KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/október
A GYILKOS LELKE
• Mezei Sarolta: „Akarsz-e játszani halált?” [RÉSZLET] A slasher pszichológiája
NEKROLÓG
• Gazdag Gyula: Romvári József 1926–1911
MALICK
• Varga Dénes: A felperzselt Éden Terrence Malick: táj és természet
• Hubai Gergely: Mozart, Wagner, Zimmer Malick filmzenéi
IZLAND
• Tornai Szabolcs: Retrómorál Baltasar Kormákur
• Géczi Zoltán: Észak-déli átjáró Lélegezz!
• Pintér Judit Nóra: Sorsvesztők Izlandi vérvonal
A GYILKOS LELKE
• Szabó Ádám: Hideg, sötét csendben Bérgyilkosballadák
• Varró Attila: Öreg gyilkos Harry Brown
APOKALIPSZIS ÉS MELANKÓLIA
• Pintér Judit Nóra: A magányos bolygó Melankólia
• Baski Sándor: Az apokalipszis melankóliája Határhelyzetek
VALÓSÁGMÁSOLATOK
• Jankovics Márton: Megkettőzve Hasonmás-filmek
• Király Hajnal: A hely szelleme Utazások Itáliába
HATÁRSÁV
• K. Horváth Zsolt: Dada és humor A.E. Bizottság: Jégkrémbalett
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Az informáltság illúziója Gazdasági hírek
FILMHÉT
• Buglya Zsófia: Globálkolorit Osztrák Filmhét
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Ford Scorpio James Sallis: Drive
• Sepsi László: Amerikai kelepce Nicolas Winding Refn: Drive – Gázt!
KRITIKA
• Vajda Judit: Négy évszak meséi Mike Leigh: Még egy év
• Kovács Kata: Hideg sör, gyönyörű lányok Sofia Coppola: Made in Hollywood
• Gorácz Anikó: Iskolapéldák Iskolák és rendszerek
• Palotai János: Művészettörténet-írás kamerával A Nyolcak nyomában; Átrajzolt film
• Pápai Zsolt: Fertelmes felvilág A vizsga
MOZI
• Zalán Márk: Egy fehér, fehér világ
• Nevelős Zoltán: Animal Kingdom
• Alföldi Nóra: Őrült, dilis, szerelem
• Pápai Zsolt: Submarine
• Baski Sándor: Pótpasi
• Forgács Nóra Kinga: Angèle és Tony
• Roboz Gábor: Néma csönd
• Varga Zoltán: Végső állomás 5 – 3D
• Sepsi László: Végső állomás 5 – 3D
• Szabó Noémi: Jane Eyre
• Kovács Marcell: Cápák éjszakája 3D
• Tüske Zsuzsanna: Colombiana
• Varró Attila: Fertőzés
• Vajda Judit: A guardista
• Sepsi László: Johnny English újratöltve
DVD
• Varga Zoltán: Szex a neten
• Pápai Zsolt: Közös titkunk
• Sepsi László: Pokolba az élettel

• Vincze Árpád: Kutyahideg
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az utolsó éjjel

Kint is vagyok, bent is vagyok

Köves Gábor

Brooklyn, Queens és Bronx után Manhattan-re is leszáll az éj. Spike Lee kedvenc nagyvárosa és a melodráma dzsungelében.

 

A közmegegyezés, miszerint kutya és gyerek filmen biztos nyerő, bátran kiegészíthető azokkal a történetekkel, melyek a katonai bevetés, az érettségi utáni fészekelhagyás, a világvége, vagy – mint filmünkben is – a börtönbe vonulás napjának előestéjét térképezik fel. Kis túlzással akár egy komplett al-műfajról, a melodráma leágazásáról is beszélhetünk, melyhez már csak a frappáns megjelölés hiányzik, hogy kedvünkre példálózhassunk vele. Spike Lee mindeddig sikerrel játszotta ki a hollywoodi szisztémát. Filmjei, amelyeket szinte kivétel nélkül a stúdiók pénzén készített, minduntalan túlmutattak választott műfajukon. Bent is vagyok-kint is vagyok – forgasson vígjátékot (Suliláz), kemény krimit (Nepperek), történelmi tablót (Malcolm X), Lee sosem szalasztotta el, hogy megszólítsa, s ha kell, felszólítsa közönségét. Az utolsó éjjel tetszetős film. Stílusában és témájában jellegzetes Spike Lee-darab. Csak ritkán és óvatosan szólal meg benne az aktivista. Hogy Lee hangjára mennyire szükség van, csak most derült ki, hogy alig hallani.

Monty Brogan (Edward Norton), a jobb sorsra érdemes felső-középosztálybeli drogdíler utolsó órái peregnek: a bűnbánó fickó bebarangolja kedvenc metropoliszát, még egyszer utoljára megsétáltatja a kutyát, körmére néz a barátnőnek, rendezi maffiakapcsolatait és elbúcsúzik gyerekkori pajtásaitól. Hét évre ítélték, másnap kell bevonulnia a sittre. Túlélésre semmi esélye.

Az utolsó éjszaka Lee újabb mélyfúrása New York turista szemek elől rejtett beltenyészetébe, melynek feltérképezésén lassan két évtizede, szakadatlan kitartással dolgozik. Brooklyn, Queens és Bronx színesbőrűek, olaszok, portorikóiak, koreaiak, és még ki tudja hány náció által lakott gettóit az ő filmjeiből ismerjük. Lee képes közös nevezőre hozni a szórakoztatóipar és saját lelkiismerete követelményeit. Úgy lett az ún. fekete filmek élharcosa, kisebbfajta intézménye és a gondozásra szoruló tehetségek felkarolója, hogy nem határolódott el a mainstream mozitól. A szerzői filmek és a kommersz határvidékén hasított ki egy szegletet magának, ahol kedvére gazdálkodhat. Műhelyéből hol sitcom-ízű szociográfiák, hol szociografikus sitcomok kerülnek ki.

Az utolsó éjszaka Monty és Manhattan története. Az ártatlanságát vesztett város, testében a World Trade Center helyén tátongó holdbéli kráterképződménnyel, megkerülhetetlen szereplője Lee filmjének, aki a játékfilmesek közül elsőként szerepelteti a tragédia helyszínét, és a túlélők démonjait: a haragét, a félelemét és az elfojtott kétségbeesését. A bukott drogdíler és a megszentségtelenített város: a párhuzam a film alapjául szolgáló regény (David Benioff: The 25th Hour) lapjain még nem létezett, Bin-Laden hiányzik a mellékhelység mosdótükrében önmagával szembenéző Monty kétségbeesetten gyalázkodó monológjából.

A történelem ez egyszer Lee kezére játszott, a World Trade Center tragédiája hitelesíti a melodrámát. Mert kétségtelen: Benioff regénye melodrámai alapanyagra íródott. Bár a fiatal író egy tudósító határozottságával fest erős hangulatképeket a városról, főszereplőinek drámája – akármennyire is igyekszik palástolni – klisé. A New Yorki filmes panoptikum gyakran előhúzott figuráinak szokvány sztorija.

Lee filmjében maga a város a legizgalmasabb, New York, melynek hangulatos sugárútjain ettől fogva Meg Ryan és Tom Hanks sem korzózhat úgy végig, mintha 2000. szeptember 11.-én semmi sem történt volna.

Lee filmje annyiban mindenképpen figyelemreméltó alkotás, amennyiben az első olyan minden ízében hollywoodi mozgókép, amely elismeri ezt a tényt, és ezáltal egy új időszámítás nyitányát jelenti.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/06 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2355