KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/január
• Muhi Klára: Képtelen év Filmrendszerváltás 2011
• Barkóczi Janka: Válságok és választások Beszélgetés Fliegauf Bencével
• Kolozsi László: „Ez lesz a legnehezebb filmem” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kovács Bálint: „Mint lúd a jégen” Beszélgetés Körösvölgyi Zoltánnal
PIXEL VS. CELLULOID
• Ádám Péter: A fejlődés ára Digitális mozi

• Huber Zoltán: Kóma és virágzás Beszélgetés Szabó Gáborral
SPORTMOZI
• Varró Attila: Az utolsó dobás Film és baseball
• Bikácsy Gergely: Sakk a művészetnek! Bábok és filmek
• Varga Dénes: Lyukra játsszák A svindler
SZÍNÉSZ/RENDEZŐ
• Baski Sándor: A politika hálójában George Clooney filmjei
• Géczi Zoltán: A nevem Jackie A Jackie Chan-brand
SCHORM/KISHON
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 2. rész
• Barkóczi Janka: Van szerencsénk Ephraim Kishon, a filmrendező
FILMISKOLA
• Margitházi Beja: Képi balett Résfilmek és egyéb kísérletek

• Bilsiczky Balázs: A kikerülőművész Beszélgetés Kardos Sándorral
FILM / SZÍNHÁZ
• Roboz Gábor: Mint a vakablak Yasmina Reza: Az öldöklés istene
• Varró Attila: Négy fél között Roman Polanski: Az öldöklés istene

• Forgách András: Ördöge van Faust
KRITIKA
• Vajda Judit: Csoda Le Havre-ban Kikötői történet
• Pápai Zsolt: A szívem visszahúz Kopaszkutya Kettő
MOZI
• Barkóczi Janka: Martha Marcy May Marlene
• Varró Attila: Texas gyilkos földjén
• Kovács Kata: Fifti-fifti
• Hlavaty Tamás: Álcák csapdája
• Kolozsi László: Szűz vonalban
• Forgács Nóra Kinga: Legjobb szándék
• Vincze Teréz: Retró szerelem
• Sepsi László: Ördögsziget
• Baski Sándor: A rend őre
• Kovács Marcell: Trancsírák
• Alföldi Nóra: Jack és Jill
• Tüske Zsuzsanna: SOS Love: Az egymillió dolláros megbízatás
• Nevelős Zoltán: Mission Impossible: Fantom protokoll
DVD
• Pápai Zsolt: Szövetség az ördöggel
• Czirják Pál: Csillagosok, katonák
• Nagy V. Gergő: Greenberg
• Varga Zoltán: Végső menedék
• Tosoki Gyula: A szabadság himnusza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Bo Widerberg 1930–1997

Báron György

 

„Nem készíthetünk többé olyan filmeket, melyeknek kezdetük, közepük és végük van. A hagyományos film, még a legjobb formájában is, hazugság. Teljes és törésmentes világról beszél, s csak egyféleképpen értelmezhető. Hol van ma ez a világ?... A művész többé nem boldogul a kirakósjáték darabkáival, mert nincs módszer az összeillesztésükre. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy egymásra tesszük a darabkákat és a fénybe tartjuk őket…” E mondatok nem művészeti kiáltványból valók, hanem forró szerelmi vallomásból, mely egy erősen erotikus atmoszférájú ágyjelenetben hangzik el, Bo Widerberg Szerelem ’65 című filmjében. Hasonló ideák olvashatók a rendező 1962-ben kiadott Látomás a svéd filmművészetről című manifesztumában, amelyről a pályatárs, Stig Björkman joggal írta, hogy ez indította el az új svéd filmművészetet.

Szex, politika, lázadás, művészet, filozófia. A hatvanas évek derekán járunk. Magasra tarajlik a nouvelle vague, forrpontján a free cinema, a filmínyencek Amerikában a New York-i iskolára vetik vigyázó szemüket. A Szerelem ‘65 filmrendező hőse Godard-t citálja, aki szerint a film másodpercenként huszonnégyszeres igazság, Antonionit, aki azt mondta, minden beállítás morális kérdés, majd feltűnik a vásznon Ben Carruthers a New York árnyaiból. Widerberg, akárcsak filoszkritikusból filmessé lett francia fegyvertársai, nem a levegőbe beszélt. Már első filmje, az 1962-es Gyerekkocsi világsiker. Megszületik a svéd új hullám, amely – Widerberg vezetésével – nagy lendülettel ront neki nem csak a „papa mozijának”, hanem a svéd mester, Ingmar Bergman nyomasztó szellemalakjának is. Bergman lelkizik, holott a művésznek a valósággal kell foglalkoznia – kiáltják Widerbergék. Vérbeli apakomplexus ez, melytől e nemzedék – Widerberg, Sjöman, Troell, Grede – egész pályáján nem tud megszabadulni. Bergman, aki az isten- és apakomplexusról szóló Trilógiájával akkortájt lesz épp naggyá, maga is fenyegető atyává válik, akivel meg kell küzdeni.

Múlnak az évek, s – ahogy az lenni szokott – tekintélyes mesterekké idősödnek Widerbergék is. Az új hullámok lecsillapulnak, változtattak talán valamit a világ és a filmezés folyásán, s ebben Widerbergnek volt némi szerepe, majd ő is szelídebb, hagyományosabb filmeket forgat. Ami a korai, érdes mozidarabok és a késői epikus filmjeiben közös, az a szelíd líra, az árnyalatok impresszionisztikus kidolgozottsága, a fények költészete. „Egész életükben a fényt keresték” – mondja Adalen ’31 című filmjének hőse az impresszionista festőkről. A fényt kereste ő is, makacsul, különböző módokon és eredménnyel. Fénybe tartani a valóság darabkáit – Bo Widerberg mindvégig hű maradt korai filmjének hitvallásához. A Gyerekkocsi záró képsorában a hősnő a malmöi utcán tolja kisbabáját, az ablaküvegekről szikrázó napsugár verődik a szemébe és a kamerába. Az erős fénytől a film kiég, elsötétül a kép…

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1548