KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/január
• Muhi Klára: Képtelen év Filmrendszerváltás 2011
• Barkóczi Janka: Válságok és választások Beszélgetés Fliegauf Bencével
• Kolozsi László: „Ez lesz a legnehezebb filmem” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kovács Bálint: „Mint lúd a jégen” Beszélgetés Körösvölgyi Zoltánnal
PIXEL VS. CELLULOID
• Ádám Péter: A fejlődés ára Digitális mozi

• Huber Zoltán: Kóma és virágzás Beszélgetés Szabó Gáborral
SPORTMOZI
• Varró Attila: Az utolsó dobás Film és baseball
• Bikácsy Gergely: Sakk a művészetnek! Bábok és filmek
• Varga Dénes: Lyukra játsszák A svindler
SZÍNÉSZ/RENDEZŐ
• Baski Sándor: A politika hálójában George Clooney filmjei
• Géczi Zoltán: A nevem Jackie A Jackie Chan-brand
SCHORM/KISHON
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 2. rész
• Barkóczi Janka: Van szerencsénk Ephraim Kishon, a filmrendező
FILMISKOLA
• Margitházi Beja: Képi balett Résfilmek és egyéb kísérletek

• Bilsiczky Balázs: A kikerülőművész Beszélgetés Kardos Sándorral
FILM / SZÍNHÁZ
• Roboz Gábor: Mint a vakablak Yasmina Reza: Az öldöklés istene
• Varró Attila: Négy fél között Roman Polanski: Az öldöklés istene

• Forgách András: Ördöge van Faust
KRITIKA
• Vajda Judit: Csoda Le Havre-ban Kikötői történet
• Pápai Zsolt: A szívem visszahúz Kopaszkutya Kettő
MOZI
• Barkóczi Janka: Martha Marcy May Marlene
• Varró Attila: Texas gyilkos földjén
• Kovács Kata: Fifti-fifti
• Hlavaty Tamás: Álcák csapdája
• Kolozsi László: Szűz vonalban
• Forgács Nóra Kinga: Legjobb szándék
• Vincze Teréz: Retró szerelem
• Sepsi László: Ördögsziget
• Baski Sándor: A rend őre
• Kovács Marcell: Trancsírák
• Alföldi Nóra: Jack és Jill
• Tüske Zsuzsanna: SOS Love: Az egymillió dolláros megbízatás
• Nevelős Zoltán: Mission Impossible: Fantom protokoll
DVD
• Pápai Zsolt: Szövetség az ördöggel
• Czirják Pál: Csillagosok, katonák
• Nagy V. Gergő: Greenberg
• Varga Zoltán: Végső menedék
• Tosoki Gyula: A szabadság himnusza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Havanna, csak oda

Mentek, maradnak

Kránicz Bence

Breier Ádám dokumentumfilmje a legjobbkor készült el.

 

Fidel Castro 2016 novemberében halt meg. A tényleges hatalmat nyolc évvel korábban adta át öccsének, Raúlnak, aki beiktatási beszédében már arról beszélt, változások lesznek Kubában. Ma is megoszlanak a vélemények, hogy a kétezertízes évek lassú erjedése valódi rendszerváltáshoz vezet-e majd a kitartóan kommunista országban, vagy a legújabbkori „periódo especial” sem forgatja fel fenekestül a többnyire tisztes szegénységben élő helyiek mindennapjait.

A szabad piac felé tett óvatos lépések, a társadalmi átalakulás nyomai Breier Ádám dokumentumfilmjében is látszanak, elsőrendűen azonban három idős magyar nő életébe nyerünk bepillantást. Breier jól ismeri Kubát, ott végezte rendezői tanulmányait – az egyik utolsó Filmszemlén vetítették is Marea című kisfilmjét, amelyet a hiteles kubai közeg tett izgalmassá. Nincs alkalmasabb ember a fiatal magyar filmesek között, aki a kubai magyarok életéről és az átalakuló kubai mindennapokról csinálhatna dokumentumfilmet. Persze attól még, hogy egymásra talál téma és rendező, lehetne felszínes vagy képeslapszerű a végeredmény, Breier és stábja viszont ragyogó érzékkel találták meg azokat a figurákat, akiknek érdemes elmesélni a történetét. A Havanna, csak oda főszereplői olyan erős egyéniségek, hogy zárójelbe kerül minden, ami nem az ő személyes sorsukról szól. Vagyis végső soron a komoly gazdasági és társadalmi változások is másodlagos jelentőségűek a filmben.

Három asszonyt ismerünk meg, akik még a magyarországi szocializmus évei alatt költöztek a testvéri országnak számító Kubába. Kubai férfiakhoz mentek feleségül, vállalva, hogy maguk mögött hagyják a családjukat. Egyikük, Irén kifejezetten építeni akarta a szocializmust, éppen azért, mert látta, hogy annak magyar változata recseg-ropog. Hitt abban, hogy tanárként szaktudásával segíteni tud Kuba fejlődésében. Eközben sem ő, sem Havannába szakadt honfitársai, Ágnes és Zsuzsa nem élték át a magyar politikai változásokat. Számukra a szocializmus mindennapi valóság maradt, és éppen mostanában, a film készítésének idején, napról napra élik át privát rendszerváltásukat.

Ez a különleges és drámai helyzet önmagában is méltó volna a figyelemre, ám hőseink, ezek az erős, önálló, független nők abban a korban vannak, hogy amikor az életükről mesélnek, számvetést is tartanak. Az ország, amelyről hírt kapnak, vagy ahova nagy néha elutaznak, már nem az ő Magyarországuk – ahogy Ágnes fogalmaz, a magyar nyelv is megváltozott, nemcsak a politikai rendszer. Kuba, ahol évtizedek óta élnek, éppen most változik meg. Családtagjaikkal ritkán vagy egyáltalán nem találkoznak, alig van a közelükben valaki, aki határhelyzetüket, súlyos magányukat enyhíteni tudná vagy akarná. Talán Breier Ádám és párfős csapata tudott csak igazán segíteni ezeknek az embereknek, hogy feldolgozzák, átbeszéljék egy olyan élet tapasztalatait, amelyet immár végérvényesen az emigráció, a kultúrák közötti közvetítés, a kívülállószerep határoz meg.

Eközben frappáns mozaikokat is kapunk a sokszínű havannai hétköznapokból (operatőr: Blaumann Edit), találkozunk rokonszenves autóbolondokkal, büszkén maszekoló vendéglőssel, elolvashatjuk a jópofaságukban is dermesztő graffitiket („Szocializmus vagy halál!”). Breier minél alaposabban meg akarja mutatni a mai Kubát, de bölcs hősnőit is néznénk még tovább. Talán az sem túlzás, hogy külön-külön is megérdemelnének egy dokumentumfilmet, mert bármilyen fontos is a kubai állapotok rögzítése, Irénék története erősebbnek tűnik. A Havanna, csak oda mégsem hagy hiányérzetet, inkább utat nyit olyan témák és sorsok felé, amelyekről a magyar film nem tud eleget. A kivándorlásról az utóbbi években született néhány nagyszerű dokumentumfilm. Breier munkája oda kívánkozik ezek mellé. Hiába szól más világról és más történelmi helyzetről, a személyes történetek ismerősek lesznek mindenkinek, akiben felmerül néha, érdemes-e hinnie a hazájában.

 

Havanna, csak oda – magyar dokumentumfilm, 2017. Rendezte: Breier Ádám. Kép: Blaumann Edit. Vágó: Haragonics Sári. Hang: Vadon Zoltán. Producer: Vodál Vera, Juhász Péter. Szereplők: Suskó Irén, Nagy Ágnes, Pócsi Zsuzsa. Gyártó: Klorofilm, VS.hu. 52 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/06 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13235