KritikaHercules-filmekMuszklimítoszokSoós Tamás Dénes
A kortárs amerikai film
olvasatában nem az első szuper-, hanem az első akcióhős volt Herkules.
Héraklész, a görög mitológia tébollyal vert
és haragtartási problémákkal birkózó (anti)hőse már első filmfőszerepében is
heroikus izomideálként sétált fel a gyöngyvászonra. A Mr. Olympiának és Mr.
Americának is megválasztott Steve Reeves az olasz peplumok második aranykorát megnyitó Herkulesben (1958) fektette le a félmeztelen Héraklész-alakítások
alapjait, és ezt a gyúróteremben gyakorolt method
acting iskolát követte Arnold Schwarzenegger is legelső filmszerepében, aki
félistenként pankrátor- és súlyemelőkarrierbe kezdett a Földön (Herkules New Yorkban, 1969). Habár az
olasz Herkules-filmek – tán a földrajzi és kulturális közelség okán is – hívebben
követték a hérosz mitológiai kalandjait, már Reeves is ravaszság nélkül, csupasz
izomerejével ölt bikát, oroszlánt egyaránt.
Ezek után természetes,
hogy a három Herkules-mozit is kitermelő idei évben akcióhősként született újjá
a görögök kőrisdorong-lóbáló bajnoka, akit Hollywood és holdudvara a Harry Potter- és a Gyűrűk ura-filmek után a fősodorba becsatornázott kaland-fantasy
ellentrendjének zászlólobogtatójaként rajzolt moziplakátjaira. A 2011-es Conan, a barbár anyagi lebőgése után sem
a hollywoodi (Herkules), sem az Asylum
stúdió mockbuster-változata (Herkules:
Feltámadás), sem a független körökben fogant Herkules legendája nem vitte el a sword-and-sorcery vagy a mitológiai hőstettek irányába történetét,
természetfeletti erejű félisten helyett inkább zsarnokdöntő izomemberként
gondolva újra a karaktert. A Herkules
legendájában ugyan Zeusz fiaként születik meg a címszereplő, de a kevés
legendás „munka” mellett inkább amfiteátrumi gladiátorviadalokat gyűr le a rabszolgasorsra
kárhoztatott hős, míg hollywoodi verzió és a piócaként rátapadó mockbuster már puszta zsoldosként lépteti
színre Herkulest.
A Steve Moore-képregényt
adaptáló Dwayne Johnson-filmnek egyenesen az az újítása, hogy a hősről költött
legendákat rendre ügyes marketingfogásként leplezi le. Herkules munkáit nem
egyedül, hanem outsidereket tömörítő zsoldoscsapatban végzi, akik közt a
krónikás Iolaus vérbeli PR-ügynökként duzzasztja mitikussá tetteit. Ez az
egészséges önirónia működteti a műfaji megoldásaival és karakterkészletével a
nyolcvanas évek „klasszikus” akciófilmjeit megidéző művet, amely nem a görög
mitológiatárat fosztogató divatos fantasyk (Percy Jackson-filmek, A titánok harca) CGI-lényei, hanem régimódi
test-test elleni összecsapásokra épít. Az idős Stallone és Schwarzenegger
nevével fémjelzett retro-akció zsánere kiáltana is a cinikus és macsó
szerepformálásért, de a földközelben tartott Herkulesből egyik film sem farag ambivalens,
és a kortárs szuperhősöket is megfertőző antihőstrendbe illeszkedő karaktert. A
saját családját lemészároló és ezért traumákkal (Ratnernél rémálmokkal, az Asylumnál
alkoholizmussal) küzdő Herkules az elegáns Martini-kortyolgatást utóbb delirium
tremenses alkoholfogyasztásra cserélő James Bond lelki társa lehetne, de végül
mindhárom filmben felpuhítják portréját azzal, hogy hősszerelmessé és/vagy
átverés áldozatává teszik. Míg a műfaji jegyeket általában megvastagító Asylum
érthetetlen módon játszik rá legszegényebb erőforrására, a színészi alakításra (a
Feltámadásban sűrűsödik a legtöbb
drámai konfliktus), addig az Alkonyat-aktor
Kellan Lutzot felléptető Herkules
legendája már a heterogén célközönség bevonzása érdekében hangsúlyozza túl
a szerelmi szálat. A pőre izompornó már nem az erőkultusz bűnös élvezetének
forrása, még Ratnernél sem, hiszen a megcélzott PG-13-as besorolás miatt nem
faragtak az excentrikus zsoldosbrigádból a keményvonalas akciózsáner által
megkövetelt, sötét lelkű antihősöket. Dwayne Johnson Herkulese Reevesével
szemben már az intellektust sem kultiválja (a film közvetve a megvezethető,
hamis célok szolgálatába állított erő destruktív hatásáról szól),
hőskoncepcióként pedig mintha a pankrátorból akciósztárrá lett The Rock saját
krédóját fogalmazná meg. „Ahhoz, hogy hős legyél, erősnek kell lenned” – hangzik
a fináléban a visszavont, de őszinte izompoétika, amely Herkulest nem egy
hirtelenharagú, kiszámíthatatlan és mértéktelenül emberi kalandhősnek, csupán
csupaszív muszkliembernek mutatja. A családbarát akció-Herkules eposzi jelzőjét
pedig még Devecseri Gábor sem tudná izgalmasra fordítani.
HERKULES (Hercules) –
amerikai, 2014. Rendezte: Brett Ratner. Írta: Evan Spiliotopoulos. Kép: Dante
Spinotti. Zene: Fernando Velázquez. Szereplők: Dwayne Johnson (Hercules), Ian
McShane (Amphiaraus), Rufus Sewell (Autolycus), John Hurt (Cotys). Gyártó:
Paramount Pictures / MGM. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 98 perc.
HERKULES: FELTÁMADÁS (Hercules
Reborn) – amerikai, 2014. Rendezte: Nick Lyon. Írta: Jim Hemphill. Kép: Zene:
Chris Ridenhour. Szereplők: John Hennigan (Hercules), Christian Oliver (Arius),
Marcus Shirock (Cyrus), James Duval (Horace). Gyártó: The Asylum. Forgalmazó:
ADS Service. Szinkronizált. 95 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 477 átlag: 5.88 |
 |
|
