KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/július
SIDNEY LUMET
• Takács Ferenc: A rutin varázslója [RÉSZLET] Sidney Lumet 1924-2011
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Filmrendszerváltás Filmesek az új filmgyártási struktúráról
• Pápai Zsolt: Fűzfapoéták és háztáji zombik Kísérleti és kisjátékfilmek
• Gorácz Anikó: Rabszolgasors Csicska
SIDNEY LUMET
• Orosdy Dániel: Árnyékvonal Gyöngyszemek a Lumet-életműben
• Pápai Zsolt: Sötétség és köd Harlemben Sidney Lumet: A zálogos
CIRKUSZFILMEK
• Szabó Noémi: Sátor-ponyva Cirkuszfilmek
• Sepsi László: Teleapokrif Carnivale – A vándorcirkusz
LATIN MOZI: MEXIKÓI ZSÁNEREK
• Géczi Zoltán: Két golyót a tábornok úrnak! Mexikói vadnyugat
LATIN MOZI: MEXIKÓ
• Varró Attila: Homo Luchador Mexikói szuperhősök
• Nevelős Zoltán: Embervadászat Vagyunk, akik vagyunk
DIGITÁLIA
• Szabó Z. Pál: A filmidő A 3D-mozi és a negyedik dimenzió keresése
ŐSESZTÉTIKA
• Bárdos Judit: A filmszem többet lát A korai filmelméletek
• Szíjártó Imre: A tizedik múzsa születése Karol Irzykowski
• Margitházi Beja: Ismeretlen ismerős A tizedik múzsa
TELEVÍZÓ
• Szabó Dénes: Gaga Horror Picture Show Sztár-imázs
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Árral szemben Udine
• Varga Balázs: Társadalmi térben Wiesbaden – goEast
KRITIKA
• Horváth Eszter: A lélek antropológiája Attenberg
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Magányos és gyanakvó Saverio Costanzo: A prímszámok magánya
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Fair Game
• Pálos Máté: Amador
DVD
• Varga Zoltán: Wallace és Gromit: A teljes gyűjtemény
• Pápai Zsolt: Francia szépség
• Sepsi László: Állj mellém!
• Tosoki Gyula: Veronika meg akar halni
• Alföldi Nóra: Tigrisek földjén
• Vincze Árpád: Manolete
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Suksin-évforduló

„Mindegy, ki fog lőni a trónörökösre”

Csala Károly

 

Vaszilij Suksin 1967-ben írta a film és az irodalom eszközeinek különbségéről, a forgatókönyvírás követelményeiről azt az alapos elemzéssel érvelő, izgalmas cikkét, amelyet az Iszkussztvo Kino az öt éve elhunyt író-színész-rendező ötvenedik születése napjára időzítve tett közzé a számos kiadatlan írást tartalmazó hagyatékból. A magyar televízió is megemlékezett Suksin évfordulóiról: filmes életmüvének bemutatásával. A tévénéző olvasó tehát könnyűszerrel elhelyezheti az alábbi kiragadott idézetek tartalmazta gondolatokat Suksin alkotói világában.

A cikk alapgondolata egyszerű: „Ideje... meggyőzőbb szóval elmondani, miért nem építkezhet a film az igazi, nagy irodalomra. S miért az igazi nagy filmirodalomra építkezhet a film.” Vagyis azt tagadja – néhány kivétel mint kivétel elismerésével! –, hogy az irodalmi művek megfilmesítése előbbre vihetne a filmművészetet.

Amikor Suksin e sorokat leírta, még csak első két filmjét készítette el. Egyebek között saját munkáinak tanulságait is tartalmazza a cikke:.....az elbeszélések, amelyekből ezt a két filmet rendeztem – jobbak... Mostantól fogva nem rendezek több filmet a novelláimból, megpróbálok kizárólag a film számára írni (már amikor a film számára írok). Lehet, hogy előbb-utóbb kialakul belőle valami. Az ilyesminek roppant hajlékony irodalomnak kell lennie, amely nem idomítja magához a rendező és a színészek egyéniségeit, hanem ő maga idomul hozzájuk. De akkor aztán azt követeli: a rendező, a színész – művész legyen! És ez így is van rendjén.’’

„A forgatókönyv a cselekvés vezérfonala kell hogy legyen, a forgatókönyvíró pedig – társrendező. Lehet, hogy az úgynevezett szerzői filmről beszélek, de hát szerintem a filmművészet épp arrafelé tart. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a rendezőnek mindig magának kell írnia a forgatókönyvet. De az embereknek, akik azért álltak össze, hogy filmet csináljanak, úgy kell cselekedniük, mint az összeesküvőknek: mindegy, ki fog lőni a trónörökösre, mindannyian egyformán felelősek lesznek érte, és mindannyiuknak egyformán meg kell ölniük a trónörököst.

Így tehát a forgatókönyvíró nem akkor lesz csakugyan (jó vagy rossz) forgatókönyvíró, amikor odaírja művéhez: „Vége”, hanem amikor a vásznon megjelenik a „Vége”. Addig írhat akár regényterjedelmű művet, akár novellánál rövidebbet, nem ez a lényeg, hanem hogy mindennek egyszer valamikor a leendő filmet kell szolgálnia, s aztán mint önálló művészi értéknek – meg kell halnia.”

„Bizonyára eljön az idő, amikor ők ketten – a forgatókönyvíró és a rendező – csakugyan gazdájukká lesznek sorsuknak és munkájuknak. Ehhez az egyiknek fel kell hagynia az irodalom „ismétlésével”, – s fel kell hagyni a másik végeláthatatlan gyámolítgatásával és ellenőrizgetésével. Eljön ez az idő. Arrafelé haladunk.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/09 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8163