KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/április
ISZLÁM HÁLÓ
• Baski Sándor: Nem lehet kihúzni Arab twitter
DVD
• Tosoki Gyula: Eden Lake – Gyilkos kilátások
• Nagy V. Gergő: A furcsa srác
• Czirják Pál: Ismeri a szandi-mandit?
• Teszár Dávid: Yona, a pingvinek királynője
• Varga Zoltán: Sammy nagy kalandja – A titkos átjáró
• Pápai Zsolt: A Mephisto-keringő
MOZI
• Alföldi Nóra: A gyerekek jól vannak
• Forgács Nóra Kinga: A HR-menedzser
• Vajda Judit: Kedves szomszéd
• Tüske Zsuzsanna: Hajszál híján úriember
• Sepsi László: Sorsügynökség
• Baski Sándor: A belgrádi fantom
• Pápai Zsolt: Eljő a napunk
• Kovács Kata: Ébredj velünk!
• Kovács Marcell: Ismeretlen férfi
• Parádi Orsolya: Anyát a Marsra
DVD
• Gelencsér Gábor: Az én XX. századom
ALIEN-MOZI
• Sepsi László: Valakik odafent Látogatók az űrből
MAGYAR TABU
• Bori Erzsébet: A velünk élő spicli Magyar ügynökfilmek
TÓTH ÉS TOTH
• Ruprech Dániel: A kétarcú rendező Tóth Endre // André de Toth
ALIEN-MOZI
• Varró Attila: Elidegenedés Testrablók az űrből
• Orosdy Dániel: Figyeld az eget! A sci-fi horror két klasszikusa
KRITIKA
• Kolozsi László: Békaperspektíva A zöld sárkány gyermekei
AUSZTRÁL FILM
• Zalán Márk: A kenguru ugrani készül Ausztrál új hullám
• Szalay Dorottya: A vágy motorja Jane Campion
KRITIKA
• Pálos Máté: Az elcsábított naplója Chloe – A kísértés iskolája
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Empátia és absztrakció Beszélgetés Fillenz Ádám operatőrrel
FILMISKOLA: A ZENE
• Géczi Zoltán: Ördög bújt a partitúrába Alternatív összhangzattan
• Hubay Gergely: A jóltemperált futószalag Így készül a filmzene
MAGYAR TABU
• Barotányi Zoltán: Az ügynök halála és feltámadása Gervai András: Fedőneve: „szocializmus”
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: És mégis mozog Új magyar film
TÓTH ÉS TOTH
• Sólyom András: Kalandtúra ’39 Varsói gyors
AUSZTRÁL FILM
• Szabó Ádám: Kertvárosi holttér David Michod Ausztráliája
ALIEN-MOZI
• Vajda Judit: Twilight Zone Pittacus Lore: A negyedik
ISZLÁM HÁLÓ
• Schreiber András: Perzsa cenzor A Panahi-ügy
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
MOZI
• Varró Attila: A Föld inváziója – Csata: Los Angeles

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Brian de Palma

Dominó

Pisztoly az asztalon

Varga Zoltán

Brian De Palma új thrillerében dán rendőrök keresztezik az iszlám terrorizmus útját.

 

Az Új-Hollywoodot megalapozó „mozifenegyerekek” talán legdelejezőbb stílusérzékkel és legkevésbé piacképes rögeszmékkel megáldott-megvert zsenije, Brian De Palma immár közel húsz éve – a sem az alkotónak, sem a nézőknek nem különösebben kellemes emléket jelentő A Mars-mentőakció óta – lényegében kivonult a hollywoodi rendszerből. Ezt bizonyára nem bánják a stúdióvezetők, hiszen – ahogyan Pápai Zsolt fogalmazott találóan –, „Hollywood évtizedekig bizalmatlanul szemlélte ténykedését, formai megoldásait extrémeknek, személyét nehezen kezelhetőnek titulálták, világlátását túl sötétnek találták” (Filmvilág 1999/1). Kérdés azonban, hogy a rendező mennyire járt jól a váltással, a többnyire francia vagy német szponzorok bevonásával; az ezredforduló óta egyszer láthattunk De Palmától a művész legszebb pillanatait méltó módon visszaidéző filmet (Femme Fatale), leginkább azonban olyan munkák kerültek ki a keze alól, amelyek aligha tettek jót a hírnevének (Fekete Dália, Gyilkos vágyak).

Legújabb thrillere, a dán gyártásban készült Dominó, az utóbbi mezőnybe tartozik – jóllehet ezt a méltatlan produkciós körülmények is magyarázzák. De Palma az egyik legszörnyűbb szakmai élményeként idézi föl a Dominó keletkezéstörténetét: a forgatás alulfinanszírozottságát, a kifizetetlen stábtagokat, az aktív munka helyett vesztegléssel töltött időt; illetve azt, hogy producerei (mintha csak valamely hollywoodi stúdióvezető tiporta volna sárba a rendező szuverenitását) kivették kezéből a vágást, s általa jóvá nem hagyott változatot küldtek a mozikba. A forgatókönyv megírásában – számos filmjével ellentétben – De Palma nem vett részt, s éppen a cselekménybonyolítás a Dominó legkevésbé működőképes rétege. A sztori, amely koppenhágai rendőrgyilkossággal indul, s csakhamar az iszlám terrorizmus machinációival folytatódik, egyszerre tűnik túlbonyolítottnak és primitívnek. Túlbonyolított, amennyiben az alig másfél órás játékidőhöz mérten megtöbbszörözi a szemben álló feleket, az egymás érdekeit keresztező figurákat és csapong a helyszínek között (Koppenhágától Brüsszelen át Almeriáig). S primitív, minthogy valamennyi oldal képviselőjét – a rendőröket, a gyilkost és a terroristákat egyaránt – szimpla motivációk viszik előre: a bosszúvágy és/vagy a fanatizmus. E problematikus cselekményépítés, a figurák klisészerűsége és a kevéssé meggyőző színészvezetés eredményezik, hogy a film nagy része nem kifejezetten nyújt többet egy átlagos (esetleg átlag alatti) tévékriminél.

A Dominó azonban nem csupán a rendező kései pályaszakaszát uraló orientációvesztés újabb dokumentuma, mert egyes részleteiben – a nyitányban és a csúcsponton – még itt is megmutatkozik az a mozimágia, amelyet Brian De Palma legihletettebb pillanatainak köszönhetünk, s amely a legnagyobb filmrendezők közé emelte őt. A Dominó expozíciójában újabb remek példáját üdvözölhetjük a De Palma eszköztárában jellegzetesnek számító felső nézőpontnak, amely kezdetben banális szituációt láttat totálképen (főhősünk a szeretőjétől készül távozni, hogy megkezdje a hajnali szolgálatteljesítést); ám a folyamatos ereszkedésnek köszönhetően a snitt az asztalon hagyott pisztoly közelképével ér véget. Az ottfelejtett fegyver lesz a dominó láncreakciót beindító első darabja, a kritikus pillanatban a hiánya miatt veszíti életét az idősebb rendőr s kerül veszélybe fiatalabb partnere. Ugyancsak a nyitás idézi meg a De Palma-életműben legszívesebben citált példaképet, Alfred Hitchcockot: a Szédülésre noha már eddig is sokszor utalt a rendező (kivált a Megszállottsággal és az Alibi testtel), de a kulcsfontosságú tetőtéri üldözésjelenetre először kínál egyéni variációt, amely a Dominó egyik legfeszültebb képsorát eredményezi. Hasonlóképpen míves a csúcspont, ahol a bikaviadal helyszínére tervezett öngyilkos merénylet meghiúsítása a tét. A lassításokkal és a zene (ezúttal is Pino Donaggio muzsikájának) crescendójával tüntető szekvenciát valószínűleg csupán azért nem fogják például a Carrie vagy az Aki legyőzte Al Caponét hasonlóan komponált nagyjeleneteivel együtt emlegetni, mert a cselekmény előzményei kevéssé vonják be a nézőt. Máskülönben igazi moziszék-szorongató pillanatokkal szolgál – a Dominó tanúsága szerint Brian De Palma még akkor is képes ilyen jelenetekkel elkápráztatni a publikumot, ha téli álmot alszik.

 

DOMINÓ (Domino) – dán, 2019. Rendezte. Brian De Palma. Írta: Petter Skavlan. Kép: José Luis Alcaine. Zene: Pino Donaggio. Szereplők: Nikolaj Coster-Waldau (Christian), Carice van Houten (Alex), Guy Pearce (Martin), Eriq Ebouaney (Tarzi). Gyártó: Schonne Film. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált. 89 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14158