Magyar MűhelyBeszélgetés Orosz Dénessel„Kitanulni a zsánerfilmeket”Huber Zoltán
A Poligamyban a vágy titokzatos tárgya
volt bizonytalan, a Coming out-ban a
nemi identitás, a humor maradt.
Sok
romantikus komédiát nézel?
Nem
annyira. Talán azért van így, mert boldog párkapcsolatban élek. Nyilván erősen hangulatfüggő,
hogy épp mit nézek, de mostanában más típusú filmekre van igényem.
Alkotóként
mégis ez a műfaj vonz…
Nem
specifikusan a romantikus komédiák, inkább a vígjátékok. Mivel elsősorban a
kapcsolatok, az emberek között kialakuló valódi viszonyok érdekelnek, nyilván
az érzelmesebb vonulat – ha úgy tetszik, a romantikus vígjáték – keretei között
maradok. Egyáltalán nem keresem ezt a műfajt, nem akarok mindenképpen ilyeneket
forgatni. Inkább az van, hogy az engem megragadó történetek ebbe a zsánerbe
tartoznak. Egy harsányabb, jóval szélsőségesebb vígjáték nem hoz annyira lázba.
A
különböző műfajokban nagyjából egyenlő arányban készülnek remekművek, átlagos
vagy gyenge alkotások. Összevetve más filmtípusokkal a romkomok reputációja mégis
mintha alacsonyabb lenne, különösen itthon. Szerinted mi lehet ennek az oka?
Talán
van valami abban, amit mondasz. Az elmúlt néhány évben csak igen kevés, valóban
kiemelkedő romantikus komédia született. Hiába azonban a sok feledhető,
középszerű alkotás, a nézők még mindig szívesen beülnek ezekre a filmekre.
Spielbergék annak idején jó érzékkel találtak rá a tinédzser közönségre. Az
elmúlt években a fiatal nők váltak fontos és erős célcsoporttá.
A
magyar romkomok is szép nézőszámokat hoztak…
Ez azért
relatív. Bár néha kimondottan nehéz meghúzni a határvonalakat, általánosságban
elmondható, hogy magyar filmben elsősorban a vígjátékokat szereti a közönség.
Kivételek persze vannak, ilyen például a Kontroll,
ami műfaji hibrid volt.
Előző
munkáid, a Melletted és a Poligamy is egy hosszú kapcsolat fordulópontjáról,
a felelősségvállalás és a megállapodás nehézségeiről meséltek, melyek nyilván
személyesen is érintettek. Cselekménye alapján a Coming Out egészen más
történetnek tűnik. A saját nemi identitásában elbizonytalanodó homoszexuális
főhős egy igen sajátos élethelyzet komikus kifordítása. Mi fogott meg ebben a
sztoriban?
Természetesen
ennek a filmnek is vannak személyes vonatkozásai. Bár én magam hetero vagyok, sok
meleg barátom van. Úgy vélem, mindenki legyen az, aki. A Coming Out azonban nemcsak erről szól, inkább azt mutatja be, milyen
is az, amikor valaki mindenhonnan kilóg. Az alapszituáció nyilván nagyon humoros
és számtalan lehetőséget rejt magában, de ha önmagában csak komikus lett volna,
biztosan nem kelti fel az érdeklődésémet. Ha egy ötlet képtelen érzelmileg is
megérinteni, akkor saját filmként nem fogok foglalkozni vele. Ennek a
történetnek a középpontjában egy olyan karakter áll, aki boldog a közegében,
örül, hogy elfogadják, azonban olyan változásokat tapasztal magán, amikről
tudja, hogy miattuk hamarosan már nem lesz otthon ebben a közösségben. Ez az
érzés engem is végigkísért eddigi életem során, itt tehát a személyes
érintettség. Talán ezért is kedvelem az olyanok társaságát, akik valamiért
szintén mások – akár bőrszín, vallás, nemi identitás vagy bármi egyéb
tekintetében. A másság számomra amúgy is egyenlő a sokféleséggel, a sokféleség
pedig szuper!
A
másság pontos ábrázolása komoly adóssága a magyar közönségfilmnek. Ezek szerint
tudatosan választottál provokatívabb, kényesebb témát?
A
magyar zsánerfilmnek nem azzal kellene foglalkoznia, hogyan csinálják ezt a
dolgot Amerikában. Fontosabb ennél, miként lehet bizonyos zsánerkeretek között
olyan témákat érinteni, amelyek itt lógnak a levegőben, és igenis van
társadalmi jelentőségük. A másság kérdése Magyarországon egyértelműen jelen
van, mégse nagyon beszélnek róla az alkotók. Arra gondoltam, mindenképpen
érdemes erről filmet forgatni, de nem úgy, hogy egy mesevilágot építünk köré. A
Poligamy esetében, ami alapvetően egy
belső utazásról szólt, még belefért a kissé szépítő csomagolás. A Coming Out készítésekor azonban hangsúlyosan
törekedtünk arra, hogy ez egy mai, hiteles történet legyen – persze a szokatlan
alapötlet szabta törvényeken belül. Elképzeltük, milyen lenne, ha egy népszerű
sztár felvállallná a homoszexualitását – ilyen itthon a valóságban ugye ritkán
fordul elő. A film mégsem úgy született, hogy tudatosan erre készültem, vagy a
melegekről akartam forgatni. Nagyon megtetszett az ötlet, személyesen is
megérintett, ezért elkezdtem kibontani. Bergman mondta, hogy a forgatókönyvírás
olyan, mintha bemennél egy szobába, ahol van egy ajtó. Azt kinyitva egy újabb
ajtóval találod szembe magad, majd mögötte egy másikkal és így tovább. Ez a
sztori is így alakult ki. Menet közben jöttem rá, hogy ez a téma nemcsak érdekes,
de hihetetlenül fontos is.
Olyannyira,
hogy a politikai közbeszédben egyre nagyobb hisztéria alakult ki körülötte. Nem
félsz, hogy ez a film fogadtatását is befolyásolja?
Ha
csak olyan témákhoz mernénk hozzányúlni, melyek minden szempontból
biztonságosak, soha nem történne semmi előrelépés. Lehet nagyon cuki, aranyos
filmeket csinálni, nincs ezekkel semmi baj, mégis úgy gondolom, igenis vállalni
kell a komolyabb kihívásokat. Biztos vagyok benne egyébként, hogy a közönséget
érdekli a téma, főleg vígjátéki formában. Ha nevetni tudnak a történeten, akkor
talán könnyebben feldolgozható számukra egy majdhogynem tabunak számító dolog.
Az
efféle komédiák egyik nagy veszélye, hogy nagyon sztereotip módon ábrázolják a
melegeket.
Ügyeltünk
arra, hogy ezt elkerüljük. Ahogy a való életben, úgy a Coming out-ban is találkozhatunk egy-két harsányabb figurával, ám a
filmbeli meleg baráti kör tagjainak a legtöbbje pont olyan, mint bármelyikünk.
Ez a fajta visszafogottság rendkívül fontos volt, különösen Csányi Sanyi
karakterének a kialakításakor.
A
komédia látszólag könnyednek tűnhet, mégis kifejezetten nehéz műfaj, komoly
szabályokkal…
Ezzel
egyetértek, ugyanakkor azt is látom, hogy a műfaji film akkor válik lélektelen másolattá,
ha pusztán a szabályok kritikátlan követésére szorítkozik. Ez persze nem
jelenti azt, hogy nem néztem meg, nem elemeztem ki más vígjátékokat, de ezeket a
tapasztalatokat csupán támpontoknak tekintettem, amiktől bátran el lehetett, és
el is kellett térni. A zsánerfilm itthon még gyerekcipőben jár, meg kell
tanulnunk ugyanis a saját történeteinket populáris formában, de nem
közönségesen elmesélni. Óriási a különbség aközött a hozzáállás között, hogy
egy poén bármilyen lehet – akár olcsó, alpári, elsőkörös – a lényeg, hogy jó
hangosan nevessen rajta a publikum, és aközött, hogy a humornak is léteznek
árnyalatai, és a közönség érett annyira, hogy ezt értékelni tudja. Nézd meg a
cseheket, nem véletlenül virágzik a filmgyártásuk, náluk a legnézettebb alkotás
mindig cseh. Amikor itthon elkezdtek újra közönségfilmeket készíteni, mindenhol
kisuvickolt lakásbelsőket, szép helyszíneket lehetett látni, mert Amerikában ez
így volt szokás. Hozzáteszem, már ott sem így szokás, de mindegy. Rá kell
jönnünk, hogy saját kulisszáink között, a málló vakolatú házfalak tövében, a
múltunkat felhasználva is lehet komikus, romantikus, mégis érvényes
történeteket mesélni. Ehhez persze szembenézés és nagy adag humorérzék kell.
Egy szolgai utánzatot is lehet szépen, gusztán csinálni, csak nem megyünk vele
sokra. Fontos, hogy kőkeményen rólunk szóljanak a történetek.
Szerinted
jogos műfaji- és szerzői filmek mentén felosztani az alkotásokat?
Nem
magával a felosztással van a gond, nyilván a zsánerfilmben is van szerzőiség,
illetve fordítva. Ez az egész valahogy csak Magyarországon ennyire problémás.
Talán mindez a történelmünkből fakad, hisz a műfaji filmeket sokáig lenézték. Néhányan
egyenesen azt állítják, mi magyarok csak a szerzői filmben vagyunk jók, a
zsánerekhez azonban egész egyszerűen nem értünk. Ezzel nem értek egyet. Inkább arról
van szó szerintem, hogy itthon a különböző gazdasági, politikai korszakok
erőteljesen meghatározták, hogy milyen típusú filmek jöjjenek létre.
A
harmincas években például iszonyú jó zsánerfilmek készültek itthon…
Gondolj
bele, a századelőn a körúti színházaknak óriási szükségük volt olyan magyar
darabokra, amik becsábították a közönséget. Molnár Ferenc, Heltai Jenő és a
többiek szorgalmasan tanulmányozták a divatos francia bohózatokat, vígjátékírói
fogásokat. Ők innen tanulták a műfajt. Többek között az így elsajátított
szakmaiságnak köszönhetően készülhettek el a harmincas évek örökzöld sikerfilmjei.
A világégés után minden megváltozott. Fel kellett dolgozni a világháborút. A
diktatúra évei alatt más témák felé fordultak az írók. A rendszerről csak
burkoltan lehetett véleményt formálni. Ebben nagyon jók voltunk, ráadásul a külföldi
fesztiválok is vevők voltak erre a rejtjeles művészetre. Ez a vonal fejlődött,
miközben a másik, a zsáner elsorvadt. Most ismét igény mutatkozik a
közönségfilmre.
Ha
kijön egy új magyar közönségfilm, sokan automatikusan a hollywoodi
versenytársakhoz mérik. Nem problémás ez?
Ha
zsánerfilmet teszel le az asztalra, igenis fel kell vállnanod az efféle
összevetéseket. Az elmúlt években több izgalmas magyar alkotás született, de a
nyilvánvaló tehetség ellenére még egyik sem volt abszolút hibátlan. Ezt most
újra kell tanulnunk, ami nyilván időbe telik majd.
Korábban
kritikusként is dolgoztál. Szerepet játszik ez abban, hogy inkább a közönség
felől közelítesz a filmezéshez?
Nem,
mivel én mindig is filmkészítőként tekintettem magamra. Imádom a szerzői
mozikat, de a zsánerfilm valahogy mindig jobban vonzott. Ez természetesen nem
jelenti azt, hogy akkor én most csak zsánerekben gondolkodom.
Követed
a kritikákat?
Persze!
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. A különböző visszajelzéseket fontosnak tartom,
különösen egy első film esetében. El kell gondolkodom, mi az, amiben igazuk van
és mi az, amiben nem. Elemeznem kell, hogy mit kell még tanulnom. Persze nem az
agyatlan kommentekre gondolok.
Zsinórban
ez lesz a harmadik komédiád, nem félsz, hogy beskatulyáznak?
Biztosan
fogok más műfajokban is forgatni, de számomra a komédia egy elképesztően
gazdag, felfedezendő műfaj, amit akár egy életen keresztül szenvedélyesen lehet
csinálni – Billy Wilder vagy Ernst Lubitsch például egész jól elvolt vele. A
vígjáték passzol a habitusomhoz, a világlátásomhoz. Olyan történeteket
szeretnék mesélni, amik okosan viccesek.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 2 átlag: 7 |
 |
|
