KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/július
SIDNEY LUMET
• Takács Ferenc: A rutin varázslója [RÉSZLET] Sidney Lumet 1924-2011
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Filmrendszerváltás Filmesek az új filmgyártási struktúráról
• Pápai Zsolt: Fűzfapoéták és háztáji zombik Kísérleti és kisjátékfilmek
• Gorácz Anikó: Rabszolgasors Csicska
SIDNEY LUMET
• Orosdy Dániel: Árnyékvonal Gyöngyszemek a Lumet-életműben
• Pápai Zsolt: Sötétség és köd Harlemben Sidney Lumet: A zálogos
CIRKUSZFILMEK
• Szabó Noémi: Sátor-ponyva Cirkuszfilmek
• Sepsi László: Teleapokrif Carnivale – A vándorcirkusz
LATIN MOZI: MEXIKÓI ZSÁNEREK
• Géczi Zoltán: Két golyót a tábornok úrnak! Mexikói vadnyugat
LATIN MOZI: MEXIKÓ
• Varró Attila: Homo Luchador Mexikói szuperhősök
• Nevelős Zoltán: Embervadászat Vagyunk, akik vagyunk
DIGITÁLIA
• Szabó Z. Pál: A filmidő A 3D-mozi és a negyedik dimenzió keresése
ŐSESZTÉTIKA
• Bárdos Judit: A filmszem többet lát A korai filmelméletek
• Szíjártó Imre: A tizedik múzsa születése Karol Irzykowski
• Margitházi Beja: Ismeretlen ismerős A tizedik múzsa
TELEVÍZÓ
• Szabó Dénes: Gaga Horror Picture Show Sztár-imázs
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Árral szemben Udine
• Varga Balázs: Társadalmi térben Wiesbaden – goEast
KRITIKA
• Horváth Eszter: A lélek antropológiája Attenberg
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Magányos és gyanakvó Saverio Costanzo: A prímszámok magánya
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Fair Game
• Pálos Máté: Amador
DVD
• Varga Zoltán: Wallace és Gromit: A teljes gyűjtemény
• Pápai Zsolt: Francia szépség
• Sepsi László: Állj mellém!
• Tosoki Gyula: Veronika meg akar halni
• Alföldi Nóra: Tigrisek földjén
• Vincze Árpád: Manolete
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Miles Davis: Birth of the Cool

Fekete Tamás

Miles Davis: Birth of the Cool – amerikai, 2019.Rendezte és írta: Stanley Nelson. Kép: Hervé Cohen, Jerry Henry, Eric Coleman, Clare Major. Zene: Miles Davis. Gyártó: Eagle Rock Entertainment / Firelight Pictures. Forgalmazó: Pannónia Entertainment. Feliratos. 115 perc.

 

Kevés olyan zenei műfaj van, amelynél egyértelműen meg lehet nevezni, ki számít a legnagyobb sztárjának: a jazz esetében azonban bátran kijelenthető, hogy ha nem is mindenképpen legnagyobb, de legnépszerűbb alakja Miles Davis volt, már csak a puszta számok figyelembevételével is. 1959-es lemeze, a Kind of Blue egyedül Amerikában eladott 4 millió (!) darabjával a mai napig a legtöbb példányban eladott jazzalbumnak számít, és mozgóképes jelenlétének tekintetben is megelőz mindenki mást. A Felvonó a vérpadra zenéjének felelőseként és a Miami Vice egyik részéhez bevállalt vendégszereplése mellett négy éve már egy életrajzi film is készült róla, Don Cheadle rendezésében és főszereplésével, sőt Stanley Nelson idei munkáját megelőzően is született már róla portréfilm, a 2001-ben Emmy-díjjal jutalmazott The Miles Davis Story.

A friss dokumentumfilm elsődleges célja természetesen az életút bemutatása, és a zenei karrier felvázolása – amibe  kitérők, merész stílusváltások és rizikós kísérletezgetések sőt, még egy hatéves, totális hallgatás is belefért. Nelson a szokásos eszközöket használja fel, vagyis megszólalnak az egykori zenésztársak, a csodálók és a családtagok, rengeteg zenével, archív képanyaggal és filmrészlettel, és egy narrátor segítségével még maga Davis is megszólal. Ám az 1957-es album, a Birth of the Cool címét kölcsönvevő film jóval többet mutat társainál, mivel filmje alanyát a megszokottól igencsak eltérően igyekszik bemutatni.

A rendező szemében Davis több egy kiemelkedő tehetségű zenésznél: maga volt a megtestesült coolság, egy olyan korban, amikor az még a sztárszínészek között is ritkaságszámba ment (lásd Steve McQueen), hát még egy színesbőrű jazz-trombitás esetében. Minden egyes mondatában, és minden megidézett képen – sportkocsija mellett, a kórházi ágyon, a rendőrök által véresre verve, de még 65 évesen, a Saturday Night Live színpadán kissé elveszetten botladozva is – olyan menőség és magabiztosság sugárzott személyéből, amivel éppúgy lehengerelte az embereket, mint zenéjével és játékstílusával.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14292