KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/november
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Szupergettósítás Kultúrtévé
FINCHER ÉS A FACEBOOK
• Baski Sándor: Netpolgár A közösségi háló
NŐI SZEMMEL
• Hungler Tímea: A kamera neme Női tekintet
• Kovács Kata: Az apa árnyéka Úl raj: Sofia Coppola
• Alföldi Nóra: Ösztrogén, vagy valami hasonló Angelina Jolie
PERZSA NŐK
• Iványi Zsófia: Kőzáporban Női sorsok Perzsiában
• Barkóczi Janka: Perzsa kertek Beszélgetés Shirin Neshattal, Shoja Azarival és Tóth Orsival
A HELY SZELLEME
• Roboz Gábor: A legszűkebb kelepce Klausztrofób thrillerek
• Varró Attila: A törlesztés démonai Kísértetházak
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Túlélni az életet Velence
KÉPMESTEREK
• Rédey Soma: Fény a falon Beszélgetés Tóth Jánossal
IVAN PASSER
• Zalán Vince: Kisvárosi víkendek Ivan Passer másfél cseh filmje – 2. rész
FILMISKOLA
• Pápai Zsolt: Serpenyő és puska Hangnemváltás és kevert hangnem
• Varga Zoltán: Életút-kereszteződések Párhuzamos elbeszélések
KRITIKA
• Csillag Márton: Viccen belül Egy komoly ember
• Gorácz Anikó: Sorskönyv Szekeres Csaba: Örvény
FILM / REGÉNY
• Nevelős Zoltán: Egy zárkózott angol úr Martin Booth: Az amerikai
• Kovács Marcell: Rózsaszín szorongás Az amerikai
MOZI
• Varró Attila: Szerelmi bűnök
• Pápai Zsolt: Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik
• Vajda Judit: A lány aki tűzzel játszott
• Kolozsi László: Ünnepek után
• Baski Sándor: Nömadak Tx
• Szabó Noémi: Babák – Az első év
• Tüske Zsuzsanna: Ízek, imák, szerelmek
• Vörös Adél: Sejtcserés támadás
• Forgács Nóra Kinga: Képzelt szerelmek
• Lovas Anna: Őrzők legendája
• Parádi Orsolya: Gru
• Sepsi László: Alfa és Omega
• Alföldi Nóra: Dobogó kövek
DVD
• Varró Attila: Vörös szikla
• Géczi Zoltán: A nyakörv
• Sepsi László: Végrehajtók
• Pápai Zsolt: Láncra vert igazság
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kuroszava-kiállítás

A Császár rajzos kabinetje

Lajta Gábor

 

„Megpróbáltam annyira pikturális lenni, amennyire csak lehetséges.”

(Kuroszava)

 

Néhány hétig láthattuk Kuroszava Akira (akit japán kollégái Császárnak is neveztek, vagy amíg merték, csúfoltak) színes rajzait, papírra készült munkáit a budapesti Puskin mozi falain. Pontosabban eredeti mûveket csak két napig lehetett látni: ezután az eredetikrõl készült színes nyomatokat – s jóllehet ez csökkenti az illúziót, megérthetõ, hiszen egy mozi nem teremthet múzeumi biztonságú körülményeket.

Kuroszava, munkásságának utolsó húsz évében több „promóciós” kiállítást is rendezett képeibõl, filmjei bemutatása elõtt, után. Kellett a támogatás, és volt is mivel elõrukkolnia: hiszen egyedül az Árnyéklovashoz 500 (!) elõkészítõ rajz készült, színes és nem is kisméretû munkák.

A budapesti bemutató sajnos nem promóciós kiállítás. Kuroszava három éve elhunyt.

Kuroszava festõnek készült és tanult is, akárcsak a filmrendezõk közül Robert Bresson vagy Peter Greenaway. De jól tudjuk, hogy Eisenstein, Fellini vagy a mi Huszárik Zoltánunk szintén kitûnõen rajzolt. A kortárs festészetben aktív képzõmûvészként is dolgoznak (az említett Greenaway mellett) például Dennis Hopper – akinek az elmúlt hónapokban nagy retrospektív kiállítása volt Bécsben –, vagy a különleges érzékenységû David Lynch. A korán elhunyt Derek Jarman egy tárgykollázsát pedig éppen El Kazovszkij falán láttam. Fordított példa is akad több: például a festõként világhírû Julian Schnabel már második nagyjátékfilmjét rendezte meg.

De ne kalandozzunk túl messzire Kuroszavától. Az elõbb említett mûvészek többsége inkább az avantgárd sokoldalúság jegyében alkot-alkotott (nevezhetjük polihisztorságnak is). Kuroszavánál nem ez a helyzet. Õ csakis a filmjeihez készített képeket-rajzokat. De milyenek a munkái? Meglepõ – vagy éppen nem meglepõ módon – bizonyos szempontból nagyon hasonlítanak Eisenstein és Fellini rajzaira, sõt Huszárikéira is. A megközelítésmód közös bennük. Kissé rosszmájúan úgy fogalmazhatnánk, hogy az elsietettség, elkapkodottság. A vonalak nem csak az expresszivitás miatt száguldoznak, hanem a továbbgondolás, a következõ kép miatt. Az idõ nem telepedhet rá a képre, nem szõheti be pókhálóként sûrû és változatlan szerkezetté, nem, az idõ tovább fogja mozdítani – ahogy tovább gondolja a rajzoló filmes agya is.

A festményen ugyanis az idõ rétegzett – a filmen az idõ kibomló. Nem új felfedezés ez, de mindig rá kell, hogy csodálkozzunk. Nem véletlen, hogy a nagyszerû filmrendezõ és operatõr Tóth János – aki, ha van „par excellence” festõ, akkor „par excellence” filmmûvész –, képzõmûvészeti hatások helyett zenei és irodalmi példákra hivatkozott saját munkái kapcsán.

Ellentmondás azonban még sincs, csak világosan kell látnunk azt az egyszerû tényt, hogy a filmes kép az állóképbõl kimozdul. Mona Lisa pedig sohasem kacsint.

Kuroszava tisztában volt mindezzel, amikor „pikturális” hatásokra törekedett. Fellini mellett a legfestõibb filmes, de színes rajzai munkaeszközök, munkatervek, nem abszolút önálló mûvek. Tehát milyenek is? Érdekes, hogy éppen festõi eszközökben gazdagok: zsírkréta és toll, akvarell, tempera, ceruza keveredik önfeledt halmozásban – mennyire érezni a filmesek örök kényszerpihenõjének boldog felszabadítását! A zsírkréta fölött cseppekben szétpergõ akvarell, a vonalkázó pasztell, a súlyos pocsolyákban megálló fedõfehér – igazi festõt sejtetnek.

(De – tegyünk most ismét kitérõt – az igazi „festõ” mégiscsak Robert Bresson volt, aki élete végéig a fal felé fordított, vakrámákra feszített – vélhetõen üres – festõvásznakat tartott a lakásában, és magát önérzetesen festõnek, nem filmrendezõnek tartotta. Jól tudta, hogy a falnak fordított – onnan soha el nem mozdított – vásznakon õrizheti meg a legtisztább és legtökéletesebb képeket, olyanokat, amelyekre a magukra valamit is adó festõk mindegyike vágyakozik.)

Kuroszava más. Nála ugyanez boldog munkaterápia, élvezetes textúrák, festõanyagok, amelyeket érzékeny ujjbegyekkel lehet maszatolni – ezzel szemben a film bizony megfoghatatlan. A rendezõ „maszatolása” természetesen japánosan hagyományos: a japán fametszetek hatása jócskán érezhetõ, de talán még inkább a zen-festészet (a zen-papok nem profi, hanem filozofikusan dilettáns) önfeledt „firkálása”. Olykor mégis mintha konkrét fametszetek átiratait látnánk, de ezek is átéltebbek: bennük bújik a tervezett filmkép. Nagyon színesek és geometrikus struktúrák egyúttal, még ha meglehetõsen síkban maradnak is, hiszen a térbeli képhez a festõ türelmes, ha kell végtelenül rétegzõ, mélységben elmerülõ gondolkodása vezet. Kuroszava jó festõ lehetett volna, de õ „csak” alkalmazta a festészetet.

Képei gyakran karakterfejek (néha egészen kidolgozott portrék), szereplõálmok (mint Fellininél és Eisensteinnél), kosztümtervek, díszlettervek és nem utolsó sorban kompozíciós tervek, mint például a Takeda-sereg felvonulását ábrázoló rajz a kedvenc kínaias „S”-vonalban. Mellesleg a karikatúraszerû portrérajzai túlzóak, elõre szétgyúrják a szereplõket, elemelik a majdani figurákat a szokásos realista lefilmezéstõl, amely inkább a színészre épül. Kuroszava és Fellini vizionálja a színészt és ez a viszony nem megfordítható.

A kiállított munkák kisebb része direkt beállításterv, több a szinte absztrakt kompozíció (mint a Ran hadseregének struktúrája), sok a színvázlat, mint ugyancsak a Ranból a vár fölötti viharos ég vörös, sárga, sötétkék, nagyon organikus látomása. Képzeljük csak el, mit jelenthettek ezek a festményértékû rajzok egy operatõr számára: bizonyára minden írásbeli vagy szóbeli utasításnál gazdagabb vizuális tárházat!

Nézem a Puskin mozi falain az úgyszintén kiállított szokásos forgatási standfotókat, Kuroszava rendezõi figyelmének intenzív pillanatait. Ezek a pillanatok – a rajzok után már biztosak lehetünk benne – nem a vízió kiötlésének pillanatai (maradt dolga még éppen elég), hanem a belsõ mag, az évekig érlelt belsõ vízió ellenõrzései: vajon tényleg így képzeltem?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/01 40-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2423