KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/április
ISZLÁM HÁLÓ
• Baski Sándor: Nem lehet kihúzni Arab twitter
DVD
• Tosoki Gyula: Eden Lake – Gyilkos kilátások
• Nagy V. Gergő: A furcsa srác
• Czirják Pál: Ismeri a szandi-mandit?
• Teszár Dávid: Yona, a pingvinek királynője
• Varga Zoltán: Sammy nagy kalandja – A titkos átjáró
• Pápai Zsolt: A Mephisto-keringő
MOZI
• Alföldi Nóra: A gyerekek jól vannak
• Forgács Nóra Kinga: A HR-menedzser
• Vajda Judit: Kedves szomszéd
• Tüske Zsuzsanna: Hajszál híján úriember
• Sepsi László: Sorsügynökség
• Baski Sándor: A belgrádi fantom
• Pápai Zsolt: Eljő a napunk
• Kovács Kata: Ébredj velünk!
• Kovács Marcell: Ismeretlen férfi
• Parádi Orsolya: Anyát a Marsra
DVD
• Gelencsér Gábor: Az én XX. századom
ALIEN-MOZI
• Sepsi László: Valakik odafent Látogatók az űrből
MAGYAR TABU
• Bori Erzsébet: A velünk élő spicli Magyar ügynökfilmek
TÓTH ÉS TOTH
• Ruprech Dániel: A kétarcú rendező Tóth Endre // André de Toth
ALIEN-MOZI
• Varró Attila: Elidegenedés Testrablók az űrből
• Orosdy Dániel: Figyeld az eget! A sci-fi horror két klasszikusa
KRITIKA
• Kolozsi László: Békaperspektíva A zöld sárkány gyermekei
AUSZTRÁL FILM
• Zalán Márk: A kenguru ugrani készül Ausztrál új hullám
• Szalay Dorottya: A vágy motorja Jane Campion
KRITIKA
• Pálos Máté: Az elcsábított naplója Chloe – A kísértés iskolája
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Empátia és absztrakció Beszélgetés Fillenz Ádám operatőrrel
FILMISKOLA: A ZENE
• Géczi Zoltán: Ördög bújt a partitúrába Alternatív összhangzattan
• Hubay Gergely: A jóltemperált futószalag Így készül a filmzene
MAGYAR TABU
• Barotányi Zoltán: Az ügynök halála és feltámadása Gervai András: Fedőneve: „szocializmus”
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: És mégis mozog Új magyar film
TÓTH ÉS TOTH
• Sólyom András: Kalandtúra ’39 Varsói gyors
AUSZTRÁL FILM
• Szabó Ádám: Kertvárosi holttér David Michod Ausztráliája
ALIEN-MOZI
• Vajda Judit: Twilight Zone Pittacus Lore: A negyedik
ISZLÁM HÁLÓ
• Schreiber András: Perzsa cenzor A Panahi-ügy
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
MOZI
• Varró Attila: A Föld inváziója – Csata: Los Angeles

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Hárman hozzák a halált

Dögrovó

Ardai Zoltán

Titanic-feeling kontra függetlenek. Rod McCall szerény jéghegye a diadalmas hollywoodi világszabvány ellen.

 

A múlt század mostanában már a XX. A Nagy Egység európai elképzelései leszerepeltek, az Újvilágon a sor, az ő szentháromságán, a glóbusz mindinkább az A-, B- és C-movie jegyében igyekszik a cél felé. Ha sikerül elérni, hogy a rentábilis filmek már mind besorolhatók legyenek – hulljon a víziók férgese –, nincs már messze ama nap sem, hogy az emberi életek összessége is e háromkategóriás rendszerhez egyszerűsödjék. Az X-filmeknek, az X- és Y-életeknek el kell tűnniük. A Tarantino-hullám, ez az ármányosan álcázott X-offenzíva integrálható lesz, már ma is látszik.

A Titanickal és e grandiózus filmlétesítmény boss-ainak harcos kiállásával (a sajtóvisszhang bizonyos zöngéje ellenében) íme, előkészült az ultraindusztriális világfilmek korszaka. Az a fényes kor, amelyben a mega-költséggel készült produkciók, idővel pedig a szerényebbek is, törvényi védettséget élveznek majd mindazon nyilvános reflexióktól, amelyek nem reklámjellegűek. (A kulcsszó: „hitelrontás”.) Mert, míg bármely nyelvközösség irodalmi élete elsorvadna irodalmárok nélkül, Hollywoodot egyáltalán nem fenyegetné pusztulás, ha hirtelen eltűnnének azok a filmészeti szerzők, akik holmi értékkülönbségeken lovagolnak. A világmozi-makerek, szemben a költőkkel, nem kényszerülnek akármeddig eltűrni a kényelmetlenséget, amit a kritikai publikációk pisla földi léte jelent. Egyszercsak kordonba ütköznek majd az akadékoskodó firkászok, és az összes nyavalyás vartyogó meg javíthatatlan konkolyhintő be lesz szorítva az óceánba, az Internet-anonimitás sivatag-szabadságába, erőlködjön ott tovább, ha marad kedve.

Nem vitás tehát, hogy szédítő eredmények születnek, hatalmas vívmányok vannak kilátásban. Másfelől viszont az aknamunka sem lankadt el. Tekintsük például a Sundance-fesztiválon hírt szerzett Hárman hozzák a halált címre átkeresztelt pikareszk kalandfilmet. Itthoni forgalmazása talán jóhiszemű lépés, végtére is egy odaát gyártott road movie-ról van szó, szökött fegyencek kincskereső ámokfutása zajlik benne: népünk becsüli, igényli az ilyen alkotást. De konkrét átvételekor hiányzott az éberség. Éber szem felismerte volna a csalást, az akciómozi-firmával való cinikus visszaélést, a termék alkalmasságát a zavarkeltésre, a fiatalság kótyagosabb részének eszmei félrevezetésére. A Hárman... nem érdemel hatósági védelmet a sajtó ellenében, mert producere – egy követ fújva a rendezővel, vagy erélytelenségből fakadóan – semmibe vette a demokratikus többség preferenciáit. A titanicosok harca éppen hogy nem az ilyen kollégákért folyik.

Ha egy road movie börtönszökevényeket szerepeltet, úgy a műnek fegyházi képsorokkal helyes kezdődnie. A rabok kitörését minden szemléleti imbolygástól mentesen, vas-meggyőződésű dekorativista felfogásban kell bemutatni. Ami a dialógusokat illeti, nem elég csupán a feszességre ügyelni, a szépműtani tökélyhez elengedhetetlen, hogy a hangzó szövegek csakis válogatott érdes élcekből szerveződjenek, a törődött nép álmait, vágyait juttatva kifejezésre a mozgóképi művészet eszközeivel. Máskülönben – vagyis ha a bűnözők már az első képeken szökött állapotban jelennek meg, összevissza tántorogva és hablatyolva – rögtön a szabotázs alapos gyanúja merül fel napjainkban, amikor fokozott az amerikai filmesek globális felelőssége. Nem az első rendezése ez Rod McCallnak, amelyben valamilyen kétségbeesett vigadozásra, erre-amarra nyíló ambivalenciákra igyekszik hangolni a nézőt, ahelyett hogy (nagy respektussal a bűnözők és rendőrök iránt) az élet kemény strukturáltságát ábrázolná, mesével beoltva, edzve az arra hajlamosabbak agresszív kedvét és levezetve a gyengékét, amint a rend azt megkívánja.

Azért az itt működő X-méregfog szerencsére nem különösebben tartalmas. A sztori, a motívum-kompozíció, a dialógusok sokkal kevesebbet nyújtanak a színészeknek, mint viszont. A Hárman hozzák a halált mondhatni konvencionális vonása a színész efféle túlterhelése. Kissé konkáv darab, ritkán mutat feltörő és formába rántódó minőséget, anyaga többnyire inkább előhúzogatott, úgy ahogy összeépítgetett (eltérően a Tarantino- vagy akár az Araki-filmektől). Az első útigyilkosság riasztó mágikus-realista jelenet, a későbbi alkalmak groteszkek, aztán üdén humorosak. A két záróeset azonban csupán idétlen, egyaránt híján realitásértéknek és játékosságnak, akár korábban az egyik főszereplő szózata fegyverről és hatalomról. Ha McCall e zsengéjéért sokan lelkesednének, annál jobb. Az X-mozit illető érzékelés elkásásodási folyamatai csak siettetik az ABC-képletű világ eljövetelét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/06 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3729