KönyvHamar Péter: Móricz Zsigmond művei a filmvásznonPénz és politikaGelencsér Gábor
Alapos filológiai bevezető a Móricz-mozifilmek világába. Ha az elveszett, töredékesen fennmaradt, illetve egy-egy regényt újra feldolgozó adaptációkat is tekintetbe vesszük, akkor a magyar írók közül Móricz Zsigmond neve tűnik fel legtöbbször mozifilmjeink főcímén, egészen pontosan tizennégyszer – s akkor még nem említettük a műveiből forgatott három rövid- és huszonnégy tévéfilmet. Hamar Péter monográfiája ebből a gazdag anyagból a Móricz-mozifilmeket dolgozza fel. Ráadásul az író jelenléte lefedi a magyar hangosfilm történetét az első egészestés szkeccsfilm – egyébként betiltott, később elveszett – epizódjától (Hány óra, Zsuzsi?, 1930) Szabó István Máriássy után ismét adaptált Rokonokjáig (2006). Még sokatmondóbb körülmény, ha figyelembe vesszük, hogy a Móricz-filmek korszak-reprezentációja is erős. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül (Deésy Alfréd, 1936) és a Légy jó mindhalálig (Székely István, 1936) első feldolgozása, az elveszett Szép csillag (Jelinek Imre, 1942), a Kerek Ferkó (Martonffy Emil, 1943) és a ma már csak kétharmadában látható Sári bíró (Hegedűs Tibor, 1943) az 1945 előtti, piaci szempontú, műfaji alapokon álló, szórakoztató funkciójú filmgyártás világát illusztrálja. Velük szemben a Hortobágy (Georg Höllering, 1937) ugyanezen korszak ritka és ellentmondásos művészi törekvéseiről tudósít. Az ötvenes évek sematizmusának metódusára világít rá a Forró mezők (Apáthi Imre, 1949) és az Úri muri (Bán Frigyes, 1950) aktualizáló értelmezése, míg a Rokonok első, Máriássy Félix-féle adaptációja (1954) a sematizmus meghaladásának kísérlete, hasonlóan az Égi madárhoz (Fehér Imre, 1958). Egyedül Sík Ferenc második Nem élhetek muzsikaszó nélkül-adaptációja (1978) tekinthető korszak-függetlennek, Ranódy László filmjei pedig (Légy jó mindhalálig, 1960; Árvácska, 1976) inkább az életmű szempontjából fontosak, noha az Árvácska a hetvenes évek felerősödő szerzői stílusának köszönhetően bizonyult – a monográfia szerzője szerint is – ez idáig a legjobb Móricz-filmnek. Szabó István rendszerváltás utáni (újra)aktualizáló Móricz-olvasata végül az író filmes jelenlétének töretlen továbbélését bizonyítja.
A számok és a filmtörténeti reprezentáció tükrében tehát indokolt Hamar Péter döntése, miszerint önálló könyvet szentelt a Móricz-művekből készült mozifilmeknek. S mivel e filmek elsősorban valóban nem esztétikai súlyuk, hanem megvalósulásuk gazdasági és politikai körülményei miatt jellegzetesek, elfogadható, hogy munkája mindenekelőtt filológiai indíttatású, s az esztétikai–formai szempontokat háttérbe szorítja, illetve kifejtetlenül hagyja.
A szerző kutatómunkája nagy körültekintéssel tárja fel az egyes filmek létrejöttének körülményeit mind az író, mind a gyártók, mind a filmek recepciója oldaláról (egyhelyütt például e sorok írójának korábbi dolgozatát is pontosítja). Mindaz, amit megtudunk az egyes filmek keletkezésének nemritkán kalandos történetéről, filmtörténetileg mégis kevéssé meglepő következtetésekhez vezet. Ezek szerint 1945 előtt nagyobb mértékben a pénz, kisebb mértékben a politika oltárán áldozta fel író és rendező az adaptált műveket, míg 1945 után a politika került előtérbe, amelyet csak lassan kezdtek kiszorítani a művészi szempontok. Újat inkább az jelenthet, hogy ebben – amíg tehette – miképp közreműködött maga Móricz Zsigmond. Egyszerre kiábrándító és megrendítő azokat a naplóbejegyzéseket olvasni, amelyekben a hetedik művészet iránt őszintén érdeklődő író (erről a könyv bevezető fejezete tudósít) csalódásairól számol be, ám még e csalódások előtt milyen kompromisszumokat köt az anyagi szempontok – vagy éppen második, színésznő-felesége szerephez juttatása – érdekében. Mindez kétségtelenül az irodalomtörténet része, ráadásul nem idegen Móricz életművétől, hiszen színműírói munkásságán is ez a körülmény hagyott nyomot, s nem utolsósorban magyarázatot ad a filmváltozatok művészi sikertelenségére. Ugyanez elmondható az 1945 után megvalósuló, politikai természetű „belenyúlások” következményeiről is. E tekintetben tehát a szerző alapos munkát végez. Ennek ellenére nem tekint el a filmek esztétikai vizsgálatától, továbbá nem marad meg a filológusi módszer objektív hangneménél. Ám műelemzések helyett sommás, a művek formavilágát csak felületesen érintő megállapításokat tesz, míg a korabeli kritikusokat gúnyos megjegyzésekkel illeti. E felesleges, a könyv saját logikáját sértő ballasztoktól eltekintve Hamar Péter olyan filológiai alapkutatást végzett el, amely megkönnyíti a Móricz-filmek kortárs elemzőinek és értelmezőinek a dolgát.
Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület, Nyíregyháza, 2012.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1248 átlag: 5.52 |
 |
|
