KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/február
FILM / SZÍNHÁZ
• Gelencsér Gábor: Filmszínpad Mozi a színházban
• Muhi Klára: A hazug nagymama meg a többiek Apacsok
VARGAS LLOSA
• Ardai Zoltán: Buja, kényes, hideg Mario Vargas Llosa-adaptációk
BUNUEL
• Szabó Z. Pál: „Az aranykor” mítosza Dalí és Buñuel kapcsolata
• Tornai Szabolcs: Szürrealista előgyakorlatok az éberséghez Luis Buñuel
JOHN WAYNE
• Varga Dénes: A vadnyugat hercege John Wayne és a hatvanas évek
• Nevelős Zoltán: Karakán emberek A félszemű
ARONOFSKY
• Szabó Ádám: Őrjítő vágy Darren Aronofsky
• Kovács Kata: Pszichobalett Fekete hattyú
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Kétdimenziós manőverek Anilogue
• Margitházi Beja: Animáció, nem imitáció Sylvain Chomet: Az illuzionista
TELEVÍZÓ
• Sepsi László: A bennem élő gyilkos Dexter-sorozat
• Kemenes Tamás: Alpári unalom Való Világ 4.
• Deák Dániel: Veszteni tudni kell 40 milliós játszma
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Titkok, hazugságok Torino
KÖNYV
• Vincze Teréz: Láttatni a láthatatlant Marc Vernet: A hiány alakzatai
• Harmat György: Iskola a papíron Kelecsényi László: Álmodozók és megszállottak
KRITIKA
• Báron György: Téli mese A vágyakozás napjai
• Gorácz Anikó: A kripli Miklauzic Bence: Éji séták és éji alakok
• Vajda Judit: Csernobil és Isaura Az ügynökök a Paradicsomba mennek
MOZI
• Baski Sándor: Emberek és istenek
• Schreiber András: Három majom
• Vincze Teréz: A király beszéde
• Vajda Judit: Egy jobb világ
• Forgács Nóra Kinga: Szerelem, pasta, tenger
• Tüske Zsuzsanna: Az utazó
• Alföldi Nóra: New York I Love You
• Sepsi László: Párizsból szeretettel
• Vörös Adél: A dilemma
• Kovács Marcell: Zöld Darázs
• Csillag Márton: Gulliver utazásai
• Varró Attila: Boszorkányvadászat
• Pápai Zsolt: Követés
• Czirják Pál: Sodrásban
• Alföldi Nóra: Felhangolva
• Tosoki Gyula: Az élők és a holtak
DVD
• Martsa András: Pedig olyan csendes ember volt…
MOZI
• Kovács Marcell: Inferno – Pokol
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Utolsó órák

Örökmécses?

Schubert Gusztáv

Tragikus hungarikumunk, a „megtorlásfilm” újabb remekművel bővült.

Ha a történelem az élet tanítómestere, a magyaroknak az utóbbi ötszáz tanévben a legpocsékabb tanerő jutott. Ha valaki bátran kimagaslott a nemzetből, annak a fejét rendre lecsapták a mindenkori elnyomók (ha épp nem tartózkodott itt „ideiglenesen” tatár, török, labanc vagy muszka, mindig akadt magyar hazaffy, aki a megszálló helyébe lépve buzgón akasztott és sanyargatott). A pavlovi reflex ennél sokkal kevesebb lecke után is beindul. A deres, a bilincs, a bitó, a megtorlások szinte szakadatlan láncolata megtette a magáét. A magyar már régóta nem virtusból, hanem csak végső elkeseredésében lázad. Megtört nemzet lettünk, gyávák, megalkuvók, talpnyalók. A huszadik században – 56 két hetét kivéve – egy percre sem voltunk szabadok. A politikusainkkal pedig jobb nem példálózni.

Nem volt ez mindig így. Vecsernyés János filmje olyan emberrel szembesít, akit az utókor nem csak, hogy elfelejtett, hanem már példáját sem érti. Az első magyar felelős kormány (1848) miniszterelnökéről, Batthyány Lajosról a nevén és a kőnyomatos rajzon kívül, melyen fél térdre ereszkedve néz farkasszemet a kivégzőosztaggal, szinte semmit sem tudunk, pedig a forradalom talán legnagyobb formátumú vezetője volt. Persze Kossuthról, Széchenyiről, a politikus Petőfiről sem tud sokkal többet az utca embere, de valamennyi közhely azért megragadt róluk mindenki fejében. A lelkesítő néptribun és a magyar szabadság szikráját őrző emigráns; Segesvár hősi halottja, akinek sohasem találták meg a holttestét; a reformkor lelke, a Lánchíd építtetője, aki végül beleőrült az elszabadult forradalom miatti lelkiismeretfurdalásba... – csupa regényes élet. De ugyan mivel csigázná föl a képzeletet egy mérsékelt és pragmatikus reálpolitikus. Az aggodalmasan mérsékelt Széchenyi és a túlzásokba eső Kossuth között ő volt a célratörő és rendíthetetlen pragmatista. Elment a lehetőségek határáig, de lépéssel sem tovább. Prosperáló és szabad magyar köztársaságot akart, de a Monarchia keretei közt. Lényegében a dualizmus szükségességét ismeri fel, majd húsz évvel a kiegyezés előtt. Realizmusával magára maradt. Kossuth megalkuvónak látta, a Habsburg udvar fékevesztett rebellisnek. Batthyány-t realizmusa épp ez utóbbi ellenfél megítélésénél hagyta cserben, a legutolsó pillanatig bízott Ferenc József igazságos ítéletében.

Vecsernyés és Hegedűs Bálint jó érzékkel ezeket az utolsó órákat választotta e nagyformátumú ember megidézésére. A politikus Batthyány igazságának részletező kifejtéséhez a tévéjáték 55 perce nem elég. Szőts István a nyolcvanas években Batthyányról tervezett játékfilmjét még széles, nagyepikai formában gondolta el. (A magyar filmtörténet fájdalmas hiánya, hogy a G.B.L Gróf Batthyány Lajos főbenjáró pere és vértanúsága végül csak az irodalmi forgatókönyvig jutott.) Az Utolsó órák az emberi drámára összpontosít, a politikai konfliktus okaira csak röviden utal vissza. A cellájában királyi kegyelemre/halálra váró Batthyány emberi, lelki helytállása a makulátlan politikust is megidézi.

Mind a forgatókönyv, mind a rendezés minimalista, a lehető legfontosabb tényekre, gesztusokra csupaszítja a drámát, miközben a csapda, amibe hősét helyezi nagyon is rafinált. A kalitka ajtaja nyitva, csak kicsit kellene alázatosnak, megalkuvónak lenni, s fejet hajtani. Vecsernyés előző három játékfilmjét is ez a tágra zárt kelepce tette izgalmassá. És persze az erős színészi jelenlét. László Zsolt, aki színpadon épp könyörtelen hatalmasokat játszik hideglelősen (Mefisztó, Danton halála), az erkölcsi nagyságnak is képes hasonló súlyt adni.

Az Utolsó órák lidércnyomását azonban mindenekfelett az adja, hogy érezzük az idő iszonyatos messzeségét: ilyen emberek (kivált a politikában) már nincsenek, csak csupa túlélőművész, dörzsölt simlis, akiknek a szemében a tisztességes, meg nem alkuvó miniszterelnök gróf nem hős, csak lúzer.

„Valahol utat tévesztettünk”. Az a jobb, nemesebb, tisztább Magyarország, ha volt is, nincs már.


Utolsó órák – magyar tévéjáték, 2014. Rendezte: Vecsernyés János. Írta: Hegedűs Bálint és Vecsernyés János. Kép: Lajos Tamás. Zene: Parádi Gergely. Szereplők: László Zsolt (gróf Batthyány Lajos), Sipos Vera (A felesége), Kovács Zsolt (Konrád), Szabó Kimmel Tamás (A látogató), Fekete Ernő (A fotográfus). Producer: Lajos Tamás, Mink Tamás. Gyártó: Film Service Positive. Támogató: Médiatanács. Az MTVA bemutatója. 55 perc.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 41-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11864