Nemrég jelent meg
Huszárik Zoltán Szindbád-filmje újabb DVD-kiadásban. Ám ez csak a jéghegy
csúcsa; több mint húsz film készült Krúdy műveiből az elmúlt fél évszázad
során.
Valamirevaló
játékfilm-történeti kurzuson Huszárik alkotása kötelező „olvasmány”. Kíváncsian
hallgatom vizsgázó huszonéves diákomat, mi jött át számára a negyvenéves,
úgymond legszebb férfikorában járó mozi-átdolgozásból. Már vagy öt perce a
velőscsont-ebédről beszél; gyorsítanám a mondókáját, mire kiderül, csak ezt
látta belőle. Hogy hol? Hát a YouTube-on. Magamba roskadok: ennyi marad fenn az
utókornak egy zseniális író és egy nagytehetségű rendező kultuszfilmjéből?
Szindbád még a moziját is elveszítette a Szent István körúton, miért a névadó
mozgókép élné túl a filmművészet bűnbeesését?
Persze nem ilyen rossz
az összkép. A mellékelt táblázatban húszegynéhány átdolgozás sorakozik műfaji
bőségben, a zenés játéktól az animációig. Tisztes tévéiparosok és
klasszicizálódott (élő és holt) rendezőnagyságok (Makk Károlytól Erdély
Miklósig) vállalkoztak, hogy felmutassanak valamit az írói életműből.
Mikszáthtól Móriczig hány remekírónk örvendezne túlvilági felhőiken csücsülve,
ha csak egy olyan ajándékot kaptak volna, mint a Szindbád! Huszárikék – a többes szám indoklása később – nyitották rá
nemcsak a mozi-csinálók, hanem a kiadók és az olvasók szemét is annak az
irodalmi kincsesbányának a gazdájára, akit a 20. század során különféle
politikai kurzusok igyekeztek elhallgatni, jelentéktelennek feltüntetni, olykor
meg lehazaárulózni. Az 1971-es mozi-premier sikerén okulva szinte kapkodtak a
rendezők a Krúdy-prózák után; élen járt ebben Horváth Z. Gergely, aki ambíció
dolgában már-már befogta Huszárikot – ha ez valamiféle verseny lett volna.
Megnyíltak a szerkesztőségek ajtói, ‘73-ban kiadták a Szindbád-összest, és ‘76-ban
új életmű-sorozata indult a megint, a harmadszor-negyedszer felfedezett
szerzőnek.
A Szindbád-film előtörténete külön sztori, olykor negatív
fordulatokkal, elegáns sértődésekkel, úriemberi hallgatással övezve. Huszárik
1967-ben adta be az akkori II. számú Stúdiónak a Szindbád szerelmei címen írt első változatot 169 gépelt A/4-es
oldalon. Ma már egy kezdő szcenarista is tudja, hogy ez a terjedelem körülbelül
másfélszerese egy átlagos hosszúságú filmnek. A tetejébe ez a verzió úgy
hatott, mint egy hangjáték. Láncra fűzött Krúdy-novellarészletek sorakoztak
benne. Okos dramaturg és előrelátó stúdióvezető legyen a talpán, aki erre azt
mondta volna, menjen. Zsugán Istvánnak nyilatkozta a szerző (azaz a szerzők),
hogy megalomániás, kusza és érthetetlen tervnek minősítették. Egy évre rá
megszületett az újabb könyv, még hosszabb változatban, de már egy másik stúdió
égisze alatt. 1968 forró nyarán, mikor párhuzamosan forgott a Fényes szelek meg Az egri csillagok, és a
magyar kiskatonákat nemcsak nagy tömegigényű játékfilmek forgatásán vették
igénybe, hanem legalább olyan statisztaszerepre kárhoztatva a Prágai Tavasz
leverésére irányítva – ráütötték az elfogadás pecsétjét a Szindbád tervére. 12,8 milliós előzetesen tervezett költségvetéssel
indulhattak, ami akkor majdnem három átlagos játékfilm pénzigényének felelt
meg.
Tóth János még talán ma
is fájó sebként őrzi, hogy nem ő fotografálta a Krúdy-filmet, a neve „csak”
dramaturgként szerepel a főcímen. Szintén Zsugán Istvánnak nyilatkozta: „minden
etikát nélkülöző, indokolatlan gesztussal kizártak a magam teremtette-álmodta
univerzumból”. Nagyjából hét évig (!) dolgoztak Huszárikkal a különböző
változatokon átment forgatókönyvön, a célba mégis Sára Sándor operatőr futott
be, s fotografálta – nem kevésbé zseniálisan – Latinovitsot és a nőket, Krúdy
álmát egy nem létező világról. Az 1990-ben megjelent Huszárik breviárium viszont Tornai
Józsefet tünteti fel forgatókönyvíróként, holott az ő neve sehol sem szerepel a
film főcímén. A költő-esszéista még meg is írta egy visszaemlékezésében (Leszálltam anyám öléből, Ister Kiadó, 2000), hogy ő vagdosta ki és
ragasztotta össze a kiválogatott és legépelt Krúdy-mondatokat.
A film dialóglistája
alapján visszakeresve tizenkilenc Szindbád-novella, másik négy elbeszélés és
három regény párbeszéddarabjai kerültek bele a végső, leforgatott változatba.
Mindvégig áhítat és már-már mágikus tisztelet koszorúzta a valóban különös –
állítom, hogy csak egyszer használható – módszerrel előállított filmet.
Magyarán: kultusz. Irodalmárok, tudósok, filmszakírók hajtották meg
zászlajukat, ám nem lehet tagadni, hogy a legendaképződésben nagy szerepe volt
a két Zoltán, a rendező és a címszereplő, korai és tragikus halálának.
Huszárik még a forgatás
előtt megfogalmazta véleményét hőséről. „Mit akar Szindbád? […] Elsősorban
élni, minden életközegben benne lenni – tájban, nőben, tárgyban, az ételek jó
ízében, kifakult borospoharak tükrében, temetők mohos keresztjében. Az
önalakítás sürgető igyekezete teremti meg tapasztalatainak tárházát, és állít
paradox módon csapdát is egyúttal az igyekvőnek. Élni siet, és túlhajtja az
érzést. Állandó hely- és helyzetváltoztatása a lélek helykeresése, a
megállapodás utáni vágy. Sajátos módon ezt a külön békét még a test sem képes
megélni. Nem hagy maga után semmi mást, csak a pillanat szétroncsolt
emlékműveit.” (Szindbád kalandja, Filmkultúra,
1971/1.) A filmrendező tanulmányszerű eszmefuttatásából kiderül, hogy túllátott
a mesén, a szövegek cselekményén, és a lényegest fürkészte ki az író
történetdarabkáiból. Szétbontotta, szétszálazta Szindbád élettöredékeit, hogy
filmje megújított nyelvtanának sehol sem létező szabályai szerint megteremtse a
mozgóképeken még nem létező szindbádi világot. Sikerült is neki.
Kell azért lennie még
valami másnak is benne, amiért szüntelen megújul az
érdeklődés, nem lanyhul
a művészi hatás. Történetek jönnek-mennek, feltűnnek és felejtődnek. Unjuk már
a blikkfangos sztorikat is – másnapra passzé a legújabb szenzáció. A
Szindbád-film azonban nem a történetével hat. A dramaturgiai irodalomban és a
filmgyártó gyakorlatban – még a sorozatok kapcsán is – állandósuló vita zajlik
a történet-elvű és a karakter-elvű mesélési technikák között. A sztori vagy
figura disputájában az utóbbi áll nyerésre moziban, képernyőkön. Bármily furán
hangzik, Arisztotelész dramaturgiája ki lett takarítva a mesemondásból, egykori
hazánkfiának, Egri Lajosnak az elmélete és tanulékony holdudvara áll nyerésre.
Vegyél egy karaktert! – ez az első lecke a gyorstalpaló szcenárium-iskolákban.
Hát Huszárikéknak akadt egy ilyen karakterük a Krúdy álmodta irodalmi
figurában. Szindbád az a protagonista, akinek nincsenek különleges céljai.
Mintha a modernista regények enervált alakjainak előfutára lett volna. Úgy
sétál a nők és a söröskriglik között, mint aki már mindenen túl van.
Antagonistája sincsen, akivel meg kellene küzdenie. Sehol egy Jágó, sehol egy
Lucifer. Maga az élet, az őt körülvevő egész világ az ő antagonistája. Mint
nekünk is manapság. Ezért szeretjük őt annyira.
Ifjak szívei védik, örök
virágzás sorsa az övé – parafrazálhatjuk a költőt. Az ifjabb gárda (Kamondi,
Zilahy, Mészáros Péter) is rendezett Krúdyt, de szinte csak dobbantó asztalnak
használva prózáját. S most itt van újra egy felfrissített DVD-kiadás. Bőséges
extrákkal körülágyazva a Szindbád-film
és három rövid klasszikusa Huszáriknak (Elégia,
A piacere, Tisztelet az öregasszonyoknak). Az utóbbi mű kétféle –
választható – hanggal is nézhető, hallgatható. A MaNDA kiadásában megjelenő
DVD-n található még két beszélgetés. A
modern Szindbád címmel Gelencsér Gábor filmesztéta Gintli Tibor
irodalomtörténésszel társalog, Jeney Zoltán zeneszerzővel, a Szindbád komponistájával pedig a
kiadvány gondozó szerkesztője, Fazekas Eszter filmtörténész beszélget. S akinek
ennyi jó kevés, grafikus háttérként Huszárik-rajzokat is láthat.
