|
|
|
MoziPokolba taszítvaCsillag Márton
Drag me to Hell – amerikai, 2009. Rendezte: Sam Raimi. Írta: Sam Raimi és Ivan Raimi. Kép: Peter Deming. Zene: Christopher Young. Szereplők: Alison Lohman (Christine), Justin Long (Clay), Lorna Raver (Mrs. Ganush), David Paymer (Mr. Jacks), Dileep Rao (Rham Jas). Gyártó: Buckaroo / Ghost House / Mandate. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 99 perc.
Válság idejében kis pénzből kell jó filmet forgatni, méghozzá olyan témában, mely az – evilági és túlvilági – élet nagy kérdéseit a mindennapok praktikus kis bosszúságaival ötvözi. A karrierjét jó negyed évszázada egy olcsó és ötletes horrorral (Evil Dead) kezdő Sam Raimi az évezred elején a szuperképességekkel rendelkező, mégis erkölcsi- és identitásproblémákkal küszködő kisember mítoszát támasztotta fel Pókember-trilógiájával, most azonban egy évtizedes filmtervét vette elő, hogy megmutassa: egy egyszerű esendő pályakezdő is elementáris – és pokoli – problémákkal szembesülhet.
A Pokolba taszítva hősnője közönséges banktisztviselő, aki alulról csodálja a ranglétra magasba emelő fokait, és nem is sejti, hogy szürke kis életét micsoda veszélybe sodorhatja egy döntés, mely az üzleti világ normái szerint logikus ugyan, de a következményeit elszenvedő kisember számára végzetes lehet. Történik ugyanis, hogy Christine Brown (Alison Lohman) a banki előmenetel reményében nem ítél meg további hitelt egy öregasszonynak, mire az zengzetes magyar(!) szitokszavak közepette elátkozza őt, és rászabadít egy termetes rontást, ami három nap iszonyatos szenvedés után a pokol tüzére küldheti a lányt. Raimi és öccse, a társforgatókönyvíró Ivan tankönyvi egyszerűségű dramaturgiával és szinte gyermeteg végső csavarral meséli el Christine balsorsának lefolyását, a Pokolba taszítva mégis kimagaslik az utóbbi évtized folytatás-füzérekben termő tinihorrorjai és 3D-parafilmjei közül, mert egyszerű, de pontos eszközökkel (a Mullholland Drive operatőre és a Pókember-filmek vágója a garancia erre) és kellő humorral dolgozik.
A latin-amerikai, balkáni és USA-misztikát (értsd: karrier-vallás) ötvöző történet látszólagos egyfedelűsége ellenére is a létezés és a művészet (esetünkben: munkahelyi előmenetel) miértjét kutató nagy hollywoodi filmekre emlékeztet, és közben olyan erővel csap a széksorokban ülők közé, hogy a nézők azt sem tudják, a vacogástól vagy a kacagástól reszkessenek.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1585 átlag: 5.41 |
 |
|
|
|
