KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/november
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Szupergettósítás Kultúrtévé
FINCHER ÉS A FACEBOOK
• Baski Sándor: Netpolgár A közösségi háló
NŐI SZEMMEL
• Hungler Tímea: A kamera neme Női tekintet
• Kovács Kata: Az apa árnyéka Úl raj: Sofia Coppola
• Alföldi Nóra: Ösztrogén, vagy valami hasonló Angelina Jolie
PERZSA NŐK
• Iványi Zsófia: Kőzáporban Női sorsok Perzsiában
• Barkóczi Janka: Perzsa kertek Beszélgetés Shirin Neshattal, Shoja Azarival és Tóth Orsival
A HELY SZELLEME
• Roboz Gábor: A legszűkebb kelepce Klausztrofób thrillerek
• Varró Attila: A törlesztés démonai Kísértetházak
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Túlélni az életet Velence
KÉPMESTEREK
• Rédey Soma: Fény a falon Beszélgetés Tóth Jánossal
IVAN PASSER
• Zalán Vince: Kisvárosi víkendek Ivan Passer másfél cseh filmje – 2. rész
FILMISKOLA
• Pápai Zsolt: Serpenyő és puska Hangnemváltás és kevert hangnem
• Varga Zoltán: Életút-kereszteződések Párhuzamos elbeszélések
KRITIKA
• Csillag Márton: Viccen belül Egy komoly ember
• Gorácz Anikó: Sorskönyv Szekeres Csaba: Örvény
FILM / REGÉNY
• Nevelős Zoltán: Egy zárkózott angol úr Martin Booth: Az amerikai
• Kovács Marcell: Rózsaszín szorongás Az amerikai
MOZI
• Varró Attila: Szerelmi bűnök
• Pápai Zsolt: Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik
• Vajda Judit: A lány aki tűzzel játszott
• Kolozsi László: Ünnepek után
• Baski Sándor: Nömadak Tx
• Szabó Noémi: Babák – Az első év
• Tüske Zsuzsanna: Ízek, imák, szerelmek
• Vörös Adél: Sejtcserés támadás
• Forgács Nóra Kinga: Képzelt szerelmek
• Lovas Anna: Őrzők legendája
• Parádi Orsolya: Gru
• Sepsi László: Alfa és Omega
• Alföldi Nóra: Dobogó kövek
DVD
• Varró Attila: Vörös szikla
• Géczi Zoltán: A nyakörv
• Sepsi László: Végrehajtók
• Pápai Zsolt: Láncra vert igazság
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szellemirtók

Szemadám György

 

Talán sehol másutt nem lepleződik le olyan nyilvánvalóan, mint a mozi sötétjében, hogy az érzékeinket állandó irritáltságban tartó igény: a Másság érdekességének, a veszélyes Ismeretlennek, illetve ezek pótszereinek, mindenáron hajszolása korunknak sajátosan diabolikus arculatot kölcsönzött. Nem véletlenül találkozunk egyre többször és egyre több változatban a filmvásznon a szokatlannal, a torzzal, a szörnyűségessel, az embertelennel, a kimérákkal és robotokkal, a zombikkal és más félemberi lényekkel, a vámpírokkal és a kísértetekkel, illetve magával az ilyen-olyan alakban megjelenő Gonosszal, aki kétségtelenül a legsokarcúbb lény. (Gondoljunk csak a középkor tudós szerzetes-illusztrátorainak Ördög-ábrázolásaira, melyeken az Alvilág Ura még hasán, sőt: alfelén is groteszk arcot visel!) A fentemlített bestiárium fajtáinak kimeríthetetlenségét talán még maga – a legkülönfélébb szörnyek által sanyargatott – Szent Antal sem ismerhette annyira, mint a mai mozilátogató, aki viszont – előbbivel ellentétben – nincs tisztában avval, hogy önnön elfojtott vágyainak és félelmeinek árnyképeit látja bennük. Ezért aztán e szörnyszülöttek lehetnek riasztóak, undorítóak, vagy akár csábítóak is, de nevetségesek semmiképpen. A nevetés ugyanis szertefoszlatná őket. Ha Ivan Reitman rémfilmjének vetítésekor itt-ott mégis felharsan a kacagás, az senkit ne vezessen félre! Mindig voltak olyan nézők, akik még a nyilvános akasztások alkalmával is a kacagást találták a legmeggyőzőbb önkifejezési formának. Valamilyen szinten valóban nevetséges ez a film, ha nem is épp paródiaként – aminek készült. Az igazán jó paródiák egyik alaptípusát ugyanis talán abban a csetlő-botló cirkuszi bohócban kell látnunk, aki a mindig elegáns légtornászok közt esetlenkedve próbálja utánozni azok mutatványait, miközben még a nadrágja is leesik. Van olyan néző, aki ezen röhög, s van, aki ezt ízléstelennek találja. A Szellemirtók című film körülbelül ezen a szinten nevetséges, szemben a fentemlített produkcióval, melynél a nadrágleesés után minden valamirevaló cirkuszban az következik, hogy a bohócról kiderül: mindent tud, amit a többiek, sőt: ő a legügyesebb a csapatban. Mutatványa így válik igazi paródiává. Nos, miután az alvilági és túlvilági erőkkel szembeszálló tudós „szellemirtók”-ról szóló opusz is ilyesfajta ambíciókkal használta a szörny-filmek kliséit, nem elhanyagolható a megfigyelés, hogy a legviccesebb filmbéli ötlet az évezredek ködéből közénk érkező hettita? sumer? ördög ötlete, s a legtrükkösebb jelenete a megszállott nő lebegése az ágy fölött. Mindkettő Az ördögűző című filmből származik, ahol előbbi még viccesebbnek hat, utóbbi pedig jóval profibb kivitelezésű. Humorforrásként felvonultat még a film King-Kong szerepében egy háznagyságú habcsók-Gólemet, a riasztgatás szándékával egy idős hölgynek tűnő kísértetet, aki a Psycho című Hitchcock-film híres jelenetét utánozva, hirtelen foszlott húsú koponyával vicsorít a kíváncsiskodókra, egy meglehetősen gusztustalanra sikerült, zöld Muppet-show figurát, mint repülő szellemet, végül két visszataszító, óriás kutya-korcsot, melyek talán A jedi visszatér című filmből szöktek meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/10 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5498