KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/augusztus
KRÓNIKA
• Kelecsényi László: Nekrológ
• Varró Attila: Nekrológ
WOODY ALLEN
• Csillag Márton: Fűrészporos emlékek Woody Allen
• Horeczky Krisztina: Káoszban a rendet Woody – Allenről – Beszélgetések Stig Björkmannal
• Iványi Zsófia: Az Allen-szindróma Woody a díványon
VERDÁK
• Sepsi László: A félelem országútja Életre keltett autók
• Varró Attila: Autoerotika Dramaturgia négy kerékre
• Kovács Marcell: Koccanások és sikolyok Hajsza az utakon
• Kovács Marcell: Koccanások és sikolyok Hajsza az utakon
MARIO MONICELLI
• Csantavéri Júlia: Sírjunk vagy nevessünk? Mario Monicelli
• Pintér Judit: A boldogulás művészete Beszélgetés Mario Monicellivel
TERMÉSZETFILMEK
• Kovács Kata: Tragikus aranykor Magyar természetfilm
• Sípos Júlia: Madarak és emberek Beszélgetés Csányi Vilmossal
• Győrffy Iván: Vér, veríték, gyötrelem A természetfilm természetrajza
MAGYAR MŰHELY
• Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból Részletek a játékfilm forgatókönyvéből
MAGYAR ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Születésnapok, vége hangulat, női vonal Kecskeméti Animációs Filmszemle
• Palotai János: Kreativitás felsőfokon Magyar animáció
DIGITÁLIA
• Baski Sándor: Közszolgálati kalózok A filmfogyasztás evolúciója 2.
FESZTIVÁL
• Harmat György: Hamu, gyémánt, fehér, piros Gdynia
KÖNYV
• Ruprech Dániel: Egy század dióhéjban Varga Anna: Az 1910-es évek orosz némafilm-kultúrája
KRITIKA
• Szabó Noémi: Végső állomás Harry Potter és a Halál ereklyéi 2.
• Kolozsi László: Elvétenéd, ha elvetetnéd? Varázslatos gladiátorok
MOZI
• Vajda Judit: Blue Valentine
• Tüske Zsuzsanna: Larry Crowne
• Varró Attila: Förtelmes főnökök
• Baski Sándor: Mr. Popper pingvinjei
• Roboz Gábor: Az ördög városa
• Hlavaty Tamás: Rossz tanár
• Sepsi László: Zöld Lámpás
• Lovas Anna: Micimackó
• Forgács Nóra Kinga: Tilva Roš
KRITIKA
• Varga Zoltán: Verdák 2
DVD
• Czirják Pál: Mágnás Miska
• Pápai Zsolt: Anthony Mann két kései filmje
• Nevelős Zoltán: Azután
• Benke Attila: Burrowers – A felszín alatt
• Benke Attila: Burrowers – A felszín alatt
• Varga Zoltán: Egy troll New Yorkban
• Tosoki Gyula: Útmutató házas férfiaknak
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A standfotó művészete

Volt egyszer egy filmgyár…

Palotai János

Markovics Ferenc fotókiállítása az Alexandra könyvesházban.

 

Volt egyszer egy filmgyár, ahol olyanok éltek és dolgoztak, mint „A Fábri,” „A Jancsó”, „A Makk” „A Huszárik” meg „A Tóth Janó”, „Az Illés Papi”. Munkájukat olyanok standfotózták, dokumentálták, mint a B. Müller Magda, Inkeyék, Markovics Ferenc. Az ő majd 40 éves filmgyári munkásságából rendeztek nemrég kiállítást.

Markovics a ceglédi fotóklubban kezdte a pályafutását, akárcsak Lőrincz József operatőr (Bűbájosok), aki később egyengette földije útját a film(gyár) felé. Ő is jelentkezett operatőrnek, a seregből „szökött ki” a felvételire 1957-ben, de katonaként nem volt esélye. Fotóriporterként „vigasztalódik”, úgy érzi, így kevésbé kiszolgáltatott, mint operatőrként, de a filmtől nem szakadt el. Lencsevégre kapja Anthony Quinnt pesti forgatásán, 1966-ban. Amivel két dolgot bizonyított: az amerikai stábfotós modern felszerelésével szemben az ő Praktisixe archaikusnak tűnt ugyan, mégis sikerült a kép, azaz bebizonyosodott, a riporterségen túl van érzéke a portréhoz is. A képen, az arcon átsejlik valami olyan „embertelen”, mint az ősfotográfiákon, amikor a modellek úgy ültek a kamera elé, mintha az objektív szoborrá hipnotizálna. A színész arca brutális, mint egy vademberé. Baudrillard szerint azok a legszebb fényképek, amelyek vademberekről készültek, mert úgy néznek szembe az objektívvel, mint aki a halállal dacol, nem ripacskodik, de nem is közönyös. Nem Zampanót látjuk, nem Zorbát, hanem Anthony Quinnt. Markovics képe is szép, az egyik legszebb a kiállításon.

Párja a Huszárik-portré: arcán megrepedezett agyag. A Csontváry forgatásán a rendező magán próbálta ki, amit a szereplőn látni akart, s ami a filmben talán fel sem tűnt. Ezért ott a képnek nincs meg az a teljessége, mint a fotográfián, amihez nem lehet mit hozzátenni. Ez a kép túl van az esetlegességen, egyedi és általános, ami úgy jelenthet valamit, ha arcot/maszkot ölt: „porból lettünk”, az ember/művész küzd itt az anyaggal. Arc és maszk együtthatásában a maszk végsőkig letisztulva – mint az antik színházban – maga a jelentés. Hogy mi tesz egy arcot egy társadalom „lenyomatává,” azt az is látja, aki nem ismeri Huszárik szenvedéstörténetét. Markovics elkerüli a banalitást: nem a színészt mutatja maszkban, hanem a rendezőt, aki Csontváryval azonosította magát. Ide vehetjük a Makkról készült sorozatot, ahogy a rezignált bölcs „maszkja” mögül „előhívja” a derűt, az érzelmeket.

Csinált szép fotókat is, főleg nőkről: Darvas Liliről vagy a „Szkalla lányokról”, amelyek önálló műalkotássá váltak. A Macskajátékban a múlt hangulatát csak bonyolult fotóeljárással lehetett felidézni. „Daguerrotipizálva” örökítette meg, amint a Szkalla lányok a Dunánál integetnek, majd a fotópapír helyett használt alumíniumlemezt olyan „titkos” folyadékba mártotta, amitől a kép aranyszínt kapott. (Párizsból hozták az anyagot, amit már nem gyártanak, a cég is megszűnt, ezért is lett a kép egyedi darab.) E filmhez fűződik Markovics másik fotós bravúrja: két műtermi felvétel között, csak a maga örömére sziluettképet készített a két lányról, ebből lett a Macskajáték plakátja.

Minden képnek története van, ezek egy része olvasható a kiállításon (Képírás és betűvetés), amikből az is kiderül, a fotográfus nemcsak mesélni, de írni is tud (írásai meg is jelentek). Markovics azonban nem a képességeinek tudja be mindezt, hanem hogy szerencsés csillagzat alatt került a filmgyárba, 1969-ben, szemtanúja volt a fénykornak – és a hanyatlásnak is. Ötven film és tévéjáték fotósaként dolgozott Makk-kal, Huszárikkal – négy, illetve két alkalommal – s egy külföldi produkcióban, Az operaház fantomjában is szerepet kapott. Közben olyan sztárokat fotózott, mint Anna Moffo, Michael York, Maximilian Schell, (nem is szólva a hazai írókról, képzőművészekről). És ő csinálta az utolsó fotót Fábri Zoltánról (1991), egy éve pedig Illés Györgyről, háttérben a kihunyt lámpákkal. Amivel csak azt akarta jelezni, hogy egy korszak véget ért… Szeretett volna még Koltai Lajos mellett fotózni, mi pedig szeretnénk e képeket albumban is látni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/12 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8933