Lengyel filmTáncőrületKoltai Ágnes
Habos-rózsaszín lányretro a hatvanas évek elejéről; afféle ellen- American Graffiti középosztálybeli úrihölgyeknek. Pontosabban: leendő úrihölgyeknek, mert a filmbéli kedves-csacska libuskák még csak úrihölgyikék. Kóstolgatják, próbálgatják a mamájuktól, nagynénjüktől, vihogós barátnőjük negédes anyucijától ellesett női szerepet, de a körömcipő töri a lábukat, a melltartó lötyög rajtuk, és csókolózás közben még zavarban vannak. Kis babaházukban egyfolytában a szent családról, az anyai kötelességekről és a feleség erényeiről hallanak, nem csoda hát, hogy oly fantáziátlanul készülnek a felnőtt életre. Becsületesen unalmas házasságra vágynak; feszes nyakkendőjű, puha házipapucsú férjre s néhány gödrös arcú lurkóra, lehetőleg enyhe lefolyású gyerekbetegségekkel.
Ennyire konzervatív és áporodottan unalmas még egy kisvárosi tinédzser sem lehetett a hatvanas évek Amerikájában. A rendezőnő mintha pukkasztásunkra találta volna ki e féktelenül nyihogós, szemérmetlenül butuska, lehetetlenül hétköznapi világot; – talán azt szeretné elhitetni, hogy a kertvárosi idill, a jómód és a protestáns erkölcs a szellemi ellágyulás, mondhatni leépülés valamiféle szimbóluma lenne. A filmbéli leánykák, akik egy görbe hétvégére kimerészkednek a közeli „romlott” városkába, olyan igénytelenek és szűk látókörnek, mint tulajdon szüleik. Nekik akarnak megfelelni, kétségbeesetten, különösen azután, amit „odalent”, a bohókás városban láttak. Ott zavarba ejtően sok minden történik, vissza is menekülnek az unalom fertelmes csendjébe, egyetlen halovány cinkos mosoly nélkül.
Sohasem fogjuk megtudni, hogy hol ér véget a való, és hol kezdődik a képzeletbeli ebben az émelyítő álidillben.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 3066 átlag: 5.42 |
 |
|
