KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/július
SIDNEY LUMET
• Takács Ferenc: A rutin varázslója [RÉSZLET] Sidney Lumet 1924-2011
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Filmrendszerváltás Filmesek az új filmgyártási struktúráról
• Pápai Zsolt: Fűzfapoéták és háztáji zombik Kísérleti és kisjátékfilmek
• Gorácz Anikó: Rabszolgasors Csicska
SIDNEY LUMET
• Orosdy Dániel: Árnyékvonal Gyöngyszemek a Lumet-életműben
• Pápai Zsolt: Sötétség és köd Harlemben Sidney Lumet: A zálogos
CIRKUSZFILMEK
• Szabó Noémi: Sátor-ponyva Cirkuszfilmek
• Sepsi László: Teleapokrif Carnivale – A vándorcirkusz
LATIN MOZI: MEXIKÓI ZSÁNEREK
• Géczi Zoltán: Két golyót a tábornok úrnak! Mexikói vadnyugat
LATIN MOZI: MEXIKÓ
• Varró Attila: Homo Luchador Mexikói szuperhősök
• Nevelős Zoltán: Embervadászat Vagyunk, akik vagyunk
DIGITÁLIA
• Szabó Z. Pál: A filmidő A 3D-mozi és a negyedik dimenzió keresése
ŐSESZTÉTIKA
• Bárdos Judit: A filmszem többet lát A korai filmelméletek
• Szíjártó Imre: A tizedik múzsa születése Karol Irzykowski
• Margitházi Beja: Ismeretlen ismerős A tizedik múzsa
TELEVÍZÓ
• Szabó Dénes: Gaga Horror Picture Show Sztár-imázs
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Árral szemben Udine
• Varga Balázs: Társadalmi térben Wiesbaden – goEast
KRITIKA
• Horváth Eszter: A lélek antropológiája Attenberg
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Magányos és gyanakvó Saverio Costanzo: A prímszámok magánya
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Fair Game
• Pálos Máté: Amador
DVD
• Varga Zoltán: Wallace és Gromit: A teljes gyűjtemény
• Pápai Zsolt: Francia szépség
• Sepsi László: Állj mellém!
• Tosoki Gyula: Veronika meg akar halni
• Alföldi Nóra: Tigrisek földjén
• Vincze Árpád: Manolete
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Kálvária

Pápai Zsolt

Voszhozsgyenyije – szovjet, 1977. Rendezte: Larisza Sepityko. Szereplők: Borisz Plotnyikov, Vlagyimir Gosztyukin, Anatolij Szolonyicin. Forgalmazó: Etalon Film Kft. 110 perc.

 

A hetvenes évek Kelet-Európájának „nemzeti” filmművészetei alaposan megsínylették, hogy az újhullámokat elapasztották, alkotói csoportjaikat megtizedelték az évtizedforduló politikai, kultúrpolitikai változásai. A rosszindulatú cenzor-csinovnyikok támadásainak leginkább kitett „szovjetunióbeli” film különös módon mégis hatalmasra nőtt a terhek alatt, a kevés kivétellel (Mihalkov, German) a hatvanas évek újhullámában indult, de tehetségüket a következő időszakra is átmentő alkotóknak, Tarkovszkijnak, Koncsalovszkijnak, Joszelianinak, Klimovnak, Paradzsanovnak köszönhetően. A tragikusan fiatalon (mindössze négy nagyjátékfilmmel a háta mögött) elhunyt rendezőnő, Larisza Sepityko is az újhullám neveltje volt, aki utolsó munkájában lehetetlennek tetsző feladatot vállalt, amikor a krisztusi szenvedéstörténetet adaptálta a partizánfilm műfajába. Mindazonáltal a Kálvária – egyénisége, egyedisége dacára – tipikus volt a maga korában és közegében, legalábbis abból a szempontból, hogy más mesterművekhez hasonlóan egyszerre kapcsolódott az orosz-szovjet szellemtörténeti hagyományokhoz és a modern film újító kísérleteihez, mi több a partizánfilm megidézése révén a szovjet mozi egyik legnagyobb tradíciójú – ráadásul sematizmussal terhelt – vonulatához is. A film egy drámai sorsválasztást elmesélve újítja meg és írja át a megcementesedett műfajt, a nácik által elfogott két partizán, a krisztusi Szotnyikov (Borisz Plotnyikov) és a júdási Ribak (Vlagyimir Gosztyukin) vitájának bemutatásával.

A „szovjet” filmben a húszas évektől meghatározó a kötött tematikához igazodás kényszere: már a montázsművészek dilemmája is az volt, hogy miként lehetséges a kötelező témát (a proletariátus győzelmét) rendhagyó módon megközelíteni. A kötött tematika új és újszerűbb feldolgozásának hagyományát tehát a szovjet montázsfilmtől örökölte az újhullám, de talán még messzebb érdemes visszanyúlni az időben, nevezetesen a középkori ikonfestőkig, akik munkájának tétje ehhez nagyon hasonló volt. Az ikonfestői tradíció tehát ilyen közvetett módon gyakorolt befolyást a szovjet film korszakaira, nem beszélve arról, hogy egyes alkotóknál a közvetlen hatáskapcsolatok is tetten érhetőek. Például Tarkovszkijnál, vagy éppen Sepitykónál, aki a Kálvária számos kompozíciójával idézi fel az orosz ikonfestőket. A Kálvária e pillanatok miatt is nevezhető az apró stílusbravúrok filmjének, valamint az olyan cizellált megoldások okán, mint például a nyitány hómezőn játszódó szekvenciái (a hó a svéd némafilm, az Arne út kincse óta nem volt ennyire fotogén), vagy a Szotnyikov halálát elbeszélő képsor, egy testblende és egy whiteout (kifehéredés, azaz a kép kiégetése) kombinálásával. Másfél másodperc az egész, de nem lehet felejteni.

Extrák: Nincsenek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12482