PostaSára Sándor Vád című filmjérőlDobos László
Sajnos, nem vehettem részt az idei magyar filmszemlén. A fesztivál filmjeiről így nincs teljes képem. A bemutatott filmek közül Sára Sándor Vád című filmjét többször is megnéztem. S vittem, mutattam másoknak is, sokaknak, hogy tekintsék meg. Velem egykorúak, olyanok, akiknek személyes élményük a háború és annak utóideje. Megnézettem különböző korú fiatalokkal, itthoniakkal, s határon kívüliekkel, a világ magyar szórványában élőkkel. A film nem váltott ki belőlük ellenérzést. Elfogadták.
Sára Sándor filmje engem megrendített. Vagy talán nem is így, újra örvénylett bennem a háború előideje, valós és utóideje. Az 1938–1949. közötti idő. Az évtizedben megéltem az erőszak, a tekintet nélküli brutalitás százféle arcát. Élményeimnél fogva ez idő tanúja vagyok. Gondolom, az élmény hitelesítő tényező is.
Megütköztem Szilágyi Ákos a Filmvilág áprilisi számában az idei filmszemléről szóló írásán, aholis „elrettentő például” minősíti Sára Sándor Vád című filmjét.
A háború befejező felvonása: orosz katonai osztag indul egy tanyára az elvonult front maradék bujkáló katonáit keresve. Innen bomlik a dráma. A front lealacsonyító gyalázatai, a katona éhségei, a kenyér, a nő, a harácsoló szerzés. Az orosz katona győztes fölénye s a tanyasiak reszkető önvédelme. Egy birodalom és egy vesztes vacogó áldozatország. Ez a primitív emberi rajzolat. A háború utolsó hónapjaiban még nem az igazságtevő ember tűnik elő, hanem a legyőzött, a magyar bűn, vagy a magyar bűnösség megverése. A megverés elégtétele. A bosszú. A hatalmi és emberi kielégülés. Meggyalázzák a fiatalasszonyt, tehetetlen dühvel megölik a „falazó” orosz katonát. Egy pillanatra felvillan a nagy hadsereg igazságérzete, az erőszakot elkövetőt orosz tiszt lövi le. Megtorolják a bűnt. Látszólag.
Innentől már a birodalom, a nagy hadsereg logikája érvényesül. A szovjet katona nem lehet bűnös. A szovjet katona nem lehet embertelen.
Sára Sándor filmje nem egyedi történet. Frontról hazatért apám éjszakára disznóölőkést dugott párnája alá, míg szovjet katonák laktak házunkban. Suttogva adták egymásnak a tanácsot, fiatal házasemberek: disznóölőkést a párna alá! A szomszéd faluban erőszakoskodó német katonát a trágyadombba ásták. Másik faluban borospince földjébe rejtették a nőt gyalázó oroszt. Az önvédelem állati ösztöne. Az élet utolsó mozdulatával is visszaszúrni. Az önvédelem évszázados sémája.
A tanyasi család két férfi tagját katonai bíróság ítéli, agyonlövik őket. A két lányt és az anyját gulagba hurcolták. Az áldozatokból csináltak vádlottat. A II. világháborúban és utóidejében így születtek az egyéni és közösségi tragédiák. Népek és nemzetek tragédiái.
Sára Sándor filmjét nem lehet magyar-orosz gödörré zsugorítani. Filmjének történelmi dimenziói vannak: az ártatlanokból, az áldozatokból bűnöst gonoszítani. Ez volt a zsidóság második háborús tragédiája is. Iszonyú sátáni séma. Itt nem az igazság és igazságtalanság nyomvonalán csaponganak az események. Hanem megölik az embert, mert bűnösnek ítélik. Megöllek, mert ellenségemnek tartalak. Megöllek, mert én vagyok az erősebb. Mondhatnánk mentegetőzésként, hogy azért mégsem, s mégis voltak emberi mozdulatok. Igen, de nem ez volt a jellemző.
E sátáni sémának fájó, magyar dimenziói is vannak. Hisz a második háború után Szlovákiából a kollektív bűnösség alapján tízezreket téptek ki otthonukból, s vittek marhavagonokban más földre. Kárpátaljáról s Kelet-Szlovákia magyar területeiről tízezreket hajtottak állattá alacsonyítva szovjet gulagokba. A Vajdaságban 2500 meggyilkolt szerbért több mint 33 ezer magyart pusztítottak el a középkort megszégyenítő módon, s ezekről még alig is készültek filmek.
S a gázkamrák borzalmai... Sorolhatnám.
Ha megjelenik a XX. századi magyar dráma egy felvonása, ráhajol valami gúnyos mosoly: „egész népét akarja tanítani”, írja Szilágyi Ákos Sára filmje kapcsán, és változatlanul ugyanarra: történelemre, emlékezésre, tragikus magyar mivoltának megélésére és megőrzésére.
Jó lenne jobban odafigyelni a történésekre és ezek értelmére: közép-kelet-európai dermesztő valóság, hurcolták a zsidókat és pusztították, vitték a magyarokat s pusztították sokféleként, – s akkori emberi környezetünk dermedten, szótlanul nézte, voltak tétova mozdulatok, de érdemi tiltakozás alig, vagy semmi. Büntetlenül lehetett pusztítani, verve volt az emberi jóság, a bátorság, a másokért kiállás, védtelen százezrek, védtelen emberi sokaság.
S elégtételt? Katarzist? Csak az utókor adott és adhatott. Hisz Felvidéken ötven év után lehetett csak, ha jelképesen is eltemetni a gulagokba, a szovjet munkatáborokba hurcoltakat, ötven év után szólhatott csak értük a harang.
Szlovákia magyarlakta területein 1989 után szinte a földből nőttek ki a gyász emlékművei, amelyek márványlapjain az elhurcolt zsidók, a háborúban pusztult katonák, az erőszakkal elhurcoltak nevei sorakoznak. Halottak nagy sorakozói félévszázad után. A késői nagy temetések. A gyász és az öröm együtt. A szlovákiai magyarság Trianon óta először állíthatott magáról magának emlékműveket. Fájó ez a történelemképünk. Gyász és elégtétel egyazon márványon. Sára Sándor Vád című filmje is e mementók sorába tartozik.
Leegyszerűsített, csúfolódó, konstruált antitételei a nemzeti múltnak, amit Szilágyi Ákos Sára Sándor fejére szór.
S jó lenne tudni azt is, hogy magyar területeinken nincs orosz-ellenesség, nincs szlovák, román, szerb gyűlölete. Közelmúlti drámáinknak nem a gyűlölet a katarzisa, hanem az igazmondás. Saját erejű igazságtevésünk.
Nem Sára Sándor filmje késett egy évtizedet, hanem történelmünk késett, pontosabban Közép-Európa történelme, környezetünk történelme késett egy félévszázadot, talán még annál is többet... Talán most Európa felé igazi dimenziót kaphatnak drámáink.
A Vád a halál ordítása. Más erkölcsi igazságszolgáltatás híján ilyenekre kényszerülünk. Lehet nemzetiesíteni a tragédiákat? S lehet nemzetleníteni?
S oda kell figyelni arra is, Lengyelországban elismerést, díjat kapott az a film, amit hazájában némelyek elmarasztalnak. Talán a lengyelek jobban érzik drámáink igazságait, mint sokan e hazában.
Budapest, 1997. augusztus 28.
Dobos László
Magyarok Világszövetsége;
a Kárpát-medencei Régió elnöke
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1966 átlag: 5.61 |
 |
|
