KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/december
TINTIN
• Bayer Antal: Ideáll egy belga Tintin képregények
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: Apa, Fiú, Szentlélek Mundruczó színháza
NEKROLÓG
• Orosdy Dániel: Andrew Laszlo 1926–2011
HERSKÓ
• Muhi Klára: Prospero odavan Herskó János
• Mitrovits Miklós: „Nem akartam rossz kompromisszumot kötni” Beszélgetés Herskó Janossal
MADÁCH/JANKOVICS
• Hirsch Tibor: Emberrajz Az ember tragédiája
• Schubert Gusztáv: Ádám a vérzivatarban Madách és Jankovics
DR. GONZO
• Géczi Zoltán: Hunter kontra Hollywood Hunter S. Thompson-adaptációk
• Varró Attila: A kis Gatsby Rumnapló
TARSEM SINGH
• Baski Sándor: Barokkos képzelet Tarsem Singh
• Megyeri Dániel: A nyúlon túl Tarsem Singh videóklipjei
TINTIN
• Hlavaty Tamás: Az igazi ifjú Indiana Jones Tintin kalandjai
FILMEMLÉKEZET
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 1. rész
• Takács Ferenc: Az ördög cimborája Gabriel Pascal
ÖKOFILMEK
• Gerdelics Miklós: Digitális Gaia Ökológiai videójátékok
• Barotányi Zoltán: A világ nélkülünk Élet az ember után
MOZIPEST
• Palotai János: Várostérkép Új Budapest kortárs filmen
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Kibervitézek Hacktion
FESZTIVÁL
• Babiczky László: A tudás-alapú mozi Szolnok
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Lépésirány Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Férfibú Mordecai Richler: Így látta Barney
• Vajda Judit: Férfibú Mordecai Richler: Így látta Barney
• Roboz Gábor: A fősodor verziója Richard J. Lewis: Barney és a nők
KRITIKA
• Pintér Judit: Vatikáni vakáció Van pápánk!
MOZI
• Margitházi Beja: Elena
• Roboz Gábor: Szent György megöli a sárkányt
• Kolozsi László: Almanya, a török paradicsom
• Forgács Nóra Kinga: Az én Amerikám
• Sepsi László: Lopott idő
• Nevelős Zoltán: Válogatott gyilkosok
• Lovas Anna: Csizmás, a kandúr
• Fekete Tamás: Karácsony Artúr
DVD
• Sepsi László: Idegen arcok
DROGFILMEK
• Czirják Pál: Szerelmi álmok (Liszt)
DVD
• Nagy V. Gergő: Hétpróbás gazemberek
• Tosoki Gyula: Nem írnek való vidék
• Pápai Zsolt: Morituri
• Varga Zoltán: Torrente 4. – Halálos válság
• Bata Norbert: Batman: A kezdet kezdete
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Új raj

A szent szarvas meggyilkolása

Trójai faló

Varró Attila

Lanthimos szimbolikája most is talányos, de nem katartikus.

 

A szent szarvas meggyilkolása – foglalja össze címével Yorgos Lanthimos újabb brit filmjét, sokadik állatmetaforájához egy iskolai dolgozattal gondosan kontextust is illesztve a görög mitológiából. De melyiké? – kérdezhetné joggal a néző, attól függően, hogy Agamemnon meséjét veszi alapul, aki Artemisz szent állatának levadászása miatt imádott leánya feláldozására kényszerül vagy az Iphigenia Auliszban Euripidész-tragédiájának zárlatát, ahol ugyanez az Artemisz utolsó pillanatban egy szarvasra cseréli a feláldozott leányt. Első esetben a „pszicho-thriller” csalóka címkéjével multiplex-barátnak feltüntetett film főhőse egy nagyhatalmú sebész-apa, akit egy részeg műhiba miatt elárvult kamaszfiú kényszerít rejtélyes átokkal saját családja egyik tagjának megölésére: egy művészfilmes bosszútörténet pereg a vásznon, eszkalálódó erőszakkal és vészesen ketyegő határidő-dramaturgiával. Második esetben egy fesztiválkedvenc rendező újabb szerzői szürreáliájában egy tini-hősnő keresi helyét saját családja (szülői szeretet) és az átkot rájuk bocsátó ifjú antagonista (első szerelem) érzelmi ütközőzónájában: művészfilmes berkekben népszerű coming-of-age sztori a központ, egyben egy súlyos ógörög leány-dráma modernizált változata, amelynek alapkérdése az érzelmi kapcsolatok őszintesége a családtagok között. Két különböző szarvas, két különböző film – a kérdés, hogy melyik szenved ki a játékidő végére: vajon egy thriller-történet ürügyén hiteles és megrázó emberi dráma élményével távozhat a néző vagy egy divatos társadalomkritikai mázzal leöntött izgalmas erőszaktörténet próbálja megnyeri magának a mind erőteljesebb hatásokhoz szokott artmozi-közönséget.

Lanthimos alkotása mindkét lehetőség elől kitér: ugyanakkor még erős jóindulattal sem nevezhető hipnotikus erejű, elliptikus filmcsodának, amely úgy szippantja magába a tanácstalan befogadót, akár a (szintén a „csodatévő idegen a családban” toposzával élő) Teoréma – főként mivel a mára elcsépelt, kubricki geometriájú látványvilág és a Bresson modelljeit sikertelenül utánozni próbáló minimalista színészi játék (ezúttal álomgyári sztárok marionett-bábjaival előadva) képtelen olyasfajta szuggesztív atmoszférájú világot teremteni a mese köré, amely saját, belső logikával pótolná a nézői elvárásokét (miként A homár disztópiája esetében). A műfaj és művészet határán ingadozó opusz már félúton két szék között végzi. Rejtélynarratíváját a szülők inadekvát viselkedése hatástalanítja, akik vagy passzívan vagy bosszantóan ostobán állnak a problémához (lásd a teljesen értelmetlen kínzás-jelenetet), mintha csak előre tudnák, hogy ennek az átoknak sem racionális magyarázata, sem bármilyen lehetséges ellenszere nem létezik. Innentől feszültséget sincs miért érezni az egyre súlyosbodó helyzet miatt: akár egy kórházi műtő duplafalú üvegablaka mögül néznék a kegyetlen eseményeket és tehetetlen áldozatokat. Hasonlóan az Éjszakai ragadozók, a Funny Games vagy a Négyzet példáihoz, inkább egyfajta jól megérdemelt bűntető hadjárat zajlik, amely során primitív vademberi indulatok törik szilánkokra a művelt, gazdag nagypolgárság illúzióvilágát, mindennemű nézői együttérzéstől kartávolságon kívül tartva – már csak egy elidegenítően steril modern művészeti galéria hiányzik a képből.

Lanthimos antropológiai távolságtartása a személyes drámát sem igyekszik konfliktusokkal, netán jellemekkel mélyíteni: alig pár percet pazarol arra a nem épp triviális családfői dilemmára, hogy vajon kit válasszon szerettei közül (míg Euripidész Agamemnonjánál komoly erkölcsi döntést jelent az áldozat végrehajtása, itt a hős végül egy inkább nevetséges, mint szívszorító orosz rulettre bízza a választást); a lány felkínálkozása családja megbüntetőjének puszta túlélési kísérletté silányul elkenve a korábban felvázolt szerelmi konfliktust; a férj és feleség közötti elhidegülésből pedig nem kapunk mást egy bizarr szexuális aktus ismétlődő metaforájánál és Nicole Kidman egyre szoborszerűbb arcánál. A szent szarvas meggyilkolása precízen illeszkedik a kortárs művészfilm rideg indulatú társadalomkritikus trendjébe (Seidltől Östlundig), biztos kézzel adagolt polgárpukkasztás és fensőbbséges ítélkezés lélektelen mechanizmusa – nem az ógörög tragédia emberi áldozatvállalásról, egyetemes morális kérdésekről tanúskodó szent szarvasa, inkább csak trójai faló, amelynek újgörög alkotója egy rangos kulturális termék dekoratív álcájában csempészi mozikba a kíméletlen emberundort.

 

A SZENT SZARVAS MEGGYILKOLÁSA (Killing of a Sacred Deer) – brit-ír, 2017. Rendezte: Yorgos Lanthimos. Írta: Efthymis Filippou. Kép: Thimios Bakatakis. Szereplők: Colin Farrell (Steven), Barry Keoghan (Martin), Nicole Kidman (Anna), Raffey Cassidy (Kim), Sunny Suljic (Bob). Gyártó: Film4 / Hanway Films / Element Pictures. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 121 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 25-26. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13502