KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/május
SÖTÉT VADNYUGAT
• Benke Attila: Kamerába lőni Western és önreflexió
• Varró Attila: Balladák a B-oldalról Western és revizionizmus
• Nevelős Zoltán: Deadwood A káosz urai
PSZICHO-FILMEK
• Pintér Judit Nóra: Az őrület mítoszai Pszicho-mozi
• Kovács Kata: Az eszképizmus lobotómiája Álomháború
• Iványi Zsófia: Horrorba hasadt lelkek Többszörös személyiségek
LATIN MOZI: KUBA
• Lénárt András: A Comandante mozija Új kubai filmek
• Bácsvári Kornélia: Titón szigete Tomás Gutiérrez Alea
• Bilsiczky Balázs: Kuba színei Beszélgetés Gödrös Frigyessel
• Gödrös Frigyes: A dolgok kezdete
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Melegítő fények Sós Ágnes portréjához
• Santa Dan: Egy meg sem született szerelem temetése Visszatérés – Retrace
• Harmat Eszter: Itt vagyunk YouTube-generáció?
INTERNET
• Kömlődi Ferenc: Webkameránk a világ szeme Online videókommunikáció
FILMEMLÉKEZET
• Harmat György: A realizmus csele Politika és művészet
TELEVÍZÓ
• Sepsi László: A rossz út Totál szívás
FILM / REGÉNY
• Lovas Anna: Törékeny életek Haruki Murakami: Norvég erdő
• Varró Attila: Ösvény vagy tisztás Norvég erdő
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Átjáróház Ki/Be Tawaret
• Báron György: Hunnia, a Paradicsom Két világ közt
MOZI
• Schubert Gusztáv: Férfit látok álmaidban
• Forgács Nóra Kinga: Egyszer fenn egyszer lenn
• Alföldi Nóra: Seraphine
• Szabó Noémi: A lány és a farkas
• Vajda Judit: Instant dohány
• Nevelős Zoltán: Winter’s Bone
• Roboz Gábor: Élve eltemetve
• Kovács Marcell: Csúcshatás
DVD
• Varga Balázs: Nosztalgia
• Kovács Marcell: 8 millió halál
• Gorácz Anikó: A varázsló álma
• Nagy V. Gergő: Bronson
• Varga Zoltán: Magasfrász
• Benke Attila: Yentl
• Tosoki Gyula: TRON, avagy a számítógép lázadása
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szédülés

Báron György

 

A sötét árnyalatok uralkodnak Szász János filmjében. Este, éjszaka, vigasztalanul zuhogó eső, ismeretlen célú fények idegesítő felvillanásai. Sem a helyszín, sem az idő, sem a cselekmény időtartama nem határozható meg megnyugtatóan. A Gozsdu-udvar sikátora, ahol metró jár, ósdi buszok döcögnek és idegesítően berregő motorkerékpárok száguldoznak, az ötvenes éveket és korunkat egyként idézi, a keskeny átjárókban lobogó tüzek az amerikai nagyvárosok szegénynegyedeit pásztázó filmképekből ismerősek, mi több, egy XVIII. századi vacsora ironikus imitációja is előkerül a cselekmény egy pontján. A hősök mintegy a sötétségből és meghatározatlanságból kúsznak elő, akár az alvilági lények, akiket olyannyira zavar a világosság, hogy végül lakásuk ablakait is beszögelik, kiszűrve a levegőt és a fényt. Rajk László nagy képzelőerővel megálmodott lakásdíszlete, mely inkább posztmodern installációra, semmint valódi lakótérre emlékeztet, többszöri megnézés után is áttekinthetetlen, akár egy homályos labirintus. A félvilági terekben élő és döglött patkányok, macskák, gerlék, a lakás frizsiderjében többszáz csillogó olajoshal-konzerv, az egyik szereplő időnként a falon lévő dróton kúszik fel a lakásba, a másikat, akárcsak Hitchcock azonos című filmjének hősét, ellenállhatatlanul vonzza-taszítja a mélység. A meghatározatlanságok félálom-világában járunk, a posztmodern meghatározhatatlan eredetű díszletelemei között. Szász közvetlen ihletője a honi művészek közül talán Bódy és mindenekelőtt Tarr Béla lehetett; világa azonban Tarrénál ellebegőbb, szürreálisabb, egyszersmind talmibb is, jobban igazodva a mindenkori stíldivathoz. E korunk rekvizítumaiból nagy leleménnyel és erudícióval megteremtett félálom-világ erős képi tehetségre vall, s ha egy pályakezdő film legalább erről az egyről kétségbevonhatatlan bizonysággal szolgál, már elérte célját. Igaz, a mozikban nem elszánt tehetségkutatók ülnek, s számukra alighanem még e sorok írójánál is nagyobb zavart okoz, hogy a tehetséges elsőfilmes láthatóan nemigen tud mit kezdeni tehetségével. Megelégszik a film erőterének fölrajzolásával, s történetét magára hagyja, bízván benne, e térben önállóan is működni tud.

A négyszereplős kamarajáték hőse három férfi – apa és két kamaszfia –, valamint a Nő; ők laknak együtt, kényszerű összezártságban a félhomályos lakásinstallációban, a városnyivá növesztett Gozsdu-udvar egyik ormótlan bérházának legfölső emeletén. A rendező számára négyőjük hullámzó viszonyrendszerének ábrázolásánál fontosabb maga a környezet, a megálmodott díszletvilág: vászonra vitelében láthatóan minden energiája kimerül. A szereplőknek nincsenek érzéseik, a kapcsolatoknak nincs „mögöttes tartománya”, a tetteknek oka és magyarázata. Tudom, ez nem holmi rendezői ügyetlenség következménye – Szász aligha akart szabályos lélektani szerelmi négyszögdrámát komponálni –, mégis, a film ettől óhatatlanul befullad, megtorpan, állóképpé válik. A képek, beállítások vizuális, térbeli artisztikuma egy idő után már nem kárpótol az idő-vektor – a narráció, a kapcsolatrendszer kifejtése – elhanyagolásáért. Ezért, hogy a szereplők – bár jó színészeket látunk a vásznon – semmivel sem fontosabbak a képen föltűnő macskáknál, gerléknél, de még az olajoshalnak vagy az ósdi pöfögő vízforralónak is nagyobb szerep jut, mint nekik. Szász is érzi ezt, de ellensúlyozandó – tévesen – mindig ugyanazt az oldalt erősíti tovább: minden egyes kép túlhangsúlyos, már-már bombasztikus. Sorra kioltják így egymás erejét, ráadásul a film egyensúlya is egyre jobban megbillen. A Szédülés ilymódon nem annyira négy ember történetét meséli el, mint inkább rendezője művészi erődemonstrációjává válik. Szászt csakis és kizárólag a Művészet érdekli, csupa nagy betűvel, s e vehemencia igen jellemző a mindenkori elsőfilmesekre, bárha sokkal szerencsésebb, mintha máris az üzlet vagy a karrier érdekelné őket. Remélhetően következő filmjében a rendező rátalál a fortissimókat felerősítő csöndek örömére, a helyzetek és kapcsolatok aprólékos kidolgozásának izgalmára, a visszafogottságban rejlő energiákra – s megmozdítja az állóképet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/10 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4722