KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/november
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Szupergettósítás Kultúrtévé
FINCHER ÉS A FACEBOOK
• Baski Sándor: Netpolgár A közösségi háló
NŐI SZEMMEL
• Hungler Tímea: A kamera neme Női tekintet
• Kovács Kata: Az apa árnyéka Úl raj: Sofia Coppola
• Alföldi Nóra: Ösztrogén, vagy valami hasonló Angelina Jolie
PERZSA NŐK
• Iványi Zsófia: Kőzáporban Női sorsok Perzsiában
• Barkóczi Janka: Perzsa kertek Beszélgetés Shirin Neshattal, Shoja Azarival és Tóth Orsival
A HELY SZELLEME
• Roboz Gábor: A legszűkebb kelepce Klausztrofób thrillerek
• Varró Attila: A törlesztés démonai Kísértetházak
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Túlélni az életet Velence
KÉPMESTEREK
• Rédey Soma: Fény a falon Beszélgetés Tóth Jánossal
IVAN PASSER
• Zalán Vince: Kisvárosi víkendek Ivan Passer másfél cseh filmje – 2. rész
FILMISKOLA
• Pápai Zsolt: Serpenyő és puska Hangnemváltás és kevert hangnem
• Varga Zoltán: Életút-kereszteződések Párhuzamos elbeszélések
KRITIKA
• Csillag Márton: Viccen belül Egy komoly ember
• Gorácz Anikó: Sorskönyv Szekeres Csaba: Örvény
FILM / REGÉNY
• Nevelős Zoltán: Egy zárkózott angol úr Martin Booth: Az amerikai
• Kovács Marcell: Rózsaszín szorongás Az amerikai
MOZI
• Varró Attila: Szerelmi bűnök
• Pápai Zsolt: Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik
• Vajda Judit: A lány aki tűzzel játszott
• Kolozsi László: Ünnepek után
• Baski Sándor: Nömadak Tx
• Szabó Noémi: Babák – Az első év
• Tüske Zsuzsanna: Ízek, imák, szerelmek
• Vörös Adél: Sejtcserés támadás
• Forgács Nóra Kinga: Képzelt szerelmek
• Lovas Anna: Őrzők legendája
• Parádi Orsolya: Gru
• Sepsi László: Alfa és Omega
• Alföldi Nóra: Dobogó kövek
DVD
• Varró Attila: Vörös szikla
• Géczi Zoltán: A nyakörv
• Sepsi László: Végrehajtók
• Pápai Zsolt: Láncra vert igazság
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Posta

N. N.

 

Ellenvélemény western-ügyben

 

„Várom a következőt” – mondja Sergio Leone westernjét méltató rövid kritikájában Iván Gábor. (Filmvilág, 1979/20. szám.) Kár, hogy még mindig várnia kell, kár, hogy nem láthatta a western legjelesebb műveit. Mert akkor bizonyára felkészültebben, „értőbben” és érzékenyebben fogadhatta volna a mára oly régi, s még ma is kitűnő filmet, A jó, a rossz és a csúfot. Egyébként is érdemes lenne (lett volna) összevetni a klasszikus amerikai western utolsó mohikánjainak, Fordnak és társainak a művét (A vadnyugat hőskora) Leone filmjével, vagy éppenséggel a Filmmúzeumban most futó Butch Cassidyvel.

E röpke és izgalmas tanulmányút talán még Iván Gábornak is kinyitná a szemét. A „klasszikus”, megcsontosodott műfaji szabályokkal élő amerikai western, Ford, Walsh, Hathaway stb. alkotásai már a hatvanas évek elejére kiürültek, utánozták önmagukat. A megújulás kétfelől érkezett. Az egyik oldalon épp Sergio Leone talált ki valamit. A humort, az „aljas, ocsmány humort”, ha úgy tetszik, azt a fajta western-paródiát, mely kalandfilmnek azért „véresen” izgalmas, de amelyet keserű szívvel végig is lehet röhögni: hát már a vadnyugati hősök is ilyen aljasok? S ugyanitt tapogatóztak az amerikai filmgyártás újabb mesteremberei is, mondjuk George Roy Hill vagy Sam Peckinpah, akik eltértek (Peckinpah egyenesen sutbavágva őket) a „szabályoktól”. A western épp meghalt, elszenderült, filmmúzeumi kegytárggyá nemesült, mikor ők néhányan vérátömlesztéssel próbálkoztak. Az „új western”, lehet, nemtelenebb, csúfabb és gonoszabb, mint a régi. De él. S ezért várhatja egyáltalán a kritikus a következőt. (Kár, hogy erről egy szót sem írt).

 

Pusztay Gy. Elemér

 

 

Hová fussunk?

 

Szívből örülök, hogy Váncsa Istvánnak van lakása. Vagyunk azonban jó néhányan, fiatalok és középkorúak, akik akarva akaratlanul már évekkel ezelőtt megfogadtuk a Filmvilág 79/20. számában megjelent kritikájának cím-tanácsát (Fusson, akinek nincs lakása), és bizony futunk, albérletről albérletre. Vagy pedig éppen az általa felsorolt magyar lakás-filmek főszerepeit játsszuk, a közös főbérlet kettészakíthatatlanságában éljük egyébként már régen kettészakadt házasságainkat.

Lehet, hogy igaza van Váncsa Istvánnak, és nem ez „a magyar társadalom legsúlyosabb problémája”, hanem ezenkívül van még „további huszonnyolc”, amelyekről nem készülnek filmek. Ellentétben a kritikussal én nem ismerek személyesen egyetlen magyar írót, sem filmrendezőt, úgyhogy nem tudom megítélni, melyikük lakáshelyzete rózsásabb. Mégis gyanítom: annak a ténynek, hogy e tárgyban több film készül, mint novella vagy regény, oka talán az lehet, hogy a filmrendezők nyitottabb szemmel járnak a világban. Talán jobban odafigyelnek mások életére, s ha igazán érdekli őket a sok elfuserált, megnyomorított emberi kapcsolat, melyben barátaik, ismerőseik élnek, rá kell hogy jöjjenek, akármilyen banális, hogy az esetek többségében a fennkölt divatos lelki bajok gyökere a kényszerű összezártság, a „seholnemlevés”.

A lakáskérdés ma Magyarországon már nem is „súlyos társadalmi probléma”, egyszerűen alakot öltött, és belépett az életünkbe a kapcsolatainkba, beleszól a sorsunkba. Hát persze, hogy a „mozgókép, mint közeg kiválóan alkalmas eme témakör szüntelen újrafogalmazására”, mint ahogyan kiválóan alkalmas volna az irodalom, meg a színház is, ha az emberi viszonyok ábrázolására vállalkozik.

Nem járok sokat külföldre, s ott sem moziba, úgyhogy nem tudom, „magyar specifikummal állunk-e szemben”, amikor nálunk hatosával készülnek a lakásfilmek. (Váncsa István egyébként valóban kifelejtett felsorolásából, legalább egyet, amit én láttam: a Filmregényt is nyugodtan felvehette volna listájára, a hét szerencsésebb szám, mint a hat.) Azt azonban biztosan tudom, hogy ezen nem viccelődni, hanem elgondolkodni kellene. Ez ügyben sokan elvesztettük a humorérzékünket.

 

Kerekes Gizella albérlő

 

 

 

 

Nincs lakásom.

 

Váncsa István


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7996