KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/július
SIDNEY LUMET
• Takács Ferenc: A rutin varázslója [RÉSZLET] Sidney Lumet 1924-2011
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Filmrendszerváltás Filmesek az új filmgyártási struktúráról
• Pápai Zsolt: Fűzfapoéták és háztáji zombik Kísérleti és kisjátékfilmek
• Gorácz Anikó: Rabszolgasors Csicska
SIDNEY LUMET
• Orosdy Dániel: Árnyékvonal Gyöngyszemek a Lumet-életműben
• Pápai Zsolt: Sötétség és köd Harlemben Sidney Lumet: A zálogos
CIRKUSZFILMEK
• Szabó Noémi: Sátor-ponyva Cirkuszfilmek
• Sepsi László: Teleapokrif Carnivale – A vándorcirkusz
LATIN MOZI: MEXIKÓI ZSÁNEREK
• Géczi Zoltán: Két golyót a tábornok úrnak! Mexikói vadnyugat
LATIN MOZI: MEXIKÓ
• Varró Attila: Homo Luchador Mexikói szuperhősök
• Nevelős Zoltán: Embervadászat Vagyunk, akik vagyunk
DIGITÁLIA
• Szabó Z. Pál: A filmidő A 3D-mozi és a negyedik dimenzió keresése
ŐSESZTÉTIKA
• Bárdos Judit: A filmszem többet lát A korai filmelméletek
• Szíjártó Imre: A tizedik múzsa születése Karol Irzykowski
• Margitházi Beja: Ismeretlen ismerős A tizedik múzsa
TELEVÍZÓ
• Szabó Dénes: Gaga Horror Picture Show Sztár-imázs
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Árral szemben Udine
• Varga Balázs: Társadalmi térben Wiesbaden – goEast
KRITIKA
• Horváth Eszter: A lélek antropológiája Attenberg
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Magányos és gyanakvó Saverio Costanzo: A prímszámok magánya
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Fair Game
• Pálos Máté: Amador
DVD
• Varga Zoltán: Wallace és Gromit: A teljes gyűjtemény
• Pápai Zsolt: Francia szépség
• Sepsi László: Állj mellém!
• Tosoki Gyula: Veronika meg akar halni
• Alföldi Nóra: Tigrisek földjén
• Vincze Árpád: Manolete
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Whiplash

Jazz életre-halálra

Csiger Ádám

Mestermű arról, hogy a kiváló művészi teljesítményért meg kell dolgozni és szenvedni.

 

A whiplash ostorcsapást jelent, de általában nyakrándulást értenek alatta (például autóbalesetben), e filmben pedig elsősorban Hank Levy azonos című tételére vonatkozik a jazzdobosnak tanuló főhősnek meggyűlik a baja eme opus különösen nehéz ütőstémáival. Damien Chazelle író-rendező tudja, miről beszél: fiatalon jazzdobosnak tanult, e munkája bevallottan önéletrajzi ihletésű, és már harmadjára kerül ki keze alól muzsikus alteregó-férfihős és zenei színfalak mögött játszódó backstage musical zsánerű mozi. Debütálása, a Guy és Madeline egy park padján és a forgatókönyvéből készült Hibátlan előadás beillenek akár a Whiplash főpróbáinak is és auteurt sejtetnek a 30 éves direktor személyében. Előbbi művész-, utóbbi zsánerfilm, jelen mű pedig az aranyközép. Szerény büdzséjű bemutatkozásában egy főként munkájába szerelmes afroamerikai fúvós egzisztenciájának és párkapcsolatainak nehézségeiről mesélt, miközben egyszerre idézte meg a klasszikus musicalek stílusát és alkotott kisrealista indie filmet. A Whiplash fanatikus zenészhőse immár zsidó dobos, de művészi- és szerelmi életét Chazelle ismét rögrealistán ábrázolja. A Hibátlan előadás az ő Hitchcock-filmje: egy ritka tehetséges és ambiciózus, de lámpalázzal küzdő sztárzongorista parkolópályára szorul egy kudarcba fulladt előadás után, nagy visszatérésén pedig üzenetet kap: a legapróbb betli a billentyűsök Szent Gráljának számító opuszokban, és egy lövész golyót ereszt ő és felesége fejébe. Thrillerének főhőse nem váltotta be neves mestere reményeit, így titokzatos zenebolond ellenlábasa drasztikus módszerrel sarkallja tökéletes teljesítményre. A Whiplash alkalmával a legendás maestro és a főellenfél már egy és ugyanaz, de e film is egy kapcsolatával bajlódó ifjú hős és egy rettegett apa-karakter zárt szituációs konfrontációira épül, utóbbi ismét lelki terrorral és fizikai fenyegetéssel ösztökéli az előbbit (lásd a whiplash jelentéseit). Az előző kedvenc tanítványát öngyilkosságba hajszoló zenetanárról leginkább az Acéllövedék mindenkit üvöltve és káromkodva sértegető kiképzőtisztje juthat eszünkbe. Krédója, hogy nincs kártékonyabb annál a két szónál, hogy „szép munka!”, és szerinte szegényebbek lennénk egy Charlie Parkerrel, ha annak idején nem vágnak cintányért a fejéhez egy apró hiba miatt.

Ha a Sráckor a felnőtté válás mozik netovábbja, akkor e mű a mentor-tanítvány viszonyra építő kiképzés- és a karrierfilm, na meg a művészetről és művészekről szóló dráma apoteózisa. Utóbbihoz áll közelebb, hisz a törtető ifjonc szemben az Éjjeli féreg karrieristájával nem antihős. Az Acéllövedék embertelen kiképzése tragikus kudarcba fullad, hiába nevelnek übermensch-t egy jóllakott napközis underdogból. Chazelle is eljátszadozik eme lehetőséggel, de filmje nem lenne remekmű, ha csak utánozna. Mozija ambivalens, ellentmondásos: lehetne ugyan politikailag korrekten populista, egyértelműen moralizáló vagy ironikus is, mégis szokatlanul elitista és individualista. A megszállott főhős feláldozza magánéletét a karrier oltárán, mint Miyazaki alteregója a Szél támadban de Chazelle nem ítélkezik. Fantáziál a gondolattal, hogy mi lett volna, ha nem nyergel át zenéről filmre, de főként arról mesél, hogy micsoda alábecsült munka és szenvedés van a nagy művészek pályája mögött. Hőse vesztes a magánéletben, becsvágya (túl)kompenzálása lelki válságainak. Nem elég, ha tehetséges vagy, dolgosnak is kell lenned. A Guy és Madeline egy park padján muzsikus hőse sikertelen, e film viszont egy sikeres zenész életének kulisszái mögé enged bepillantást. Az elsőfilm tartalmához illik minimalista, szegénysori formanyelve, Chazelle a fősodorba való áttörést meghozó mozija esetében pedig pszichothrillereket megszégyenítően feszült és intenzív stílushoz párosul művészi ambíciót éltető történet. A rendező tézisét már az is bizonyítja, hogy munkamániához és tálentumhoz szóló dicshimnusza világsikert aratott. Művész-dráma mellett meta-karrierfilm is: a mögötte lévő munkáról szól, szerzője önnön csúcsteljesítményére világít rá. Kubricknál a háború a megalománia metaforája, a Whiplash kiválósága viszont arról tanúskodik, hogy ha van terület, ahol a becsvágy nem árt, az a művészet.

 

WHIPLASH (Whiplash) –amerikai, 2014. Rendezte és írta: Damien Chazelle. Kép: Sharone Meir. Zene: Justin Hurwitz. Szereplők: Miles Teller (Andrew), J.K. Simmons (Fletcher), Paul Reiser (Jim), Melissa Benoist (Nicole). Gyártó: Blumhouse / Bold Films / Right of Way Films. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 105 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12174