékfilmszerű pillanata ez. Az állomáson várakozó Rézműves Gajzágó és Rostás családok összeölelkezése a messziről érkezett rokonokkal. Ismeretlen melegség, ismeretlen otthonosság költözik a moziba, s e távoli, előítéletek páncélja mögé rekesztett világ egyszeriben nem csupán elfogadást, de valami igazolhatatlan nosztalgiát ébreszt egy kevésbé bonyolult, bensőségesen familiáris közösségi létezés iránt. Olykor, bizony meg-megsajdul még valami a sehova sem tartozás természetellenes állapotában, és a modern individualizmusra épülő civilizáció rafinált kristályszerkezete megrázkódik egy kicsit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1126