KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/december
PASOLINI / ANTONIONI
• Csantavéri Júlia: Ártatlanok Madarak és ragadozó madarak
• Pintér Judit: Botrányos őszinteség Nico Naldini: Pasolini élete
• Tornai Szabolcs: A meglepetés lépcsőfokai Antonioni filozófiája
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
TRANSZHUMÁN JÖVŐ
• Kömlődi Ferenc: Utak Utópiába Transzhumanista kultúra
• Géczi Zoltán: A Prométheusz-vádirat Transzhumán manga/anime
ARTHUR PENN
• Pápai Zsolt: Hollywood Kis Nagy Embere Arthur Penn
EXPLOITATION
• Baski Sándor: A kacsintás esztétikája
• Varró Attila: Térhódítás Exploitation és 3D
ANGOLSZÁSZ KÉPREGÉNY
• Kovács Marcell: A kolosszusok árnyékában Új amerikai képregényfilmek
• Sepsi László: A pusztulás képkockái Stephen King képregényen
PASOLINI / ANTONIONI
• Dobai Péter: Szenvedély és ideológia Dialógus Pier Paolo Pasoliniről
• Pintér Judit: Szenvedély és ideológia Dialógus Pier Paolo Pasoliniről
• Szkárosi Endre: Szenvedély és ideológia Dialógus Pier Paolo Pasoliniről
ANGOLSZÁSZ KÉPREGÉNY
• Klág Dávid: A középszer ellen Scott Pilgrim a világ ellen
MAGYAR MŰHELY
• Varga Balázs: Tetten ért képek Új politikai dokumentumfilmek
• Gorácz Anikó: Szabadság tér Mindszenty-filmek
TELEVÍZÓ
• Deák Dániel: Dalolva szép a tévé Zenei tehetségkutatók
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: És megteremté a Nőt Martin Munkácsi-kiállítás
KÖNYV
• Gyenge Zsolt: Román hullámlovasok Gorácz Anikó: Forradalmárok
• Szabó Ádám: Új utakon Fejezetek a brit film történetéből
MOZI
• Gyenge Zsolt: Menedék
• Fekete Tamás: Száguldó bomba
• Zalán Márk: Érzéki csalódás
• Sepsi László: Ördög
• Forgács Nóra Kinga: Sporthorgászat
• Baski Sándor: Call Girl
• Kolozsi László: Gyermekeim apja
• Vajda Judit: Szerelmes lettem
• Roboz Gábor: Megaagy
• Alföldi Nóra: Könnyű nőcske
• Vörös Adél: Ilyen az élet
• Varró Attila: Már megint te
DVD
• Gelencsér Gábor: Fotográfia
• Czirják Pál: Aranyember-gyűjtemény
• Pápai Zsolt: Kisvárosi rock’n’roll
• Alföldi Nóra: W.
• Martsa András: Bobby

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Jöjj el napfény!

A társalgás logikája

Barkóczi Janka

Claire Denis újabb pontos lélekrajza egy női sorsról.

 

Isabelle frissen elvált, közepesen sikeres festőművész, aki hirtelen jött szabadságában egyik férfi karjából a másikba omlik. Érett, ám rendkívül vonzó nőként már pontosan tudja, hogyan szerezze meg azt, amit akar, de még fogalma sincs arról, hogy kit és miért kellene megtartania. Előbb egy gazdag bankárral bonyolódik állatiasan viharos kapcsolatba, majd egy szépreményű színészfiú szomorú tekintete ragadja meg az érzékeit. Persze mindkét választottja nős, sőt, családos ember, így a félórás mennyország után Isabelle-nek újra csak az üres lakás és az egyre súlyosabb depresszió marad. A harmadik férfi jó táncos, de független és karizmatikus különc, aki tulajdonképpen senkit sem kíván beengedni az életébe, a negyedik joviális galériás, akit könnyen követhet az ötödik és sorban mind a többi. Az asszony kétségbeesett kapkodása, mellyel az igaz szerelmet keresi, oda vezet, hogy félmegoldásokkal is gyorsan kiegyezik, és olyan kompromisszumokat köt, melyek rövidtávon sem ígéretesek. Miközben elméletben és gyakorlatban próbálja megfejteni saját végzete és a vonzalom általános törvényszerűségeit, egyre zavarosabb következtetésekre jut, és a pánik csak nő benne.

Juliette Binoche, akárcsak Isabelle Huppert nemrég Az eljövendő napokban, szinte lubickol az életkorára és karakterére szabott szerepben. Nem elég, hogy pillanatok alatt lejátssza a vászonról az összes partnerét – ez alól talán csak a bankárt alakító Xavier Beauvois a kivétel – , már-már megbabonázza a nézőt, ahogy a határozott, de végtelenül magányos felnőtt érzelmi életének különböző regisztereit bejárja. A női sorsok drámai bemutatásától amúgy nem idegenkedő veterán rendezőnő, Claire Denis, ezúttal a hétköznapok romantikájának abszurd humorát is megcsillantja, de összességében mindent inkább egyfajta könnyű bánat leng be. A hosszú, Agnès Godard operatőr által gyakran egyetlen snittben felvett, fecsegésnek tűnő beszélgetések a Rohmer-filmek alakjainak párbeszédeire emlékeztetnek. Történjen az egy bárpultnál, ebéd közben, a női mosdóban vagy éppen az ágyban, a forma meghatározza a tartalmat. A társalgás logikája csak akkor működik, ha a társalgók karaktere tökéletesen ki van dolgozva, amihez az emberi természetet ismerő, a megfigyelésre időt szánó rendező és színészek kellenek. Mind Denis, mind Binoche rendelkezik az ehhez szükséges alázattal, ami a Jöjj el napfény! bölcsességét adja, még akkor is, ha a keresett természetesség egyes jelenetekben modorossá válik. Az a bátorság, ahogy ezek csevegések a maguk teljességében megjelennek filmben, közel hozza és el is távolítja a nézőt, aki komoly energiákat fektet abba, hogy megpróbálja jól érteni azt, amit eleve lehetetlen. Az elhangzó szövegek a háttérben erős irodalmi anyagot sejtetnek, mely ízekre szedi egyetlen érzelem, a vágy, megfogalmazási módjait, olyat, ami különböző nézőpontokból, de egymással egyenértékű módon képes láttatni ugyanazt.

Ez az anyag Roland Barthes Beszédtöredékek a szerelemről című műve, mely inspirálta ugyan a forgatókönyvet, de ez semmiképp sem jelent klasszikus értelemben vett adaptációt. Barthes szövegének hatása leginkább a szerkezet mélyebb rétegeiben érvényesül, ahol megteremti azt a töredékességet és kiszámíthatatlanságot, ami a szerelem kimondott és szavak nélkül beszélt nyelvére egyaránt jellemző. A helyzetek és párbeszédek látszólagos esetlegessége a történet végére mégis egységes egésszé alakul, vagyis egy tökéletes, ám teljesen irracionális rendszer lesz belőle, jól jellemezve az állapotot, ahol a legbanálisabb dolgok is könnyen megkérdőjeleződnek.

A Jöjj el napfény! csúcspontja kétségtelenül a szintén eléggé szöveghangsúlyosra megkomponált utolsó jelenet, melyben pár percre Gérard Depardieu tűnik fel. Depardieu ebben a meghökkentő lezárásban modern vajákost alakít, aki auralátással és ingalengetéssel mutat utat Binoche-nak. A tisztánlátó briliáns monológja, ahogy a stáblista lefutása közben, mintegy mellékesen, megválaszolja, de legalábbis megnyugtatóan semlegesíti az addigra megszámlálhatatlan mennyiségben feltoluló kérdéseket, olyan végtelenül szabad és játékos megoldás, mely közvetlenül a legjobb francia filmhagyományhoz kapcsolódik.

 

JÖJJ EL NAPFÉNY! (Un beau soleil intérieur) – francia, 2017. Rendezte és írta: Claire Denis. Kép: Agnès Godard. Zene: Stuart A. Staples. Szereplők: Juliette Binoche (Isabelle), Xavier Beauvois (Vincent), Josiane Balasko (Maxime), Philippe Katerine (Mathieu). Gyártó: Curiosa Films. Forgalmazó: Cinenuovo. Feliratos. 94 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13486