KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/október
A GYILKOS LELKE
• Mezei Sarolta: „Akarsz-e játszani halált?” [RÉSZLET] A slasher pszichológiája
NEKROLÓG
• Gazdag Gyula: Romvári József 1926–1911
MALICK
• Varga Dénes: A felperzselt Éden Terrence Malick: táj és természet
• Hubai Gergely: Mozart, Wagner, Zimmer Malick filmzenéi
IZLAND
• Tornai Szabolcs: Retrómorál Baltasar Kormákur
• Géczi Zoltán: Észak-déli átjáró Lélegezz!
• Pintér Judit Nóra: Sorsvesztők Izlandi vérvonal
A GYILKOS LELKE
• Szabó Ádám: Hideg, sötét csendben Bérgyilkosballadák
• Varró Attila: Öreg gyilkos Harry Brown
APOKALIPSZIS ÉS MELANKÓLIA
• Pintér Judit Nóra: A magányos bolygó Melankólia
• Baski Sándor: Az apokalipszis melankóliája Határhelyzetek
VALÓSÁGMÁSOLATOK
• Jankovics Márton: Megkettőzve Hasonmás-filmek
• Király Hajnal: A hely szelleme Utazások Itáliába
HATÁRSÁV
• K. Horváth Zsolt: Dada és humor A.E. Bizottság: Jégkrémbalett
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Az informáltság illúziója Gazdasági hírek
FILMHÉT
• Buglya Zsófia: Globálkolorit Osztrák Filmhét
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Ford Scorpio James Sallis: Drive
• Sepsi László: Amerikai kelepce Nicolas Winding Refn: Drive – Gázt!
KRITIKA
• Vajda Judit: Négy évszak meséi Mike Leigh: Még egy év
• Kovács Kata: Hideg sör, gyönyörű lányok Sofia Coppola: Made in Hollywood
• Gorácz Anikó: Iskolapéldák Iskolák és rendszerek
• Palotai János: Művészettörténet-írás kamerával A Nyolcak nyomában; Átrajzolt film
• Pápai Zsolt: Fertelmes felvilág A vizsga
MOZI
• Zalán Márk: Egy fehér, fehér világ
• Nevelős Zoltán: Animal Kingdom
• Alföldi Nóra: Őrült, dilis, szerelem
• Pápai Zsolt: Submarine
• Baski Sándor: Pótpasi
• Forgács Nóra Kinga: Angèle és Tony
• Roboz Gábor: Néma csönd
• Varga Zoltán: Végső állomás 5 – 3D
• Sepsi László: Végső állomás 5 – 3D
• Szabó Noémi: Jane Eyre
• Kovács Marcell: Cápák éjszakája 3D
• Tüske Zsuzsanna: Colombiana
• Varró Attila: Fertőzés
• Vajda Judit: A guardista
• Sepsi László: Johnny English újratöltve
DVD
• Varga Zoltán: Szex a neten
• Pápai Zsolt: Közös titkunk
• Sepsi László: Pokolba az élettel

• Vincze Árpád: Kutyahideg
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Fehér éjszakák

Vesszőből font emberek

Huber Zoltán

Az Örökség író-rendezője a kulturális szakadék mélységeibe taszít.

 

A horror friss reneszánsza a kollektív rossz közérzet csalhatatlan fokmérője. Bár a mostani vonulat feltérképezése és címkézése még folyik, az már most pontosan látszik, hogy a stílusos ijesztgetésen túllépve néhány alkotónak sikerül ráéreznie a közönség artikulálatlan szorongásaira. Míg az új trend legnagyobb szerzősztárja, Jordan Peele az identitás égetően aktuális kérdéseit boncolgatja, az Örökséggel berobbant Ari Aster a családi kapcsolatok útvesztőjéből indul ki. Második filmje, a Fehér éjszakák izgalmas műfaji játékként, éjfekete komédiaként, szürreális kapcsolati drámaként és vitriolos politikai kommentárként is nézhető.

Maga az alaptörténet már-már ironikusan egyszerű. Egy csapat amerikai egyetemista, köztük egy szüleit és testvérét gyászoló lány egy távoli svéd faluba látogat, hogy részt vegyenek a zárt közösség hagyományos nyári fesztiválján. Aster ezúttal is néhány markáns horror-panelből építkezik és rendkívül takarékosan csepegteti az infókat, szándékosan provokálva a néző türelmét. Hiába tudjuk, hogy a falucska lakói korántsem egyszerű hagyományőrzők és a pogány szertartások sem ártatlan néprajzi előadások, a fokozatosan feltáruló igazság igen felkavaró. Akár láttuk a megidézett műfaji klasszikusokat, akár nem.

Az író-rendező a normalitás vékony határán egyensúlyozva végig kényelmetlen bizonytalanságban tart minket. Az egyre szaporodó baljós jelek és nyomok önmagukban nem túlságosan kirívóak, hisz egy másik kultúra részei. A falakra festett furcsa ábrák, a bizarr táncok és dalok, a meghökkentő ruhák és szokások pont annyira különösek, mint bármelyik számunkra idegen közösség hagyományai. A néző maga is úgy jár, mint az angolszász szereplők, azaz kívülállóként próbálja dekódolni a látottak mélyebb jelentéseit. A képlékeny fogódzók és önkéntelenül használt merev értelmezési keretek azonban könnyedén tévútra vihetnek, amit a film rendkívül morbid humora is vastagon aláhúz.

Aster leheletfinoman rajzolja el a különféle rítusokat és így a liberalizmus egyik központi dilemmájával szembesít. Hőseink nyitottak és műveltek, ám végül a legszörnyűbb eseményeket is a kulturális különbségek törvényszerű létezésével magyarázzák. A néző előbb-utóbb rádöbben, hogy velük ellentétben kénytelen feladni a kívülálló antropológus kíváncsi nézőpontját. A Fehér éjszakák egyik nagy kérdése, hogy pontosan mikor kellene megtörténnie mindennek. Vajon meddig tolerálható egy veszélyes tradíció és hol húzódnak a zárt közösségek és szekták közötti határok?

A film nemcsak jótékonyan nyitva hagyja a fentieket, de a főszereplő személyes drámájával tovább is lép a kínálkozó társadalmi áthallásokon. Aster mélyebben csak a hősnő előtörténetét tárja fel előttünk és az ő személyével tartja egyben az eseményeket. A főcím előtti rövid felvezetésben nemcsak a nő borzalmas családi tragédiáját mutatja meg, de a lappangó párkapcsolati problémáit is pontosan felvázolja. A Fehér éjszakák ennyiben a másiktól való elszakadás és a társas függőség ellentmondásait is felvillantja, ami egy újabb kapcsolódó réteggel gazdagítja a történetet. Florence Pugh egyszerre formálja esendőnek és határozottnak a figurát, ami tökéletesen passzol a filmet átható izgalmas kettősségekhez.

Az Örökség vérfagyasztó családi tragédiájával ellentétben a Fehér éjszakák nem a torkot szorítja össze, hanem ütemesen és kitartóan fricskázza a nézőt. Aster a menetrendszerű rémisztgetés helyett a szorongásunkat táplálja és pontosan tudja, a hideg precizitás a hirtelen elszabaduló erőknél is félelmetesebb lehet. Külön bravúr, hogy a film szinte végig nyílt térben, szikrázó napsütésben játszódik, mégis hátborzongató. Hiába a kellemes északi fények, a színes virágok és a kedves mosolyok, a szereplőkkel együtt száguldunk a szakadék felé. Végig érezzük, hogy a tragédia elkerülhetetlen, a történetek rideg kíméletlensége mégis sokkoló. Akár tetszik, akár nem, a helyzet sajnos rémisztően ismerős.

 

FEHÉR ÉJSZAKÁK (Midsommar) – amerikai, 2019. Rendezte és írta: Ari Aster. Kép: Pawel Pogorzelski. Zene: The Haxan Cloak. Szereplők: Florence Pugh (Dani), Jack Reynor (Christian), William Jackson Harper (Josh), Will Poulter (Mark), Vilhelm Blomgren (Pelle). Gyártó: Square Peg / B-Reel Films. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 147 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/08 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14221