KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/december
TINTIN
• Bayer Antal: Ideáll egy belga Tintin képregények
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: Apa, Fiú, Szentlélek Mundruczó színháza
NEKROLÓG
• Orosdy Dániel: Andrew Laszlo 1926–2011
HERSKÓ
• Muhi Klára: Prospero odavan Herskó János
• Mitrovits Miklós: „Nem akartam rossz kompromisszumot kötni” Beszélgetés Herskó Janossal
MADÁCH/JANKOVICS
• Hirsch Tibor: Emberrajz Az ember tragédiája
• Schubert Gusztáv: Ádám a vérzivatarban Madách és Jankovics
DR. GONZO
• Géczi Zoltán: Hunter kontra Hollywood Hunter S. Thompson-adaptációk
• Varró Attila: A kis Gatsby Rumnapló
TARSEM SINGH
• Baski Sándor: Barokkos képzelet Tarsem Singh
• Megyeri Dániel: A nyúlon túl Tarsem Singh videóklipjei
TINTIN
• Hlavaty Tamás: Az igazi ifjú Indiana Jones Tintin kalandjai
FILMEMLÉKEZET
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 1. rész
• Takács Ferenc: Az ördög cimborája Gabriel Pascal
ÖKOFILMEK
• Gerdelics Miklós: Digitális Gaia Ökológiai videójátékok
• Barotányi Zoltán: A világ nélkülünk Élet az ember után
MOZIPEST
• Palotai János: Várostérkép Új Budapest kortárs filmen
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Kibervitézek Hacktion
FESZTIVÁL
• Babiczky László: A tudás-alapú mozi Szolnok
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Lépésirány Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Férfibú Mordecai Richler: Így látta Barney
• Vajda Judit: Férfibú Mordecai Richler: Így látta Barney
• Roboz Gábor: A fősodor verziója Richard J. Lewis: Barney és a nők
KRITIKA
• Pintér Judit: Vatikáni vakáció Van pápánk!
MOZI
• Margitházi Beja: Elena
• Roboz Gábor: Szent György megöli a sárkányt
• Kolozsi László: Almanya, a török paradicsom
• Forgács Nóra Kinga: Az én Amerikám
• Sepsi László: Lopott idő
• Nevelős Zoltán: Válogatott gyilkosok
• Lovas Anna: Csizmás, a kandúr
• Fekete Tamás: Karácsony Artúr
DVD
• Sepsi László: Idegen arcok
DROGFILMEK
• Czirják Pál: Szerelmi álmok (Liszt)
DVD
• Nagy V. Gergő: Hétpróbás gazemberek
• Tosoki Gyula: Nem írnek való vidék
• Pápai Zsolt: Morituri
• Varga Zoltán: Torrente 4. – Halálos válság
• Bata Norbert: Batman: A kezdet kezdete
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Othello

Schubert Gusztáv

Shakespearrel nehéz nagyot bukni. Az Othello pedáns, betűhív olvasatában is több a szellemi és érzéki izgalom, mint a mai színpadi művek legjavában. Kedvünket legfeljebb az szegi, ha az eminens Shakespeare-színész, Shakespeare-rendező tisztes produkciója szabálytalan nagy játékokkal mérhető össze. Orson Welles Othellója mellett Oliver Parker velencei mórja igencsak sápatag. Welles annak idején nem annyira színészként jeleskedett, Othello-adaptációját rendezői telitalálatai tették maradandóvá. A sodró tempójú vágás, fény és árnyék drámai használata, a tökéletesen megválasztott színhelyek. Mindez nem pusztán ráadás volt az eredeti drámához, annak belső titkait vetítette ki a Trauner építette díszletekbe. Welles történetében nem Othello vagy Jago a főszereplő, hanem a labirintussá bonyolódott világ. Velence, majd a ciprusi erőd áttekinthetetlen sikátorai, a csalóka víztükrök, a sehová nem vezető árnyékkapuk. És a lépcsők, melyeken a szereplők le-föl lépdelnek szüntelen, mint egy három dimenziós Escher-útvesztőben, hol parányok, hol óriások, hol a nemes mór magasodik a cselszövő Jago fölé, hol a bajkeverő tekint le megvetően a mit sem sejtő Othellóra.

Othello története Oliver Parker olvasatában egy sértett intrikus és egy gyanútlan hősszerelmes párbaja, magánügy. Shakespeare-nél, Wellesnél a világfelfordulásból következik a féltékenységi dráma. A régi erkölcsi rendet, melyben eszme és erény kormányozott, épp most váltja föl a praktikum, a célszerűség elve. Jago, hiába berzenkedünk ellene, ősapánk, a modem kor embere, Machiavelli legjobb velencei tanítványa. Othello nem féltékenysége, hanem tudatlansága miatt bukik el, nem veszi észre, hogy a kettős könyvelés világában a lovagi romantikának bealkonyult. Minél tökéletesebb foglalata a régi erénynek, annál kiszolgáltatottabb. „Való és látszat egy legyen!” Micsoda sebezhető perfekció. Jagónak nyert ügye van, ha a legkisebb rést tudja ütni ezen a szép illúzión. Don Quijote, a másik megkésett lovag, alvajáró. Othello nem ily szerencsés, Jago kiveri szeméből az álmot. A nyíltszívű mór új világban ébred, ahol minden és minden ki más, mint aminek látszik. Az erénynek, őszinteségnek itt már nincs helye. Ha Desdemona ártatlan is, a világ megcsalta Othellót, Jago ebben nem hazudott. Igazsága halálos, nem praktikái. Kenneth Branagh „becsületes Jagója” ezért hitelesebb, mint Welles filmjében MacLiammoir intrikusa, akiből csak úgy süt a kisstílű gonoszság. Elmennünk az új Othellóra leginkább ezért a kerekképű Jagóért érdemes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=243