KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/január
• Muhi Klára: Képtelen év Filmrendszerváltás 2011
• Barkóczi Janka: Válságok és választások Beszélgetés Fliegauf Bencével
• Kolozsi László: „Ez lesz a legnehezebb filmem” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kovács Bálint: „Mint lúd a jégen” Beszélgetés Körösvölgyi Zoltánnal
PIXEL VS. CELLULOID
• Ádám Péter: A fejlődés ára Digitális mozi

• Huber Zoltán: Kóma és virágzás Beszélgetés Szabó Gáborral
SPORTMOZI
• Varró Attila: Az utolsó dobás Film és baseball
• Bikácsy Gergely: Sakk a művészetnek! Bábok és filmek
• Varga Dénes: Lyukra játsszák A svindler
SZÍNÉSZ/RENDEZŐ
• Baski Sándor: A politika hálójában George Clooney filmjei
• Géczi Zoltán: A nevem Jackie A Jackie Chan-brand
SCHORM/KISHON
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 2. rész
• Barkóczi Janka: Van szerencsénk Ephraim Kishon, a filmrendező
FILMISKOLA
• Margitházi Beja: Képi balett Résfilmek és egyéb kísérletek

• Bilsiczky Balázs: A kikerülőművész Beszélgetés Kardos Sándorral
FILM / SZÍNHÁZ
• Roboz Gábor: Mint a vakablak Yasmina Reza: Az öldöklés istene
• Varró Attila: Négy fél között Roman Polanski: Az öldöklés istene

• Forgách András: Ördöge van Faust
KRITIKA
• Vajda Judit: Csoda Le Havre-ban Kikötői történet
• Pápai Zsolt: A szívem visszahúz Kopaszkutya Kettő
MOZI
• Barkóczi Janka: Martha Marcy May Marlene
• Varró Attila: Texas gyilkos földjén
• Kovács Kata: Fifti-fifti
• Hlavaty Tamás: Álcák csapdája
• Kolozsi László: Szűz vonalban
• Forgács Nóra Kinga: Legjobb szándék
• Vincze Teréz: Retró szerelem
• Sepsi László: Ördögsziget
• Baski Sándor: A rend őre
• Kovács Marcell: Trancsírák
• Alföldi Nóra: Jack és Jill
• Tüske Zsuzsanna: SOS Love: Az egymillió dolláros megbízatás
• Nevelős Zoltán: Mission Impossible: Fantom protokoll
DVD
• Pápai Zsolt: Szövetség az ördöggel
• Czirják Pál: Csillagosok, katonák
• Nagy V. Gergő: Greenberg
• Varga Zoltán: Végső menedék
• Tosoki Gyula: A szabadság himnusza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Richard búcsút mond

Kránicz Bence

The Professor – amerikai, 2018. Rendezte: Wayne Roberts. Szereplők: Johnny Depp, Rosemarie DeWitt, Danny Huston. Forgalmazó: GHE. 90 perc.

 

Mi a közös Johnny Deppben és Kern Andrásban? Azon túl, hogy bizonyos körökben és korokban mindketten ellenállhatatlan sármőrnek számítottak, abban is hasonlítanak, hogy a közelmúltban eljátszották majdnem ugyanazt a szerepet: a középkorú, megbecsült professzorét, aki hírét veszi halálos betegségének, és úgy dönt, könnyes búcsú helyett a világ elé tartott középső ujjal menetel a sír felé. Az alaphelyzetből a hisztérikus kudarcként számon tartható Gondolj rám! és a premier másnapján elfelejtett Richard búcsút mond esetében is fekete humorú, keserédes komédia bomlik ki, amelyben a halálra készülő főhős felmondja a kispolgári alkukat, számot vet megromlott házasságával, és végre jól beolvas azoknak a kollégáknak és hamis barátoknak, akik a legjobban idegesítik. Csakhogy van egy alapvető különbség a két film között: a Kern-figura valójában makkegészséges, Richard tüdőrákja viszont gyógyíthatatlan.

Wayne Roberts második rendezése szinte laboratóriumi körülmények közé, a világtól többé-kevésbé elszigetelt, takaros egyetemi városkába helyezi okkal lázadó főhősét. A közeg a hirtelen átalakuló emberi kapcsolatok pontos analízisét kínálja, már csak azért is, mert minden bokorban önelemző, értelmiségi figurákat találni. Ám Roberts a játékidő utolsó harmadáig távol tartja magát a melodrámai helyzetektől. Richard ugyanis nem árulja el a családjának, hogy meg fog halni, csak éppen gyökeresen másképp – gorombán és őszintébben – kezd el viselkedni mindenkivel. Elhidegült feleségét megbotránkoztatja, diákjai viszont üdvözlik a tanár úr szabadosságát, noha az, hogy egy fiú az oldottabb angolórák hatására orális szexszel kényeztetné Richardot, cseppet vaskos tréfa. Izgalmas alkotói döntés, hogy Richard a halálos kór sokkját polgárpukkasztó gesztusok során keresztül kénytelen feldolgozni, de Robertsnek hol az ötletei, hol az ízlése hiányzik ahhoz, hogy okos szatírát rendezzen. Ennek talán az az oka, hogy éppen a főhős a legsótlanabb karakter. Mikor nem gúnyolódik, hanem az érzéseiről szónokol, csak füzetes regényekbe illő klisék jutnak eszébe az önmegvalósításról és a pillanat megéléséről – ha a Holt Költők Társasága Keatingje csak ennyi útravalóval szolgált volna diákjainak, aligha lesz belőle kapitány.

A Richard búcsút mond mindössze azért nem fullad unalomba, mert Johnny Depp alakítja a főszerepet, bizonyítandó, hogy egykor oly ígéretes karrierje nem futott végérvényesen zátonyra valahol a Karib-tengeren. Depp figurái mindig is mániákusak és kiszámíthatatlanok voltak, a nyugtalanító szemforgatás pedig a hatvanhoz közeledve sem okoz gondot a szebb napokat is látott sztárnak. Miért érezni mégis úgy, hogy alvajáróként dülöngél át a díszleten? Felismerte volna, hogy ezeket az üres bölcsességeket félálomban is prímán elő tudja adni? Nem tudjuk, annyi viszont biztos, hogy Roberts példát vehetett volna Kern Andrásról: az artikulálatlan üvöltözés és egy ízlésesen elhelyezett koncertbetét az ő filmjét is bizonyára elevenebbé tette volna.

Extrák: semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14503